Lakner Zoltán: Ha így akarja, így lesz

2017. november 2. 07:27 - szerző: Lakner Zoltán

Ma is olvasható a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán a pártelnök 2013. október 23-i beszéde és annak legfontosabb üzenete: „Egységes ellenzéki blokkra van szükség Orbán legyőzéséhez: közös programmal, közös miniszterelnök-jelölttel, közös listával, közös egyéni jelöltekkel.” Az összefogás-skandálásról nevezetessé vált Műegyetem rakparti nagygyűléshez képest hírértékű, amit négy évvel később Gyurcsány Ferenc nyilatkozott: a DK-nak és az MSZP-nek az egyéni választókerületi jelöltállításról kell megállapodnia, „nem a közös listáról és nem a közös miniszterelnök-jelöltről”.

A közös lista ügyét a volt miniszterelnök márciusban ejtette, Botka Lászlóra hivatkozva, akinek feltételét, hogy a listán Gyurcsány ne szerepeljen, a DK érthetően elutasította. Ennek egyenes következményeként jelentette ki Gyurcsány pártja kongresszusán, a DK „megértette, hogy Botka László vezetésével az MSZP önálló listán fog indulni”, „ha így akarjátok, így lesz”. Miközben nyilvánosan elengedte – elengedhette – saját korábbi követelését, arra is figyelmeztetett, hogy a demokratikus oldal minden választókerületben csak egyetlen jelöltet állíthat.

Ez azonban nem magyarázza, miért utasítja el a közös listát és miniszterelnök-jelölést a korábban ezt követelő politikus, holott az őt kizárni kívánó Botka már nincs az országos pályán.

Gyurcsány 2013-ban pontosan azzal a koncepcióval szemben hirdette meg a minden közös politikáját, amit 2017-ben ő maga képvisel. Négy évvel ezelőtt ugyanis a Mesterházy–Bajnai-megállapodás külön listákról és koordinált egyéni jelöltekről szólt, meg arról, hogy majd a győztes ellenzéki lista vezetője lesz a miniszterelnök. Akkoriban a DK-s politikusok, a párttól teljesen független „hobbiblogok” és a közösségi médiában aktív hívek indulatosan kritizálták a koncepciót, amelynek ma szószólói.

A DK ugyanis akkor csak a harmadik párt volt a közös listát illetően egyáltalán szóba jöhető körben, és a „két nagy” a DK mellőzésében Gyurcsány végzetes meggyengítésének lehetőségét látta. A DK nem hagyta magát, az pedig az MSZP és az Együtt kudarca, hogy törekvésük nem járt sikerrel. Azt azért megjegyezhetjük, hogy a közös lista és közös miniszterelnök-jelölt négy éve még elvi tételként szerepelt a DK repertoárjában, ma meg már a pártelnök szerint „teljesen mindegy”, van-e listás együttműködés, vagyis a gyakorlatban: nincs.

Azért is figyelemre méltó ez a változás, mert Gyurcsány volt, aki az együttműködés távlatait illetően is a legmesszebbre ment. Egységes demokrata pártot vizionált, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ennek a feltételei nem állnak fenn. Ha azonban újraolvassuk az erről is szóló 2014. augusztusi Népszabadság-cikkét, akkor azt látjuk, hogy az egységes párt létrejöttéig szervezeti közeledést javasolt a partnereknek, például pártuniót, közös pártelnökséget. Gyurcsány ma csupán annyit mond: „lazán, ellentmondásosan, de erre megy a világ”.

Fotó: Bazánth Ivola

Hozzá kell tenni, a 2014-es közös lista szereplői közül senki sem akar újrázni, az Együtt például ezt sokkal hamarabb kimondta, mint a DK. A kisebb pártok miniszterelnök-jelölései saját pozicionálásukról és tárgyalástaktikai szempontokról szólnak. Az egyéni kerületi „egy az egy ellen” politika pedig 2011, azaz a jelenleg hatályos választási törvény beterjesztése óta evidencia a pártok, a szakértők, az elemzők körében. Éppenséggel a DK volt az, amely saját egyéni jelölteket nevezett meg 2013 őszén, az MSZP–Együtt-megállapodásból való kirekesztésre válaszul, azzal a kitétellel, hogy bárkit visszaléptet, ha létrejön a DK-t is magában foglaló új megállapodás, és ez így is történt. Mégis, Gyurcsány képes volt elérni, hogy 2013-ban, majd 2017-ben az összefogás-politika vezéralakjaként tűnjön fel, miközben szigorúan érvényesítette pártja és saját aktuális érdekeit.

A politikában egy hét is nagy idő, hát még négy év. Négy évvel korábban a DK kis pártként egy nem eléggé meggyőző ellenzéki megállapodás kritikusaként az egyezség kibővítéséért lépett fel. Mostanra a DK rég lehagyta az Együttöt, beérheti és megelőzheti az MSZP-t, bár a szocialisták hanyatlása nagyobb mértékű, mint a DK emelkedése, ez fontos adalék az ellenzéki összképhez. A DK visszatért alapításkori ambíciójához: a demokratikus ellenzéki csoportok vezetője, legalábbis közülük és rájuk a legbefolyásosabb akar lenni.

Gyurcsány személyes helyzete szintén megváltozott. 2013-ban taktikai okból belengette a lehetőséget, hogy nem indul képviselőnek, ha ez a közös lista akadálya. Idén erről hallani sem akart. Ugyancsak 2013-ban Mesterházyval és Bajnaival szemben titokzatos, nem a DK-hoz kötődő harmadik miniszterelnök-jelöltet hozott szóba, aki „vagy férfi, vagy nő”, de 2015-ös röpiratában már parlamenti, kormányzati gyakorlattal rendelkező, párthoz kapcsolódó miniszterelnök-jelölt fantomképét rajzolta meg.

Az új vezető szerep megcélzásáról szól az MSZP-nek szóló mostani szikár üzengetés. Közben újra célkeresztbe került az LMP, amelynek miniszterelnök-jelöltjét egy televíziós vitában Gyurcsány felelősségre vonta az egyéni kerületi együttműködés elutasításáért. A DK oda tolná vissza az LMP-t, ahonnan az szabadulni igyekszik, a kerékkötő, a zárvány szerepébe, azt üzenve a demokrata szavazóknak, hogy nekik nincs dolguk a Szél-tervvel. Alighanem ez lehet majd Gyurcsány fő gyakorlati érve a választók számára – az elvieken túl – a Jobbikkal szemben is a kampányban: ha kormányváltást akartok, az erősebb mellé kell állni.

A terv hátulütője éppen ez. A demokrata ellenzék a nagy belső átrendeződés ellenére 2014 óta nem nőtt, nem hozott létre szavazatvonzó új politikai minőséget.

Kérdéses tehát, hogy jövőre az Orbánt elküldeni próbáló szavazók számára a demokratikus pártok vagy a Jobbik tűnnek-e majd annak az erőnek, amelyre eltérő természetű kételyeiket félretéve szavazniuk érdemes.

Ha egyáltalán bármelyikük.