Martin József: Megkaphatjuk

2017. november 11., 07:59

Szerző:

Peking és Washington politikáját elemezve a londoni The Economist legutóbb azzal zárta elemzését, hogy a világ nem akar izolacionista Egyesült Államokat és egy diktatúrát Kínában. Sajnos mindkettőt megkaphatja. A szükségképpen leegyszerűsítő, de valós veszélyeket idéző tömör megállapítások lefordíthatók magyarra is. Ha nem is amerikai értelemben, de bizonyos „egyedül maradás” kísért az Orbán-rendszer és az uniós partnerek viszonylatában. A hivatalos kormányzati megállapítások ugyan azt sugallják, hogy a menekült- és migránsválsággal kapcsolatos budapesti gyakorlattal – a kerítést is beleértve – mind több tagállam ért egyet, ennek bizonyítására azonban magánbeszélgetéseket emlegetnek, amelyeknek orbanjuncker-1024x739.jpgnemcsak valódiságát, de tényleges politikai erejét is vajmi nehéz felmérni.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna

Az EU mérvadó tagállamainak csúcsain nem sietnek személyes találkozókat szorgalmazni Orbánnal. A hivatalos Budapest az utóbbi időben az unió nyugati tagállamainak mintegy ellensúlyát véli megtalálni a visegrádi együttműködésben. Ez azonban aránytévesztés, amivel a világért sem akarnám lebecsülni az Antall-kormány idején elkezdett és a régmúlt nehéz tanulságait is figyelembe vevő szorosabb közép-európai kooperációt. Ám

ahhoz, hogy térségünknek tényleges politikai súlya legyen, elengedhetetlen – lenne – az osztrák viszonylat, valamint Bukarest és a délszláv államok erőteljesebb bekapcsolása,

ez azonban, különféle okoknál fogva, inkább a távolabbi jövő kérdése lehet.

Füstbe ment Orbánéknak az a terve és reménye is, hogy Trump megválasztásával minőségi javulás következik be Budapest és Washington között. És ez éppen azért maradt el, amiért az uniós demokráciák túlnyomó többsége is idegenkedik a jelenlegi „magyar modelltől”. A Nyugat-ellenes retorikai fogások ugyanis nem pusztán szólamok, hanem a liberális demokráciák több alapelvét tagadó gyakorlaton alapulnak, és szükségképpen távolítják a hivatalos Budapestet a nyugati partnerektől. Az intézmények autonómiájának drasztikus meggyengítése merőben távol áll a polgári demokráciák gyakorlatától. Mégis nagyot tévednek azok az ellenzéki vezérek, akik előszeretettel emlegetnek „diktatúrát” hazánkban. Kína visszacsúszhat – ha egyáltalán „elcsúszott” onnan – a diktatúrába, nálunk azonban nem ez a helyzet.

A Fidesz-vezérkar pontosan tudja, hogy nincs lehetőség diktatúrára, mert szövetségesi rendszerünk nem pártolja az inga teljes kilengését,

ám hümmögve és legfeljebb csak dorgálva elnézi az inga kisebb mozgásait, mondjuk a többség „szimulált” demokráciája, a választásokon alapuló autokrata rendszer valamilyen formája felé.

A hagyományos ellenzéki és a mai kormánypárti elit legutóbb az október 23-i megemlékezéseken szerepelt le. Ismét bebizonyosodott, hogy nem tudnak mit kezdeni Nagy Imre örökségével. Egy szocialista honatya lényegében az egész forradalmat gyalázta, a kormányfő viszont színtiszta választási beszédet mondott, amely azt példázta, hogy a jobboldal sem képes a mártír miniszterelnököt méltó helyére állítani, inkább eltagadja, agyonhallgatja szerepét. Akár azt is mondhatnám, hogy

a Fidesz és a szocialisták elitje felett eljárt az idő, amit nemcsak ezek a történelmi abszurditások jeleznek, hanem az is, hogy az uniós csatlakozás óta eltelt bő évtized folyamán mind a költségvetési szigort sutba vágó és a hazudozást bevalló szocialista kormányzás, mind a Fidesz-világban „kivirágzott” haveri kapitalizmus torzított piaca nagyot rontott versenyképességünkön

– mutatóink elképesztő mértékben estek vissza –, és a felzárkózás régi magyar álma továbbra is édes álom marad csupán.

Hogy ki hol tévesztett utat, azt hosszabb elemzéseknek kell kimutatniuk, de egyelőre nem látszik, hogy az egymással marakodó régi baloldali elit és a tömegek indulatait folyamatosan korbácsoló, az idegengyűlölet szításába bele nem fáradó illiberális kormányzati struktúra közé be tud-e ékelődni egy új, középről középre tartó, valódi polgári erényeket hordozó eredményes választási formáció. Volt egyszer egy brit kormányfő – Harold Wilsonnak hívták –, aki azt mondta, a politikában egy hét is nagy idő. Ehhez képest a Fidesz-világot ellenzők bizonytalanok időmilliomosok, de csak ehhez képest: a közvélemény-kutatók markáns Fidesz-fölényt jeleznek.

Megkaphatjuk harmadszor is.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.