Gerő András: Régészeti park | Netrix Media Systems

Gerő András: Régészeti park

2018. július 23. 06:07 - szerző: Gerő András

Az MSZMP központi pártlapjának egykori munkatársa, a rendszerváltozás után pedig főszerkesztő-helyettese, Tamás Ervin Régészeti lelet (168 Óra, 2018. július 5.) című írásomhoz szól hozzá (Leletmentés, 168 Óra, 2018. július 12.).

Valamilyen, általa nem részletezett ok miatt Nyers Rezsőt továbbra is szociáldemokrata politikusnak hívja, noha az említett személy a Rákosi-, illetve a Kádár-rendszerben töltött be különféle, sokszor vezető funkciókat, s ezek a rendszerek, illetve az MDP és az MSZMP soha nem gondolták magukat szociáldemokratának. Nyers magas rangú funkcionáriusként még a rendszerváltás időszakában is folyamatosan kapott titkosszolgálati tájékoztatást a pártállam bomlasztásán fáradozó ellenzékről, ezt az 1990 elején kirobbant titkosszolgálati botrány során tudtuk meg. Az említett tény is arra utal, hogy nem szociáldemokrataként, hanem kommunista vezetőként tevékenykedett. Lehet, hogy a kommunista funkcionáriusokon belül az elfogadhatóbbak közé tartozott, de hogy nem szociáldemokrata volt, az bizonyos.

Nekem úgy tűnik, hogy az egykori Népszabadság egykori újságírója leképezi azt a dilemmát, amely ma a magyar baloldalt általában is jellemzi, s amelytől nemigen tudnak megszabadulni. Míg egyfelől a Kádár-rendszer örökségét minden bizonyítható alap nélkül átstilizálják, „szociáldemokratásítják”, addig másfelől közlik, hogy ők az ’56-os Nagy Imre örökösei. Így aztán látszólag összesimítható a Nagy Imre bíróság elé állítását megszavazó Nyers Rezső és ’56 miniszterelnökének politikai öröksége. Ez persze teljes abszurdum. A baloldal kudarcának ez nem oka, de szimptómája. Ha valaki nem tudja, honnan jön, akkor más azt gondolja róla, azt sem tudja, hova megy.

A professzionális újságíró, szerkesztő figyelmét nyilván elkerülte az is, hogy míg a Kádár-rendszerben a nyilvánosságban csak egyfajta narratíva létezett, addig manapság szinte bármiről többfajta nyilvános narratíva fogalmazódik meg. Példának okáért ha valakinek nem tetszik a Szabadság téri emlékmű, akkor tövében létrehozza az Eleven Emlékművet. A kettő egymást értelmezve áll a téren. 1974-ben erre nem volt lehetőség, merthogy a rendőrség azonnal felszámolt volna egy ilyen kezdeményezést.

Lehet, hogy nem tökéletes a magyar demokrácia, de még mindig jobb, mint a legjobb kádárista diktatúra. Ezt jó lenne annak is tudatosítania, aki ma az alapvető minőségi különbséget relativizálni kívánja.

A kecskeméti zsinagóga falán lévő 1974-es emléktábla, mint írtam, „nagyon tudatosan inkább mellébeszélt, mintsem a lényeghez közelített”. Ezért lenne meggyőződésem szerint múzeumban a helye.

Tamás Ervin ezt így fordítja le: „Nyilván már sebtében készül az előterjesztés az emléktábla leverésére, kerül új is a helyére, hogy majd azt is leverjék.”

A régi reflex tehát dolgozik. Amikor én azt írtam, hogy kerüljön múzeumba, ő ezt a saját, diktatúrában megszerzett politikai szocializációja nyomán úgy értelmezi, hogy majd leverik. S végül közli: „Nem kéne.” Tehát minden maradjon úgy, ahogy van, éljen tovább a Kádár-rendszer holokausztot illető elbeszélésmódja. Vélhetően ezért adta írásának a Leletmentés címet.

Ha a magyar baloldal képtelen megválni attól, amin az idő túllépett, akkor nem egy-egy régészeti lelettel találkozunk, hanem egy teljes régészeti parkkal. Ha a magyar baloldal úgy marad, ahogy ebben az ügyben is megszólalt, akkor a leletegyüttest róla fogják elnevezni.

Tamás Ervin Gerő Andrásnak adott viszontválaszát ide kattintva olvashatják el.