Itthon

Botka László: Vállalom a miniszterelnök-jelöltséget

Három feltétel teljesítése esetén vállalja az ellenzéki miniszterelnök-jelöltséget Botka László, Szeged szocialista polgármestere: közös ellenzéki listát akar, azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson, és szerinte megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is. Botka állítja: a választók számára most úgy tűnik, az ellenzék nem akar győzni 2018-ban. Úgy véli, ha a baloldali pártok folytatják egymás elleni pozícióharcukat, akkor a 2014-eshez képest is rosszabb eredményt fognak elérni két év múlva. A Fidesz legyőzéséhez szerinte kormányzóképes, győzelmében hívő ellenzéki oldalra van szükség, új politikára, új stílusra és új szereplőkre.

– Van még humorérzéke?

– Persze.

– Korábban azt mondta, a szocialista tisztújítás utáni időszak elviseléséhez szüksége volt rá.

– Most azért már aggódom is.

– Nocsak!

– Egy politikusnak el kell fogadnia, ha azt mondják neki, amit kínálsz, nekünk nem kell. Ám azt nehéz elviselni, ha helyette nincs más. Most azt látom, hogy a fontos stratégiai döntéseket sem az ellenzék, sem az MSZP nem hozta meg. Mondhatjuk azt, hogy még van másfél évünk, de a magyar médiaviszonyok között egy új politikai üzenet néhány hónap alatt nem jut el a legkisebb falvakba is.

– Az üzenet a régi: össze kell fogni.

– Hát ezért aggódom. Lehet azt gondolni, hogy pusztán az összefogás formáján és módján múlik minden, de ne feledjük, ha összeadjuk a demokratikus pártok támogatottságát, az eredmény alig több mint a fele lesz a Fideszének. A helyzet még rosszabb, ha összehasonlítom a mostanit a 2012–2013 fordulóján mért állással. Akkoriban több százalékkal jobb volt a támogatottsága az ellenzéknek, és mi lett a vége?

– Bukás.

– Az. Pedig jobb helyzetből indultunk. Folytathatják a cicaharcot, szeletelhetik tovább az ellenzéki tortát, vagy inkább igyekezhetnénk megnyerni még egymillió szavazót, ennyi plusz kell az ellenzéknek az Orbán-kormány leváltásához. A felmérések egyértelműen mutatják, a magyar lakosság döntő többsége kormányváltást szeretne, csak nem látja az erre képes erőt, amelyről ráadásul még hihető is, hogy nem alibizik, hanem igazán győzni akar és nem szeretne belesimulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. De a győzelemhez szükséges választók azt sem akarják, hogy a 2010 előtti kormányzás visszajöjjön, rossz emlékeik vannak róla.

– Úgy gondolja, hogy a mostani ellenzék alibizik, nem akar győzni?

– Ha nem politikus lennék, csak érdeklődő, szimpatizáns, és azt tapasztalnám, hogy négy-öt, csekély támogatottságú ellenzéki párt naponta üzenget a másiknak, pozícióharcot vív egymással, azt gondolnám, ezek csak alibiznek. Úgy viselkednek, mintha pusztán koalíciós megállapodáson múlna Orbán leváltása. Ülnek az asztal körül…

– És az előválasztás módján tanakodnak.

– Egymással szórakoznak előválasztás ügyében. Az utolsó pillanatban vagyunk. Mindenki tegye egyértelművé, hisz-e abban, hogy még egymillió választót meg kell nyernünk. Mert ha hisz, akkor gyökeresen más politikát kell folytatnunk.

– És ha nem így lesz?

– Akkor a 2014-eshez képest is rosszabb eredményt fogunk elérni a választásokon.

– Milyen pozícióból mondja ezt? Nncs párttisztsége.

– A legfelelősségteljesebb pozícióból beszélek. Mivel valóban nincs párttisztségem, választópolgárként aggódom a kormányváltás megvalósulásáért. Hét választást már megnyertem, talán lehet súlya a szavamnak. A szegedi közgyűlésben kétharmadunk van, a jobboldalról is kaptunk voksokat, nincs annyi elkötelezett baloldali szavazó, mint amennyien bíztak bennünk.

– Hol van az az egymillió szavazó, akiről az imént beszélt? A bizonytalanok között?

– Részben. De ott vannak a Jobbik szavazói között is. Vonáról és csapatáról nem fogják elhinni, hogy képesek kormányozni. A felmérések szerint százezres nagyságrendű, jelenleg fideszes szavazó pedig csak azért nem vált, mert Orbánéknál nem lát jobbat.

– És mi lenne az ön szerepe egy ellenzéki hajrában? Korábban azt mondta, kíváncsian várja, milyen választási stratégiát szeretne megvalósítani a párt és az országos választmány. Ettől teszi függővé, hogy az élvonalban küzd vagy inkább lelkesen szurkol.

– Ha teljesül a gyurcsányi forgatókönyv, vagyis létrejön az MSZP–DK-egység, és folytatódik a pozíciók elosztása, akkor lelkesen szurkolok, de ehhez a túlélőshow-hoz nem adom a nevemet.

– Mi a baja az MSZP–DK-koalíció­­val?

– Négy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy megnyerjünk még egymillió embert: kormányzóképes, győzelmében hívő ellenzéki oldalra van szükség, új politikára, új stílusra és új szereplőkre. Mert azokkal, akikkel a rossz emlékű, 2010 előtti kormányzást azonosítja a választó, nem lehet nyerni.

– Honnan jönnének az új szereplők? Molnár Gyula, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila is régi aktor, de még Botka László is.

– Ezt nem úgy értem, hogy jön valaki, aki még soha nem foglalkozott politikával. Azzal az illúzióval is le kell számolni, hogy a semmiből a következő hónapokban feltűnik egy új párt, mozgalom. Már most is túl sokan vagyunk. Megmosolyogtató elképzelés, hogy előbukkan egy új, eddig ismeretlen csapat és villámgyorsan bebizonyítja: képes a kormányzásra. Ébredjünk már fel!

– Akkor mit ért az új szereplő fogalmán?

– Olyan embereket, akik nem jelképezik a 2010 előtti világot.

– Ön is azt mondja, hogy a volt kormányfővel nem megy? Nincs véletlenül Gyurcsány-fóbiája?

– Nincs. Az én személyes véleményem jobb Gyurcsány Ferencről, mint az átlag magyar választónak. Az a fontos, amit a számok mutatnak: a választók stabil kétharmada nem szavazna arra a listára, amin ő szerepel.

– És mit ért új politikán?

– 2016 Trump, a Brexit, az olasz, a francia szélsőjobb megerősödésének az éve. Egy-két százalékon múlt, hogy Ausztria nem szélsőséges köztársasági elnököt választott. Orbánnak igaza van abban, hogy a világ átrendeződött körülöttünk. A 2008-as világválság meggyengítette a mainstream pártokat, amelyek belesimultak, belekényelmesedtek a váltópárti rendszerbe. Az európai választóknak elege lett abból, hogy a mérsékelt bal- és jobboldali erők az évtizedekkel ezelőtti válaszokat sulykolják. Le kell számolnunk azzal az illúzióval is, hogy a magyar népnek egyszer elege lesz, és azt mondja, Orbán takarodjon. Itt nem lesz forradalom.

– Idáig rendben, de hogy lesz ebből új magyar ellenzéki politika?

– Magyarország legnagyobb baja a létbizonytalanság, a lakosság negyven százaléka a létminimum alatt él. Orbán aprópénzzel, Erzsébet-utalványokkal, a minimálbér minimális emelésével, királyi kegyként próbálja az éhhaláltól megmenteni őket. Az a hiteles baloldali politika, amelyik a társadalom szétszakadását akarja megfékezni. A 2006 és 2010 közötti szocialistának nevezett kormány egyik legfőbb üzenete az volt, magyarok, vegyétek észre: ti többet fogyasztotok, mint amennyit megtermeltek!

– Szocialistának nevezett? Nem volt szocialista?

– Nem. Az emberek többsége nem tekintette igazságosnak, baloldalinak és szocialistának sem.

– Vagyis szolidaritásra építő új baloldali politika kellene?

– A 2008-as válság után rossz válaszok születtek a problémákra: a 13. havi nyugdíj elvétele, a devizahitelesek megsegítésének elmaradása, hogy eszükbe sem jutott csökkenteni a rezsidíjakat, pedig Orbán első 10-20 százalékos csökkentését zokszó nélkül lenyelte a szektor.

– Orbánnak tetszene ez a szöveg.

– Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Orbán baloldali politikát folytat. Az ő píárja baloldali, valós kormányzása viszont rablógazdálkodás. A rezsicsökkentés fideszes módja azért hazugság, mert a világpiacon felére csökkentek az energiahordozók árai. Válaszolva a kérdésére: végre baloldalinak kellene látszanunk.

– Miért, most milyen az MSZP?

– Csak annyit látok, ami kívülről látszik.

– És mi látszik kívülről?

– Amit mondtam, hogy nem hozták meg a fontos döntéseket. De nem akarok az MSZP-ről beszélni, csak arról, mit mondanak az ellenzékről a választópolgárok: ezek már feladták, marakodnak pár országgyűlésiképviselő-helyért. Az MSZP-nek várhatóan meglesz a 106 egyéni képviselőjelöltje…

– A kicsik azt állítják, nekik is meglesz.

– Ez nehezen hihető. Oké, feltételezzük, hogy nekik is meglenne, akkor sem hiszem, hogy a legideálisabb 106 jelöltet találják meg. Ha végre kimondjuk, nem a 2010 előtti világot akarjuk visszahozni, megnyílnának a szelepek. Ha a hit és a remény visszajönne, annak óriási felhajtó ereje lenne.

– Na jó, de konkrétan mit tegyen ön szerint az ellenzék?

– Teljes, egységes indulás kell, közös lista. Utána meg kell határozni a politika fő irányait, aztán a választási taktikát. Össze kell rakni egy csapatot, amelyről elhiszik a választók, hogy tud kormányozni, és nem kerülhet bele az, aki a 2010 előtti világot jeleníti meg.

– Ezt mondja az ellenzék legtöbb pártja: közös lista, egyéniben koordinált indulás kell.

– Összevissza beszélnek. A magyar választójogi rendszer szerint ahhoz, hogy valaki listát tudjon állítani, 27 egyéni körzetben kell egyéni jelöltet állítani, ráadásul kilenc megyében, plusz Budapesten. A koordinált indulás pedig úgy lehetséges, hogy mindenkinek külön listája van, a nyerő helyeken közösen, egyébként külön méretik meg magukat a jelöltek. Ezt a verziót 2014 októberében Budapesten kipróbáltuk. A főváros nyerhető lett volna, de ezzel a nagyszerű ötlettel, meg rossz főpolgármester-jelölttel elértük, hogy a Fidesz győzzön. Feladták – ez a koordinált indulás és a több lista üzenete a választók számára. Ők ugyanis egy tömbként tekintenek a baloldali pártokra.

Fotó: Bazánth Ivola

– Az előválasztásnak ön is híve volt.

– Szükség van arra, hogy a jelöltek kiválasztásakor kikérjük a választók véleményét. El kell kerülni, hogy pártpolitikai alapon történjen az osztozkodás. 106 körzetben a győzelemre esélyes, a szavazatmaximalizálásra leginkább alkalmas jelöltet kell megtalálni. Sok helyen csak akkor van esélyünk, ha olyan jelöltet találunk, aki legjobban megfelel a körzet szociológiai, társadalmi összetételének és ráadásul korábban nem politizált. Mint például Kész Zoltán. Ám egy percig sem hiszem, hogy egy valódi amerikai előválasztást meg lehet csinálni Magyarországon. Ha a voksolást rosszul szervezzük meg, akkor azt a Fidesz könnyen meghekkeli, választókörzetenként néhány száz ember kell hozzá. Ha viszont jól megkonstruáljuk, akkor meg szinte biztos, hogy minden helyen szocialista jelölt győz, hiszen országosan csak az MSZP tudná megszervezni.

– Akkor hogyan működne az ön előválasztása?

– Létező technikát kellene alkalmazni. Négy-öt aspiráns esetében megvizsgáljuk, kit hány helyi polgármester támogat, hány civil szervezettel van kapcsolata, de az ismertségüket is megmérjük. Sőt azt is szondázzuk, hogy a település társadalmi rétegződése alapján milyen karaktert kellene indítani. Van, ahol baloldali, máshol civil-urbánus vagy népies-agrárius szereplő kell. Orbán honosította meg nálunk azt az amerikai rendszert, amely a döntések előtt közvélemény-kutatásokkal szondázza a polgárokat. Így a Fidesz pontosan tudja, mit gondolnak az emberek. Orbán mindig ez alapján hozott szóba egy ötletet, mi meg elképedtünk azon, hogy mit képzel. Aztán a Fidesz végrehajtotta, és a dolog működött, a lakosság elfogadta. Ezzel szemben az ellenzéki politikának az a sajátossága, hogy politikusai tárgyalóasztalhoz ülnek és közben azon ügyeskednek, ki hogyan tud a másik eszén túljárni. Ez így nem mehet tovább! Folyton ezt hajtogattam a párttársaimnak. Nem tudok más csinálni, addig mondom, amíg hagyják. Kellemetlen figura vagyok. Tudnék sorolni okokat, hogy miért kellett leváltani a választmányi elnöki posztról.

– Azért kényelmes szerep ez. Társai mondhatják: Botka könnyen beszél, Szegeden jól elvan a kétharmad birtokában…

– De könyörgöm, én sem tombolán nyertem a többséget!

– Molnár Gyula pártelnök körbeudvarolta, azt mondta, szeretné, ha nem kifelé mozogna a pártból, hanem fölfelé.

– Ezek értelmezhetetlen mondatok. Nem tudnak mit kezdeni azzal, amiről beszélek. Ha folytatják az eddigi politikát és ahhoz keresnek egy plakátarcot, akkor inkább töltsék le az internetről, engem hagyjanak békén! Nem kétlem, hogy találnak valakit. És ez nem valami gőg vagy sértettség.

– Biztos ebben?

– Biztos. Inkább indulat van bennem, a zsigereimben érzem, hogy megszerezhető lenne a győzelem. Járom az országot, az emberek többsége tudja, nem lehet elhinni azt, amit a Habony-média folyton emleget: „Magyarország jobban teljesít!”

– Az régebben volt, ma a „Magyarország erősödik” a kormányzati szlogen.

– Mindegy. Az emberek nem érzik, hogy így lenne. Az egészségügy romokban, a közoktatás zuhanórepülésben, óriási a szegénység…

– De nem lenne felelős politikusi magatartás, ha felállna, és azt mondaná, gyertek utánam, még a saját bukásom árán is élére állok a változásnak?

– Ezt mondtam eddig is. Nehezen viselem el a Vacilaci-féle gúnyolódásokat meg azokat a beszólásokat, hogy Botka jól elvan Szegeden. Két hónapja, több mint negyven polgármester részvételével konferenciát tartottunk, ott ugyanezt mondtam el, mint most. Mit várnak még tőlem?

– Talán hogy tegye egyértelművé, bizonyos feltételek megléte esetén vállalja a miniszterelnök-jelöltséget.

– Ezt már mondtam korábban is sokszor.

– Akkor nem volt egyértelmű. Mik a feltételek?

– Első a közös lista. A második: az egyéni jelöltek kiválasztásánál nem az a fontos, ki melyik ellenzéki pártból jött, csak a szavazatszerzési képesség. A harmadik: megállapodást kell kötni az új baloldali politika sarokkövei­­ről, a legfontosabb üzenetekről. Az „Orbán, takarodj!” édeskevés lesz. És a megállapodásunktól menet közben nem lehet eltérni.

– Az MSZP-s tisztújítás után azt mondta, a miniszterelnök-jelöltségének már nincs realitása. Mi változott?

– Akkor éppen leszavazták az elképzeléseimet. És mi zajlik azóta? Miközben nem tudják, mit tegyenek, arról beszélnek, hogy a Botka nem akarja vállalni a miniszterelnök-jelöltséget. Pedig elég határozott és konkrét programot hirdetek, vannak feltételeim. Ami most történik azonban, abban valóban nem tudok és nem is fogok részt venni.