Krajczár Gyula: Hálószövés

szeptember 15. 09:13 - szerző: Krajczár Gyula

Gyors egymásutánban két olyan cikkbe is beleszaladtam az utóbbi időben, amely a kapcsolati hálók építésének korlátairól szólt. Nem vagyok ugyan rendszeres követője az önfényező ipar szakirodalmának, de ez feltűnt, ráadásul Adam Grant cikke egy rendkívül olvasott amerikai lap legnépszerűbbje volt az adott héten. Grant, amennyire tudom, nagymenő a területen, s az zavarta őt, hogy a hallgatói, a tanítványai, az előadásainak résztvevői az idegbajig túlhajszolták a kapcsolatépítést, s egy jó telefonszámért a kutyát elkergették volna Komáromig.

Valójában nem is kell sokat lamentálni, ha az embert idegesíti a piaci légyre emlékeztető viselkedés, könnyen megfogalmazódik benne, hogy „apukám, talán előbb mutass valamit, azután kezdjél el a nagy emberek után koslatni, hogy segítsenek neked”. Szóval már megvolt benne az indulat, ennek tüze vezette gondolkodását. Nyilván könnyű volt gyorsan rádöbbenni, hogy azért amikor a hálót szőjük, kicsit koszosnak érezzük magunkat, ha rendes emberek vagyunk. S mindjárt hoz is egy kis kvantitatív kutatási eredményt: 19 százalékkal értékeljük pozitívabban a szappanokat és a fogkrémeket, ha elgondoljuk, hogy most azonnal valami „szakmai” koktélpartira kell mennünk, mint egyébként.

A másik cikknek nem emlékszem a szerzőjére, s nem is találtam meg újból, de az biztos, hogy a nagy hálóépítő site-on posztolta ki valaki. Ez a másik pasas példákat hoz azokra a nagy teljesítményekre, amelyek a kapcsolati háló nélkül jöttek létre. Pontosabban a háló különösebb szövés nélkül is rájuk bukkant, mert annyira jók voltak. Hogy például Zuckerberg a Facebook első verziójával egyáltalán nem házalt, hanem a befektető találta meg őt. Vagy a cikk szerzője maga is úgy került gyümölcsöző munkakapcsolatba az önérvényesítő tudományok felkent pápájával, Malcolm Gladwell-lel, hogy az észrevette, ő miket tud. A dolog lényege tehát a valódi teljesítmény, s bár a hálószövésben is messzire lehet jutni, azért az csak a kurták kaparása. Buzz Aldrin járt a Holdon, pont. Minek ide háló?

Mindig az volt a bajom ezekkel az amerikai tudományokkal, hogy érzésem szerint megállapításaik zöme csak az amerikai emberekre érvényes. Hogy az ember racionálisan cselekszik, racionálisan dönt. Hogy az ember hibátlanul követi a maga érdekét. S amikor megdöntik a saját évszázados meggyőződéseiket, még azt is olyan nagy amerikai általánosságban teszik. Az ember nem biztos, hogy racionálisan cselekszik – mert lehet, hogy nincs meg hozzá minden információja. S nem sok fogalmuk van arról, hogy az irracionálisan felépült, sokszor különös hagyományok által átitatott rendszerekben hogyan lehet racionálisan cselekedni. Mert ha ezt tudnák, hamar rájönnének, hogy a hálószövés és a valódi teljesítmény univerzumában vannak további lehetőségek is.

Az önérvényesítési szakmának arra a kis területére gondolok, amikor a rendkívüli sikerhez se hálóra, se nagy teljesítményre nincs szükség. Amikor – mondjuk úgy – a benne rejlő potenciál kovácsolja a sikert. Mint a gyerekek esetében a tehetség korai felfedezése. Még nincs se saját teljesítmény, se saját háló, de maga a háló érdemesnek tartja, hogy elkezdje körbefonni.

Az üzleti-társadalmi világban persze nem gyerekekről s pláne nem tehetségről van szó. Ez egy felnőtt világ, ahol a dolog lényege nem a valódi teljesítmény, hanem egy jövőbeni szerep. Mészáros Lőrinc járni fog a vízen, pont. Minek ide háló?