Dobozi István: A kereskedelmi ragadozó

2018. június 28. 08:40 - szerző: Dobozi István

Donald Trump amerikai elnök úgy gondolja, hogy országa „kolosszálisnak” bélyegzett külkereskedelmi mérleghiánya a külföldi partnerek „tisztességtelen” kereskedelmi praktikáinak, államilag irányított külpiaci trükközéseinek köszönhető. Ebben Kína áll az élen, amely tavaly már négyszer annyi árut szállított az Egyesült Államokba, mint amennyit onnan importált. Való igaz, az elmúlt negyedszázadban a kínai exporttöbblet a negyvenszeresére ugrott, s a teljes amerikai árukereskedelmi deficit közel felét teszi ki. Hétszázmilliárd dollárra rúgó értékben kereskednek egymással, s ez a világpiac legkiterjedtebb kétoldalú forgalma. Közben mind kiélezettebb rivalizálás folyik közöttük a csúcstechnológiai vezető szerepért, és ennek komoly biztonságpolitikai vetületei vannak.

Decemberben Washington a Kínával szemben kialakult kereskedelmi hiányt a nemzetbiztonsági kockázat rangjára emelte, amiben a kínai „technológialopás” is fontos szerepet játszott. Ezután jöttek a kínai napelemekre, acélra és alumíniumra kivetett magas büntetővámok, amelyek értéke azonban jelentéktelen az összforgalomban. Dömpingellenes vámokkal már az előző kormányok gyakorlatilag kiszorították a kínai acélt az amerikai piacról. Trump azonban nem állt meg a figyelmeztető lövéseknél, hanem június közepén ledobta a kereskedelmi bombát is Pekingre az ötvenmilliárd dollár értékű importra kivetett meredek pótvámokkal. Ezenfelül vámszankciókat helyezett még kilátásba százmilliárd dollárt kitevő kínai importra.

Végleges tehát, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi hadüzenetet intézett Kína ellen.

Peking – ahogy korábban jelezte – arányosan, szemet szemért alapon reagált, s azonos értékű amerikai importot terhelt meg súlyos ellenvámokkal. Egyúttal visszavonta korábbi hetvenmilliárd dollárnyi amerikai áru „terven felüli” behozatalára vonatkozó ajánlatát.

Van-e észszerű gazdasági alapjuk Washington drasztikus vámintézkedéseinek, amelyek magukban hordozzák a küzdelem további kiterjedésének, a totális kereskedelmi háborúnak a lehetőségét? Szerintem alapvetően nincs, annak ellenére hogy bizonyos kínai merkantilista technikákkal szemben Amerikának és másoknak is jogos, de eddig orvosolatlan panaszaik voltak. Nem véletlenül hemzseg a Kína-ellenes panaszoktól a Világkereskedelmi Szervezet.

Trump agresszív vámoffenzívája két pilléren nyugszik. Az egyik a kereskedelmi hiánnyal kapcsolatos félreértés, a legszimplább populista-merkantilista tévhit, miszerint az import rossz, mert megöli a hazai munkahelyeket, az export viszont jó, mert új állásokat teremt. A másik pillért a kereskedelmi globalizáció hatásainak nem kellő ismerete alkotja, ami a kínai mérlegtöbblet mértékének és jelentőségének túldramatizálásához vezet.

Trump tipikusan nulla összegű, konfrontációs gondolkodásmódjában Amerika mint globális szuperhatalom számára vereséget jelent a nagyléptékű kereskedelmi hiány. A nemzetközi gazdaságtan hézagos szakismerete miatt az amerikai elnök és stábja képtelen belátni, hogy a rövid távon megváltoztathatatlan makroökonómiai fundamentumok miatt az Egyesült Államok számára természetes és törvényszerű, ráadásul nem is hátrányos állapot a külkereskedelmi mérleghiány mindaddig, amíg a hazai beruházások jelentősen túlszárnyalják a megtakarítást.

Ennek az ellenkezője igaz Kínára, ami az óriásira duzzadt nettó exportjának a makroökonómiai alapja. Logikusan következik ebből, hogy az Egyesült Államok nem vérbő protekcionizmussal, hanem a megtakarítási ráta emelésével vagy a beruházások visszafogásával tudja csak tartósan kiigazítani kereskedelmi mérleghiányát. Protekcionista intézkedéseivel Washingtonnak sikerülhet ugyan a kínai import lefaragása, de a makrofundamentumok fennmaradása esetén fennáll a kockázat, hogy a kínai vákuumot más külföldi szállítók töltik ki az amerikai piacon.

A világkereskedelem korszerűtlen, a globalizáció előtti érát tükröző felfogása a másik ok, amiért Trump számára Kína exportmumussá vált. Az utóbbi évtizedekben az ázsiai ország a világ legnagyobb összeszerelő műhelyévé tornázta fel magát, ahol főként a más országokból, köztük az Egyesült Államokból odaszállított közbenső termékek végső összeszerelése folyik. Kína Amerikába irányuló exportjának 60 százaléka multinacionális, főként amerikai vállalatokon keresztül kerül a piacra. Az exportstatisztikák azonban a végtermék teljes értékét a „feladó” országnak tulajdonítják akkor is, ha az ott hozzáadott érték csak töredékét teszi ki a végtermék teljes értékének. Például a 750 dolláros kiskereskedelmi értékű iPhone 6-nál csak nyolc dollárt tesz ki a kínai hozzáadott érték.

A kínai hozzáadott érték arányát az Amerikába irányuló export harmadára becsülik. A Kínával szembeni amerikai kereskedelmi deficit így mintegy százmilliárd dollárral kisebb, mint amennyit a hivatalos statisztikák mutatnak.

A nemzetközi szolgáltatásokban, a turizmusban, az oktatásban, a szállításban negyvenmilliárd dolláros amerikai többlet van. Amerika Hongkonggal szembeni harmincmilliárdos kereskedelmi többletének java részét Kínába reexportálják. De ami a legfontosabb, a Kínában működő amerikai multik évente 220 milliárd dollár értékű árut értékesítenek az ottani belső piacon. A kétoldalú gazdasági együttműködés egésze tehát meglehetősen kiegyensúlyozott. A „kolosszális” kereskedelmi hiányra való egyoldalú amerikai összpontosítást nehéz másképp értelmezni, mint geopolitikailag; vagyis egyszerűen csak Kína minden áron való feltartóztatása és gyengítése a cél.

Milyen tanulság vonható le mindebből? Az biztosan nem, hogy Kína ártatlan bárány. Washington joggal vádolja Pekinget a világkereskedelmi szabályok gyakori kijátszásával. Nagyobb gond azonban, hogy Trump nincs tisztában a kétoldalú egyensúlyhiány mélyebb strukturális okaival és a globális értékláncok kereskedelmi mérlegre gyakorolt torzító hatásaival. Nem látja, hogy ebben a helyzetben a Kínának címzett importvámokat Amerika végső soron saját magára veti ki, a Kínában működő multijaira és az amerikai fogyasztókra. Ennél is nagyobb hiba az ázsiai „kereskedelmi ragadozó” nemzetbiztonsági veszélyként való, politikailag torzított beállítása, miközben a gazdasági együttműködés összképe alapján a két ország pariban van. „Fake news” – mondja erre Donald Trump.