Markó Beáta: Isteni csoda

2017. október 3., 09:33

Szerző:

2010 óta végre biztonságban és körkörös védelemben élhet a lakosság. Érheti országunkat az évszázad legnagyobb hóvihara, az illetékes minisztérium személyre szólóan megüzeni, hogy kinek melyik autóba kell átülnie. S ha ez sem volna elég, a miniszterelnök személyesen szállítja hómentes övezetbe a hóviharban elakadt, véletlenül éppen az ő útvonalán gyalogoló fiatal erdélyi párt. Az árvíz sem jelent már problémát, mióta gumicsizmát húzva kormányfőnk maga védi a gátat az ország bármely pontján.

Nyolcadik éve nyugodt, békés napokat élünk, csupán egy csoport nem élvezett még kellő védelmet, de természetesen végül ők sem maradhattak ki. Az a minisztérium, amely fő feladataként az egészségügyi ellátórendszer sikeres tönkretételén, valamint az oktatási rendszer teljes szétverésén munkálkodik, tavaly ősszel végre időt tudott szakítani az üldözött keresztények megvédésére is, s ebből a célból külön helyettes államtitkárságot hozott létre.

Már a megalakulásukkor reménykedni lehetett, hogy az alig tíz főből álló társaság hatékony munkát fog végezni, hiszen a kisebb szervezet mindig rugalmasabban működik, mint a lomha apparátus. Igaz, kezdetben nem volt teljesen világos, mi lesz az új szervezet feladata, de hamar kiderült. Az új helyettes államtitkár ránézett a térképre, és azonnal talált egy helyet, ahol súlyos keresztényüldözés folyik. Ez a hely pedig az Irakban található Erbíl városa. Hazánk államháztartásának fölösleges ezer és ezer milliárdjaiból lecsípett egy picurka summát, és sürgős iskolaépítésbe kezdett az üldözött keresztények védelme céljából. Nem ismeretesek a részletek, csak annyit tudni, hogy egy év alatt – sajnálatos módon – nem készült el az iskola, így az iraki keresztény kisgyerekek nem tudták megkezdeni a tanulást a humánus magyar kormány által ajándékozott épületben. A helyettes államtitkárnak – remélhetőleg csak átmenetileg – kettétört a karrierje, és mennie kellett.

A tragikus helyzetet az oldotta fel, hogy máris megvolt az utód, így – hál istennek – újra odafigyel valaki az üldözött keresztényekre. Az új államtitkárnak ennek fényében javasolnánk, hogy rögtön itthon kezdjen sepregetni. Ha például abbahagynák a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség üldözését, a törvénytelenül egyesületté degradáltakat újra egyházzá nyilvánítanák, s kifizetnék az Emberi Jogok Európai Bírósága által – a magyar kormány okozta jogsértésért – nekik megítélt hárommillió eurós, mintegy 930 millió forintos kártérítést, azonnal sokat tennének az üldözött keresztényekért.

Úgy hírlik, a miniszterelnök különösen a szívén viseli a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot, s ezért a kormány tavaly hárommillió eurót, körülbelül 930 millió forintot különített el a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségek segítésére. Micsoda isteni csoda, hogy a két összeg eurócentre, fillérre megegyezik, és a jótétemény akár helyben is elvégezhető.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.