Lakner Zoltán: Ködös ország

2018. március 29. 07:18 - szerző: Lakner Zoltán

Zsoldosokat lát Orbán Viktor, kétezret, akik Soros hadseregeként kormányt buktatnának, hogy aztán különös mániájukból fakadóan bevándorlóországot csináljanak a magyar hazából. A nemzetközi helyzet olyannyira fokozódik, hogy migrációval foglalkozó hazai civil szervezetek kerülhettek provokatív titkosszolgálati akció célkeresztjébe. E gyanúra válaszul a kormány nemhogy meghátrált volna, hanem a „Soros-szervezetek” betiltását emlegeti. Orbán egy lapra tett fel mindent, a menekültellenes hisztéria fokozása nem pusztán retorikai keménykedésre sarkallja, hanem a putyinizálás felgyorsítására ösztönzi.

Csakhogy közben a hódmezővásárhelyi időközi választás megmutatta, kijöhet a matek, adódhat olyan politikai helyzet, amikor a Fidesz-ellenes társadalmi többség tényleg legyűri a kormánypártot.

Az összefogást felváltotta az esélyes ellenzéki jelölt hívószava, a pártok megegyezése, illetve a választópolgárok átszavazási hajlandósága, és főként tömeges aktivitása radikálisan növelheti az ellenzéki egyéni győzelmek számát a választáson. Ez nemhogy a kétharmadtól, de akár a kormányalakítási többségtől is megfoszthatná a Fideszt.

Az önmagában sem egységes baloldal több egyéni sikert arathatna, mint korábban, a választókerületi ellenzéki áttörés legnagyobb nyertese azonban a Jobbik lenne. Ennek oka, hogy minden belső vita ellenére egységes politikai tömbként lép fel a választáson, míg a baloldali-liberális pártok osztódása megbosszulja magát, s számos kerületben nem tudnak élni az egyszerű többségi szisztéma előnyével, azzal, hogy akár harmincegynéhány százalékkal győzelmet lehet aratni, mert ha vannak is ennyien, több darabban vannak.

A Jobbik évek óta néppártosítja magát, hogy csökkentse a rá adott szavazat „költségét”. Vagyis tudatosan igyekszik elérni, hogy a szavazópolgár minél kevésbé érezzen lelkifurdalást a Jobbikra adott voks miatt, és

tényszerűen igaz, hogy a Fidesz sok kérdésben ma már szélsőségesebb a Jobbiknál.

A legnagyobb támogatottságú ellenzéki pártként a Jobbik többtucatnyi körzetben szolgáltathatja azt a bizonyos esélyes ellenzéki jelöltet. Az így begyűjthető egyéni mandátumok révén a Jobbik a tényleges támogatottságánál nagyobb országos térnyerést valósíthat meg április 8-án.

A baloldali, liberális és ökopártok politikai oldalnak semmiképpen sem nevezhető világában az MSZP–P és a DK megegyezése, valamint konkrét jelöltállítási döntései sok helyütt nem elegendők a győzelmi esély beváltásához. Az LMP kétszer egy órát fordított nyilvános egyeztetésekre, s mintha elsősorban azt kívánta volna demonstrálni, hogy továbbra sem beszél egy nyelvet a szocialistákkal és a DK-sokkal. Így viszont az LMP egyéni kerületi sanszai legfeljebb egy számjegyűek. Az Együtt és a Momentum néhány körzetben tényező lehet, de a bejutásukkal kapcsolatos kételyek végzetesen lerontják alkupozíciójukat, hiába tesznek kétségbeesett visszaléptetési gesztusokat a többi pártnak. A Jobbik esélyeit viszont az is növeli, hogy távol marad ettől a közegtől. Egy benzinkúti LMP-s kávézást leszámítva Vona Gábor nem tárgyal, a március elején tartott oktatási fórumot leszámítva még csak nem is vitázik az úgynevezett demokratikus ellenzékkel a kampányban, hagyja, hogy a saját mocsaruk húzza le őket.

Fotó: Merész Márton

Mivel a pártok között nincs megegyezés, a jelöltkoordinálást önkéntesek vették kezükbe, akik mérést rendelnek, kombinálnak és kommunikálnak arról, hogy a 106 egyéni kerületben mely indulók győzhetik le a legnagyobb eséllyel a fideszeseket. Az egyes civil csoportok javaslatai között sok az egyezés, de nem vágnak egybe, hiszen ez nem fizikai kísérlet, ahol az ismert tudományos tételek alkalmazásával csakis egy bizonyos kimenet lehetséges. Ez politikacsinálás, rengeteg borulékony feltételezéssel, amelyek nem függetlenek az esélylatolgatást végzők helyzetértékelésétől, meggyőződésétől, szándékától. Azzal, hogy az ellenzéki pártok nem egyeznek meg egymással, és egyikük sem nőtt kormányváltó erővé, maguk engedték át a koordináció koordinációját más szereplőknek.

A Kádár-korszak klasszikus vicce szerint az értelmiség előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Most mintha afelé tartanánk, hogy hasonlóan ködös perspektíváink legyenek, miközben szinte örülni kell, ha két utat tapogathatunk ki a homályban az éjsötét NER-alagút falai helyett.

Merthogy az egyik lehetőség az Orbán-rendszer felgyorsuló putyinizálódása. A másik egy megerősödő Jobbik, amely arra vár, hogy szintet lépjen, egyéni választókerületek sorát nyerő nagy párt váljon belőle, és minden korábbinál inkább megközelítse a Fideszt.

A Jobbik felemelkedésével Simicska Lajos előtt is esély nyílhat, hogy megkezdje annak az országnak a visszahódítását, amelyet az általa létrehozott mechanizmus révén, tevékeny közreműködésével bitorolt el Orbán Viktor.

Az ország jelentős része ma abban bízik, hogy az orbáni oligarchák monopóliumát a konkurens oligarchák küzdelme válthatja fel.

A baloldal – vagy amit annak szoktunk nevezni – felelőssége, hogy meggyőzze választóit, szavazhatnak azért a saját pártjaikra is. Az ellensúly ellensúlyára szükség van, hogy ne (ex)szélsőjobboldali pártok versenyének vagy kettős hatalmának évei következzenek. Még jobb lenne, ha a baloldal versenyben maradása nem az oligarchaalkukban való részvételre korlátozódna, hanem egy értékvezérelt társadalmi program életben tartására is futná az erőből és az ambícióból.