Mátyás Győző: Dinasztiakeltető tábor ifjú NER-örökösöknek | Netrix Media Systems

Mátyás Győző: Dinasztiakeltető tábor ifjú NER-örökösöknek

2018. január 21. 08:42 - szerző: Mátyás Győző

Mi csak ámulattal vagyunk képesek figyelni a kormány határtalan fejlődőképességét és találékonyságát. Ugyanis azok után, hogy a migránssimogató fantom elleni propaganda-hadjáratukkal lázas izgalomban tartották az ország egy részét – miközben igyekeztek a határkerítésen kívülre száműzni a józan észt –, még mindig elő tudnak állni frenetikus ötletekkel. Mert hát ugyan mi másnak, mint páratlan jog- és mentalitástörténeti újításnak kell tartanunk a Stop Soros törvény fedőnéven elindított agitációt, melyet azzal párhuzamosan dobtak a köztudatba, hogy maga a belügyminiszter jelentette ki: „Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet". Legalább önmagukkal egyezségre juthatnának abban, hogy a maguk kreálta vudubábunak van-e patája.

Viszont az újabb propagandadurrogtatás körüli zajban ekként a megérdemeltnél kevesebb figyelem jutott egy páratlanul izgalmas projektre, a Kerényi Imre megálmodta Vörösberényi Gizella Tábor tervére. Pedig ha valami, akkor ez a kezdeményezés sokszorosan rászolgálna a hírverésre, mert ebben benne lakozik a NER esszenciája, és káprázatos képet nyújt arról is, hogy a Parvenü Zrt. ig. tanácsában milyennek is képzelik a jövőt, ami már jócskán elkezdődött. Kár, hogy némely kormányzati illetékesek némi érthetetlen lekicsinyléstől sem tartózkodva úgy nyilatkoztak, hogy a tábor egy „művészember” álma, „ami nem úgy lesz”.

Fotó: MTI/Kallos Bea

Pedig az elképzelés egyszerűen korszakalkotó! Ha jól értjük, itt egyfajta dinasztia-keltető intézményről volna szó, valamiféle kasztöntudat-építő táborról – méregdrágán. De hát ide miniszterek, államtitkárok, polgármesterek csemetéi lesznek hivatalosak, számukra nem nagyon lehet kérdés, hogy „ér-e trónörökösünk ekkora befektetést?” (K. I. kérdezi ezt stílszerűen és igen találóan a beharangozóban.) Találóan, mert ennek a tábornak nem annyira a program a lényege (ami, ha jól fejtem meg, egy megelevenedett történeti múzeum és egy survivor show elegye lesz), hanem az, hogy az új uralkodó osztály legifjabb leszármazottai itt megtanulhatják a legfontosabbat. Azt, hogy hol is a helyük, milyen privilégiumok járnak nekik, és elsajátítják felismerni a hozzájuk hasonlót. A szülők a kasztba való beléptetés élményét vásárolhatják meg a gyereknek. Csak tanulja meg, kikkel barátkozhat, kiknek a társaságát kell keresnie, ismerje fel – akár szagról is – a hasonszőrűt, és majd hogy fog ez kamatozni x év múlva, mikor az akkori közbeszerzést kell levajazni. Itt nem az a fontos, hogy az ifjak tényleg játszanak-e római hadijátékokat (ami mellesleg ezerszer hasznosabb, mintha valami Diabloszerű videójátékkal intéznének támadást a saját agysejtjeik ellen), hanem az, hogy összemelegedjenek azokkal, akik majd segítenek gyarapítani, befektetni a dinasztiaalapító által markecolt vagyont.

Végül is most az új parazita réteg kitenyésztésének annál a fázisánál tartunk, amikor fiak, vejek, unokaöccsök, leányok vastagodnak meg hirtelen irtózatosan saját láb címszóval, s ők már pontosan tudják, hogy nekik mindent lehet, mert van olyan a családban, aki tudja, merre lakik az úristen. (Egy stadion mellett, ami eltakarja a kilátást a konyhából. Már az asszonynak.) Mint hírlik, kisiskolások például a nekik épült tanuszodába a lábukat se tehetik be, mert zavarnák az oda elfészkelt ifjú NER-burzsoáziát.

Kerényi tábora pontosan arra volna hivatott, hogy immár a harmadik nemzedék is tudatosítsa az „odatartozás” imperatívuszát ebben a megérdemeletlen előjogokon alapuló, kultúra nélküli világban. Mert még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy kialakul valamiféle zárt hatalmi osztály, hanem az, hogy ez olyan, de olyan suttyó – a feltörekvő generációkat is ideértve. Kreativitás semmi (már ha a lopási innovációt nem számítom), a hagyományt meg otromba módon paródiává züllesztik. Vagy ahogy Esterházy írta: „Az örökség lehetne az önismeret tükre, de nincs örökség. Bizonytalan turkálás van a régi holmik közt, azt gondolva, ez a hagyomány.”

Ebbe a világba „beavatni” az alig serdült ifjúságot, az valami nagyon spéci perverzió.

Kerényi Imrét olykor magam is hajlamos vagyok valamiféle kótyagos hoppmesterrel keresztezett udvari bolondnak tartani, ámde olyannak, aki – valószínűleg öntudatlanul – a legtöbbet kotyogja ki ennek a bámulatosan műveletlen új parazita rétegnek a világlátásáról, vágyott társadalomképéről.

Ők tényleg azt szeretnék, ha pár család irányításával egy zárt kaszt generációkon átívelőn háborítatlanul uralkodhatna a nép fölött, következmények nélkül fosztogatva az államkasszát. És legfőként azt szeretnék, hogy mindezt a nép eme új osztály természetes jussaként ismerje el.

A pallosjog bevezetéséről pedig majd rendeznek nemzeti konzultációt – az eddig ismert módon.