Lakner Zoltán: Üllő vagy kalapács

2018. június 1. 07:36 - szerző: Lakner Zoltán

Visszatérni az alapokhoz. Csakhogy azokat nem egyszerűen belepte a por, hanem felszedték és elvitték. Mármint azokat az értékeket, amelyekre építve neki kellene kezdeni a megújulás megújításának a hazai baloldalon.

A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Alapítvány e héten bemutatott értékkutatása ellentmondásos eredményre vezetett. Az elismert kutatók arra jutottak az általuk vizsgált ügyekben, mint például az egyenlőtlenség csökkentése, a progresszív adórendszer támogatása, a munkavállalói jogok bővítése, hogy a társadalom többsége a baloldali megközelítést részesíti előnyben. Ez kínálja az esélyt a baloldali politikacsinálásra. Másfelől az egyes ügyek tényleges megoldását illetően a legtöbben a Fideszbe helyezik a bizalmukat, akkor is, ha politikája szöges ellentétben áll a baloldali célokkal. A Fidesz hívei minden értékeset a saját vezetőiknek tulajdonítanak. Az ellenzéki pártok híveinek fejlettebb a kritikai érzékük, sokkal kevésbé bíznak abban, hogy saját pártjaik alkalmasak elvárásaik beteljesítésére.

Ez nyilván mond valamit az egyes táborok irányítottságáról, de nem csak arról. Orbán negyedszázad alatt átformálta a politikai teret, s van képe, meglehet, riasztó képe arról, hova helyezze Magyarországot a világtérképen. A mindennemű demokrata politikusok és értelmiség a rendszerváltás és az európai integráció korának jelszavait tudják (tudjuk) ráolvasni a kétségkívül rendkívül ellenszenves és arrogáns ellenfélre, de az átok csak nem akar beteljesedni.

Az Orbánt hősként meg keresztes lovagként ünneplő szervilis ideológusok és közpénzből kipengetett fellépti díjért Budapesten haknizó sztárpopulisták rátapintanak a lényegre azzal, hogy „a ballib” elit kifogyott a mondanivalóból. Annak, amit a populista internacionálé gondol a világról, Magyarország átalakítása a mintapéldánya.

„A ballib” oldal tényleg elvesztette a fonalat, olyan alapvető önmeghatározási kérdéseit sem tudja eldönteni, hogy szociáldemokrata vagy liberális, meghaladtuk-e az ilyen felosztásokat, számít-e, lélekben ki kicsoda az Orbán-ellenesség nagy küzdelmében, amikor sokak szerint az egyes irányzatoknak egyebet sem kellene tenni, mint ék alakban a rendszer ellen menetelni. Bár ne jutna eszünkbe a Hófehér című rémmese egyik poénja, miszerint a hadsereg csakis zárt ék alakzatban vonulhat fel, mert a haderő másik tagja átszökött az ellenséghez.

Nyilván mindenki megoldást vár, és jó is lenne tetszelegni a kinyilatkoztató szerepében. Ám valójában még ott sem tart a pártos és pártokon túli, parlamenten belüli és kívüli, politikus és civil ellenzék, hogy a problémáról, annak eredetéről többé-kevésbé közös képe legyen. Nézzünk meg csupán három tényezőt.

A fogadkozásoknak, hogy „most aztán felszántjuk a vidéket”, népi mozgalmat, egyidejűleg szabadságköröket szervezünk, koptatja az erejét, hogy ezt részben ugyanők, akik most, elmondták négy és nyolc éve is. A baloldaliak és a liberálisok szervezeti ereje igazából a 2006-os önkormányzati választással roppant meg, azóta tart a felmorzsolódás, néhány reményteli ellenhullámmal megszakítva. Ez több mint egy évtized. A Jobbik vidéki szervezetépítése számukra váratlan, holott mindennél egyértelműbb akadályba ütközött, az új állampártba. Most arról ne beszéljünk, hogy a helyi közösségépítésben mennyire hitelesek azok a pártok, amelyek a sajátjaik és állítólagos szövetségeseik szemből és hátba döfködésével vannak folytatólagosan elfoglalva. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, persze ne hagyjuk, világos, hogy nekifutásból sem a romos pártok, sem az örök mozgalmárok nem fognak országos lefedettséget produkálni. Kisebb erre az esély most, mint korábban, egyszerűen ellenük dolgozott az idő. És maguk ellen dolgoztak saját maguk is, pontosabban sokan a soraikból, miközben az egyetlen mondandójuk a szavazatok kizsarolása maradt az összefogás jelszavával.

A baloldali és liberális értékek elválása a baloldaliként és liberálisként definiált politikai tábortól szintúgy 2006-ban kezdődött. A megszorítás, a zavargások idején a rendőrség fellépése azt eredményezte, hogy Orbán a szociális biztonság és a liberális szabadságjogok szószólójává avathatta magát. A baloldali értéktár fosztogatásában utána gyakran felzárkózott mellé a Jobbik. Bármekkora hazugság a rezsicsökkentés vagy a bérunió, a lényeg, hogy a baloldalnak jó ideje azt kell bizonygatnia, hogy egyáltalán helye van a nap alatt. Ami azt illeti, a bizonygatás nem szokott sikerülni, ez látszik, ha az utolsó három választáson leadott, baloldalinak vélt szavazatok összeadásának kínos műveletébe fogunk.

A harmadik, mindegyiknél súlyosabb probléma a kirekesztés. Sajnos nem az a helyzet, hogy vannak a baloldali programelemek, amelyek elfogadottsága széles körű, és van valahol a magasba ugró idegenellenesség, az összeesküvés-elméletek fokozódó népszerűsége. Ez ugyanaz a társadalom. Ahol a többség valahogy úgy képzeli az egyenlőtlenségek csökkentését, hogy majd neki több jut, és ha ennek állítólag az az ára, hogy másokat körön kívülre kell lökni, hogy jogosultak se legyenek a segítségre, akkor történjen így. A biztonság e felfogásának semmi köze a szolidaritáshoz.

A határkerítés ellenzéki támogatása rafináltnak hitt próbálkozás arra, hogy ha a kirekesztés határa egybeesik az országhatárral, akkor a belül maradó ország alkalmas terepévé válik a méltányos és igazságos politikának. Csakhogy az uszító propaganda alapot teremt a további belső megosztásra, jogszűkítésre, legyen az idegenrendészeti intézkedés magyar állampolgárokkal szemben vagy az igazságszolgáltatás méretre vágása. A kirekesztés részlegesnek szánt elfogadása újratermeli a kirekesztő logikát.

Néhány évvel ezelőtt Ferge Zsuzsa beszélt egy rendezvényen arról, hogy nem tud tanácsot adni, mit kellene tenni, s ez elkeseredéssel tölti el. Annyit tud mondani a szakmájabelieknek, Goethét idézve, döntse el mindenki, üllő lesz, vagy kalapács.

Átfogalmazva ezt, az ellenzéki szereplők a kirekesztésellenes politika kilátástalanságát vagy a kirekesztő politikában való feloldódást választhatják. Reménytelennek vagy feleslegesnek lenni. Az egyikből legalább kinőhet valami.