Mátyás Győző: Félelemprojekt

2018. április 1. 08:12 - szerző: Mátyás Győző

Bedurran, felpörög, élesedik, keményedik, durvul a kampány. Mert a kampány már csak ilyen. Fokozódik. Így hát az utóbbi időben a külföld figyelme is „fokozódott” Magyarország iránt: a Bloombergtől a Financial Timesig, a The Guardiantől a The New York Timesig vagy a Politicóig a legkülönbözőbb orgánumokban próbálják érteni és értelmezni, hogy mi zajlik itt. Van, amelyik lap egyfajta történeti áttekintés keretében igyekszik kontextualizálni és magyarázni az Orbán-rendszer működését, van, amelyik – pontos értesülésekre támaszkodva – a közelmúlt eseményeit boncolgatva ad képet hazánk politikai csillagállásáról.

A Bloomberg például úgy foglalja össze a helyzetet, hogy „Orbán arra használta fel a parlamenti kétharmados többséget 2010 óta, hogy Magyarországot, oroszországi mintára, illiberális állammá változtassa. A független intézmények élére, mint amilyen a legfőbb ügyész pozíciója (volt egykor – M. Gy.), a lekötelezettjeit nevezte ki, míg a kormányzó párttal szoros kapcsolatokat ápoló oligarchák uralmuk alá hajtották a gazdaságot.”

Az „illiberális demokrácia” fogalmát szinte minden Orbán hatalmával foglalkozó cikk megemlíti, a Financial Times az Európai Unió ellen vívott hadakozással összefüggésben tárgyalja a jelenséget. Persze tudjuk, a legtöbb régi demokráciában – amelyek természetesen belehülyültek a jólétbe, ahogy azt mifelénk a kormányzópárt lucidus elméjű vezetői szeretik mondani – nem cseng olyan jól az illiberális demokrácia terminusa. 1997-ben Fareed Zakaria sem dicséretnek szánta, amikor híres tanulmányában újra felfedezte a kategóriát.

Fotó: Merész Márton

Patrick Kingsley a The New York Timesban egyenesen dermesztő vállalkozásnak tartja, hogy Orbán az Európai Unión belül épít „illiberális demokráciát”. És hozzáteszi: sok szélsőjobboldali populista ezért megsüvegeli Orbánt az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Aztán Kingsley egy kicsit alaposabban kifejti, mit is gondol Orbán illiberális művéről.

„Az elmúlt nyolc évben Orbán úr szisztematikus harcot vívott a magyarországi demokrácia hardvere ellen – újraírta az alkotmányt, újraalakította a bírói kart, megtrükközte a választási rendszert a Fidesz javára. Bár kevésbé látványosan, de Orbán úr megpróbálja újrakódolni a magyar demokrácia szoftverét is – a kulturális szférát, a civil társadalmat és az oktatási rendszert.” A szerző külön kitér arra, hogy Orbán bevallott célkitűzése a civil szervezetek kiiktatása. A Politico pedig eléggé izgalmas részleteket közöl azokról az érdekes „akciókról”, amelyekkel „ismeretlenek” lépre akartak csalni négy hazai civil szervezetet is. (Szerintem nem fogja elkerülni a külföld figyelmét a kormányfő ebbe a sorba illő, szeretetteljes nagypénteki üzenete sem arról, hogy névre szólóan tudják, kik „Soros zsoldosai”.) 

Cas Mudde, aki a populizmus elismert kutatója, a The Guardianbe írt cikkében még élesebben fogalmaz: „A Fidesz a hatalomba való 2010-es visszatérése óta folyamatosan lerombolta a liberális demokráciát Magyarországon. Orbán és pártja megváltoztatta az alkotmányt, haverokat nevezett ki minden pozícióba, és kialakított egy Frankenstein-államot. (Az eredetiben Frankenstate – Kim Lane Scheppele leleménye.) És mindennek tetejébe Orbán kleptokráciát épített, ami a haverjaiból álló szűk csoport hihetetlen meggazdagodását eredményezte – nem mellékesen: az uniós fejlesztési pénzekből… – a szélesebb lakosság kárára”. Majd a szerző kitér arra, hogy a hatalom megtartása érdekében a Fidesz manipulálta a választási rendszert, és a félelemkeltésre játszik. 

George Szirtes, a kitűnő, Angliában élő magyar költő és fordító hasonló következtetésre jut, amikor azt írja, hogy Orbán „félelemprojektje hivatott megvédeni őket a pénzügyi és társadalmi korrupció mindinkább sokasodó vádjai ellen”.

E szövegek szerzői – némelyikük mértéktartóan, mások sarkosabban fogalmazva –, elég világosan leírják az Orbán-rendszer lényegét. S ennek megfelelő következtetéseket vonnak le a politikai jelent s jövőt illetően. A The New York Times idézi a Bertelsmann Stiftung márciusi megállapítását, miszerint „Magyarország az autokrácia küszöbére érkezett”.

George Szirtes pedig ezt írja: „ Magyarország ma a totális autokrácia szélére jutott. És azzal, hogy Orbán Viktor a választások utáni jogi, erkölcsi és politikai elégtétellel fenyegetőzik… az ország átlépni készül a határt”.

Cas Mudde szerint pedig „ez lehet az utolsó valamelyest szabad és tisztességes választás, amelyen az ellenzéknek legalább elméleti esélye van legyőzni a Fideszt. Ez a tétje április 8-ának és nem más”.