Eltűnt Orbán Viktor szexepilje

2018. április 2. 17:39 - szerző: Palánkai Mariann

Talán zavar minket a mostani, már az intim szféránkba is behatoló negatív kampány, de vajon, ha haszonelvűen nézzük, működőképes-e a metódus? Vajon a migránsozás lesz a befutó, vagy az, ahogy másfél hónap alatt ráborították a kormányra a disznóságait?

A jelenlegi kampányban gyakorlatilag nincsenek tartalmi elemek, kizárólag szimbolikus komponensek, imázsok csapnak össze. Az egyik oldalról a fenyegető migránsveszélyt kívánják a fejünk felől elhárítani, másik oldalról azt ígérik, hogy megszabadítanak a korrupt és autokratikus kormánytól.

Mitől működik a migránsozás és a sorosozás?

A menekültválságvalóban súlyos, egész Európát érintő probléma, amire ma nem látszik megoldás. Mivel valós a probléma, könnyű óriásira duzzasztani. Csak négyzetre kell emelni a valóságot, ami nem nehéz, mert legfeljebb ezer ember olvasta azt a jelentést, miszerint Európa belső nyugalmát destabilizálni szándékozó elemek, gyakran az orosz kormány hálózatának részeként futószalagon gyártják a hangulatkeltő, destabilizáló tartalmakat. Ha egyáltalán lehet a helyzetet megnyugtatóan és eredményesen kezelni, akkor sem egyszerűen és főleg nem rövidtávon. Ám a bonyolult és kétséges kimenetelű megoldások nem vonzóak és nehezen (vagy egyáltalán nem) értelmezhetők.

A választást eldönteni képes tömegek számára hihető, hogy az egész migráció kemény elszántsággal, legalább anyaföldünk területén megakadályozható. Ha igazán akarjuk. Elég keményen odaszólni, kerítést emelni, adminisztratív eszközökkel gátolni beáramlásukat. Nehéz elmagyarázni (lehetetlen), hogy azoknak az embereknek a többsége a halálból fut felénk, otthonuk, szülőföldjük hosszú-hosszú időre élhetetlenné vált, és a legrosszabb európai kilátás is jobb a számukra. Orbán – a maga szempontjából okosan – azt mondja a migránsáradattól félőknek, amit hallani szeretnének: megvédelek titeket.

Simán lehet egy Bécsben békésen sétálgató idős szikh urat képi eszközökkel potenciális terroristaként bemutatni, mert a turbános-fajta emberek alapból bármilyen alávalóságra hajlamosak azok szerint, akik sosem találkoztak velük, viszont ezt hallják róluk naphosszat.

Ha a kádári korszak hamis idilljét visszasíró tömegeknek beszélünk, akiknek emlékeiben akkoriban nem volt bűnözés és kiszámítható volt a világ, akkor nyitott fülekre és szívekre találunk ígéretünkkel, hogy megállítjuk az idő kerekét, sőt, vissza is forgatjuk egészen 1972-ig.

Ellenben Soros emblematikusan képviseli a sikereink ellen gáncsoskodó zsidó karvalytőkét (különben minden menne, mint a karikacsapás). Tevékenységén keresztül azonosítható a megszokott, magyar ízlés szerinti hétköznapjainkat fenyegető globális változással, s ezt a látásmódot tömegek vallják magukénak Magyarországon. Az ő olvasatuk szerint egy cseppet sem szimpatikus új világ várhat minket, hisz a férfiak nőknek, nők férfiaknak képzelhetik magukat minden további nélkül, miközben már lámpással sem találni igazi nőt vagy igazi férfit, a fehér népesség meg egyre fogy. Ahol a politikailag korrekt magatartás kerékkötőjévé válik az igazságérzetünk szerinti megoldásoknak, ahol a családi értékek devalválódnak (bármit is jelentsen ez), ahol nem lesz már akkora jelentősége a nemzeteknek és a karácsonyi misének, miáltal kultúránk elsorvad. Egyáltalán, nem úgy lesz, ahogy megszoktuk, minden szétesik.

Fotó: Merész Márton

Valóban rettenetes nehéz az ellenzék számára egy alternatív, gyűlölködés nélküli, migrációprobléma-kezelő programmal előjönni, mert bármilyen árnyalt megfogalmazás, javaslat hangzik is el, cinikusan kiforgatva landol a Tényekben. De a téma következetes elkerülése ellenére is naponta címlapra kerül, hogy Soros finanszírozásában nemierőszakoló tréningeket szerveznek kormánykritikus civilek és pártok migránsoknak, a hétvégi házuk pincéjébe titokban épített mecsetekben. Ebben a témakörben az ellenzékiek döglött kacsaként sodródnak a Fidesz által ásott árok vizében.

Noha a Fidesz-propaganda fókuszába az alacsony iskolázottságú, vidéki, a nagyvilágról való személyes tapasztalat híján könnyen megrettenthető kisembereket helyezte, a kormánypárt a magasabb iskolai végzettségű, 45 év feletti középosztályba tartozó szavazók számára is kiváló ajánlatot tesz.

Ők azok, akik szeretnék, hogy a zűrös 21. század kívül maradjon határainkon, életünkön. Ők azok, akiknek identitását alapvetően meghatározza (részben jó, részben vitatható aspektusból), hogy magyarok és keresztények – még akkor is, ha ez utóbbi csupán annyit jelent, hogy a húsvét és a karácsony számukra fontos családi ünnep, és mindenszentekkor meglátogatják szeretteik sírját. Számukra Orbán az egyetlen garancia arra, hogy széles tömegek támogatásával, az ízlésük szerinti Magyarországon élhessenek.

Mindennek ellenére a Fidesz hatalmas árat fizet a bizonytalanok elé kerítést húzó stratégiájával mindazok körében, akik szemében túlságosan keményen, illetve hamisan került megrajzolásra a Fidesz-valóságkontúrja, akik számára a migráció megakadályozása nem szentesíti a konténer méretű nokiás dobozok kormánypárti politikusok irányába áramlását, akik számára a küldetéstudat túltolt arroganciája taszító, akik számára a szemrebbenés nélküli kettős mérce, a kormányhoz közel állók törvény felettisége ellenszenves, akik szerint nem blaszfémia a szabad sajtó létezése, és akik a Semjén Zsolt nevével fémjelzett keresztényi értékrendhez képest egy alternatív (valódi) síkon helyezik el Jézus gondolatiságát. A Fidesz nemtelen és pitiáner módon rontott neki az ellene szót emelő civileknek, politikusoknak, szervezeteknek, fiataloknak. Elég nagy a valószínűsége, hogy hasonlóan a vásárhelyi esethez, a lejárató kampányok gellert kapnak, és sokat hoznak majd az ellenzék konyhájára.

Ennek ellenére a kormány és a kormányhoz köthető szűk kör korrupciós ügyeinek megfuttatása lényegesen kevésbé hatékony, mint gondolnánk. A politikus és a korrupció a választók számára ugyanis rokonértelmű szavak. A választók többségének meggyőződése szerint bárki kerül a jelenlegi kormány helyére, az lopni fog. Előbb vagy utóbb. Mert ez így megy.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a Fidesz- és az ellenzéki szavazó két teljesen különböző elkötelezettségi koordinátapontban található. A kormánypárti szavazóval ellentétben a változást kívánók többsége nem erősen elkötelezett a pártjához vagy bármely párthoz, mint ez a közzétett kutatásokból világosan látszik. A Fidesz-szavazóra a gazságok kiteregetése szinte egyáltalán nem hat, számukra ezek az ügyek kampánylyukból, sőt, még alantasabb lyukból fújnak. Ugyanakkor a Fidesz mostanra annyira túltolt mindent, hogy az igen aktív szavazóbázisának méretét meghaladó, felbosszantott tömeget mozgósított maga ellen. A zsarnokoskodás és az igazságtalanság példái, a hihetetlen meggazdagodások sztorijai, legfőképpen a közösségi média felületén, eljutottak a legszélesebb tömegekhez. Akik ezekkel a hírekkel találkoznak, azok a számára a rénszarvas-ügy magyarázhatatlanul undorító, a kormány kritikáját megfogalmazó diákok válogatott vegzálása vérlázító, a hazugságok millió lólába himbálózik a szemük előtt, irritálja őket a pár év alatt a semmiből kinőtt kormányközeli mágnásklub.

Érzelmileg a rendszer arroganciája lényegesen mélyebbre hatol, mint az egyes esetekhez rendelt bankóhegyek, és az érzelmi motiváltság a legmeghatározóbb szavazási erő.

Noha mára gyakorlatilag a média 90 százaléka kormányközeli lett, a közösségi média elérési képességét és véleményformáló erejét nem lehet legyőzni. Ezen a felületen a kormány összes disznósága ismertté vált. Persze segítő orosz kezek hatására számtalan, a kabinet üzeneteit erősítő hoax is hitelessé vált, csúcsra pörgetve megy a hangulatkeltés, de a kormány számára kedvezőtlen információk és sztorik szintén nagyot mennek, és messze felülreprezentálva úsznak be az otthonokba az internet csatornáin keresztül. 

Végső soron míg az egyik oldalról a Fidesz a XX. századot kínálja, az ellenzék a XXI. századot. Csakhogy Orbán személyében, stílusában, eszmerendszerében, cselekvési tervében, attitűdjében, nyelvezetében száz százalékosan teljesíti az ígért XX. századot, addig az ellenzék pártjaitól (konkrét ígéretek híján) csak remélhetjük, hogy a jövőbe repítik hazánkat. Vezetőinek többsége enyhén szólva is véleményesen képviseli a század innovatív, szédítő sebességű, tudásra épülő, technokrata attitűdjét.

Tudatos imázsépítésben Vona Gábor és pártja érzett rá leginkább az anti-Orbán szerepre. Ő és a Jobbik nevében beszélő politikusok láthatóan koncepció szintjén viszik a technokrata, trendi vonalat.

Úgy néz ki, csak a kampány finisében realizálta a Fidesz, hogy elidegenítette magától a fiatalokat, és most már ovisokkal, egyetemistákkal mutogatják Orbánt. Azonban ez a hajó már elment.

Az ellenzék nem vált vonzóvá, de a Fidesz avítt és pörköltszagú lett a fiatalok szemében. Orbán végletes téeszelnökbe fordult imázsával és karakteréhez igazodó személyi állományával szarvashibát követett el.

Pokorni Zoltán, Varga Mihály, Navracsics Tibor a civilizáció-faktorukkal régen jó szolgálatot tettek a pártnak, most Németh Szilárd, Kósa Lajos, Rogán Antal és Szijjártó Péter típusú karakterek reprezentálják a Fideszt. Ha egy párt/politikus ódivatúvá válik, és a hozzá való kötődés elveszti a szexepiljét, végzetes léket kaphat hajója. Magyarországon idáig mindig az a szereplő nyert, aki a többség számára menőbbnek számított.

A Fidesz az ellenzékkel szemben, erőt, kormányzásképes potenciált sugároz, ez óriási hendikep a kormányváltóknak.

Kampánytechnikai szempontból felfoghatatlan, ahogy Karácsony Gergely a szerény értelmiségi szerepébe beleégve, a kormányváltó ellenzék erejét erodálva, úton-útfélen bizonygatja, hogy nem szeretne miniszterelnök lenni.

Másrészt viszont Orbán és a Fidesz minden egyéb sármját elvesztette. Orbánék számtalanszor váltak nevetségessé a kampány finisében, ezerszám adtak magas labdát, melyet az internetes folklór igen szórakoztató formában tárt elénk. Humort csak a kormányváltók oldalán találunk, és ez veszélyesebb a Fideszre, mint elsőre tűnik. A nevetségessé válás a politika selyemzsinórja. Kósa imázsára is nagyobb csapást mért ügyének válogatott balfékség-aspektusa, ahogy szánalmasan csetlett-botlott, dadogott, lebiztosította a verdát, mintha zsebre tette volna belemenősen az eurómilliárdokat.

A rendszerváltás óta nem volt ennyire motivált érzelmileg a társadalom. Két, meglehetősen felfűtött csoport számossági vetélkedőjét figyelhetjük meg majd a választási eredményekben. Lehetetlenség ma megjósolni, ki kerül ki győztesen az összecsapásból, de nem nulla az esélye annak, hogy visszatérhetünk a jövőbe.