Almási Miklós: A testpolitika diktatúrája
Harmincas évek, a Gellért hullámfürdője. Pocakos férfiak, kövér nők pancsolnak boldogan, kicsit fura, vállpántos gatyában meg egyrészes fürdőholmiban.
Tegnap, barátnőm, negyvennyolc kiló, panaszkodik, hogy nem mer lemenni az uszodába, mert kövér, és cikizni fogják. Az ő barátnője, igaz, hetven kiló, pszichológushoz jár, mert totálkáros az önképe, fogyózik, de hiába.
Most ez van, nem lehet csak úgy, lógó hassal flangálni az uszodában. A test divattárgy lett. Aki nem sovány, az megnézheti magát. Kicsivel több a combokon, és máris leszólják, „hülye dagadt”. Pasi tépi magát a fitneszteremben, mert tegnap harminchárom dekával többet mutatott a mérleg, a személyi edzője lebarmolta, most aztán izzad, mint a ló. Nő, ugyanott, a személyi edzőjének, „nem-e lehetne-e átvinni a fenéktöbbletet a felsőtestre”. „Nem”, mondja álmos képpel a personal coach.
Azért rémes, hogy nemcsak a ruhaformákat parancsolja a divat, hanem ami alatta van, a testet is formázná, illetve követeli, hogy milyen legyen. És büntet, ha nem olyan. Közröhej leszel állítólag. Van persze, aki tojik az egészre, úgy viseli a testét, ahogy neki jólesik.
Mondják, ilyen a közvélemény, a divat nem néz sem istent, sem embert, változik, és aláveti a gyengéket. Több éve folyik a háború a divatlapok, a kifutókat működtetők, másfelől a kritikusaik között, hogy ne alkalmazzanak 13 éves, ruhaakasztó-soványságú, száznyolcvan centiméteres lányokat, mert tönkreteszik őket, és olyan nyomást hoznak létre, amely tömegeket nevel egészségtelen mániára. De nincs hatalom, amely le tudná állítani őket. Csontváz a divat, és kész.
Ez már nem divat, hanem testpolitika. Nem olyan közvetlen diktatúra, mint amilyet a politikában látunk, a képek, a sorok, a suttogások és a sikolyok között terjed, de legalább olyan kegyetlen. Mert bár a testünket faragja, a lélekbe hatol.
Kisebbrendűségi érzést szuggerál, szégyenérzetet, lelkiismeret-furdalást. A depresszió többek között ezért is lett népbetegség, csak a társadalom nem akar róla tudomást venni. „Eh, mit, rosszkedve van, majd elmúlik.” Nem múlik el, tudjuk, ma már óriási irodalma van, csak épp a közvéleményt nem tudja átformálni. Egy halálos betegséggel játszik a karcsú, negyvenöt kilós nőideál meg a kockás hasú férfiszépség, melyek mellett mindenki más társadalmi selejtnek vehető. Legalábbis így kell önmagára néznie.
A kifutót körbeülőknek két csoportja tapsol a csontvázaknak. Hatvan és a halál közti hölgyek sok smukkal, és középkorú férfiak, akik azt lesik, hol buggyan ki egy fél fenék a textilből. Közben a ruhafogasra méretezett modellek napi fél uborkán és egy deka sajton élve tengődnek. Jól keresnek, de hajtják is őket. A modell sajnos életmodell is. A tinik inkább anorexiásak lesznek, de ilyen ruhaakasztók akarnak lenni, aztán anyuka viheti őket orvoshoz, ami nem is elég, mert pszichiáter is kell. A dagikat meg kiutálják az osztályból.
A testpolitika tagolva működik. Az arc külön szféra. Üzlet van benne, alapozó-, fedő-, színezőkrémet diktál, felvarrást reklámoz. A lábfej, az borzasztó, mert a tévében a vacsora mellé tálalják a felhívást, hogy öldösd a lábgombát, különben büdös leszel. Pocak, hagyjuk, ja, és a vaginaszárazság, szintén a kaja mellé. Nőknek még ott van a szőrös láb, leszólják őket, tán el is bocsátják, mint a dagikat. A férfiak viszont a szőr reneszánszát élik, valamirevaló értelmiségi 40 és 50 között nem lehet három-öt napos borosta nélkül. A csupasz pofa ódivatú fazon, kár rá időt pazarolni. Aztán ott van a borotvált fejbőr és a vastag-dús szakállkezdemény kombinációja. Pusztuljanak a csupasz pofák.
Családapák, hatvan felé, kornyadoznak a gőzben, pár deka tán lemegy, ha még masszőr is dolgozik rajtuk, akár több is. A cégnél nem szeretik „a kövérkéseket”. Egy nőt azért küldtek el állásából, mert rontotta a cég imázsát. Ez már valódi testpolitika, hatalmi kérdés, hogy ki dolgozhat a cégben, ki nem rontja az összképet. A testpolitika a lelki furkára játszik. Régebben csak „bűnök” esetén dolgozott, ma, ha nem megfelelő a test, „viselése” belső marcangolást okoz. Fájni kezd.
Végső érvként pedig jön dr. Fehérkabát, mondván, „a kövérség magas vérnyomást, cukorbetegséget okoz, tessen csak szépen fogyni”. És ha pont jó a testtömegarány? „Akkor is tessen fogyózni, mert visszeres lesz, torzul a látása, vénás trombózisa lesz.” A páciens elfogadja, kínlódik, fogyózik, vega lesz, paleó, és semmi sem változik. A doki újra letolja, ő megint tovább próbálkozik. Csak a furka állandó.
