Itthon

Esztergom szelleme költözhet Rákospalotára – De mi történik a XV. kerületben?

Fegyelmi eljárást indítana Rákospalota DK-s polgármestere ellen a Fidesz, mert megakadályozza, hogy egy helyi felújítás több mint hetvenmillióval többe kerüljön, mint amennyit korábban szántak rá. Hajdu László mellett szimpátiatüntetést szerveztek, mire a fi­­de­­szesek nem mentek el megszavazni a saját indítványukat. A kormánypártiaknak nem is Hajdu az első számú célpontjuk, hanem a jegyzője, Lamperth Mónika. Szerintük a volt szocialista belügyminiszter hergeli a polgármestert, pedig Hajdu hét évvel ezelőtt, akkor még MSZP-tagként, ugyanígy nekiment a sajátjainak is egy hasonló ügyben. A Fidesz most Lamperth távozásához köti, hogy felvegye a munkát, így könnyen megbénulhat a kerület.

„Veled vagyunk, Hajdu Laci!” „El a kezekkel a jegyzőtől!” A hivatal előtti téren papírlapok, molinók mindenütt. A rákospalotai turul alá is jut belőle, de látunk többet DK-s pólókhoz szorítva, alvó baba kocsijára tűzve. A XV. kerületi polgármesteri hivatal dísztermébe, a képviselő-testületi ülésre nem lehet őket bevinni, figyelmeztetik a népet, a tüntetéskellékeknek az utcán a helyük. Már most ki lehetne tenni a megtelt táblát, odabent annyi az érdeklődő, hogy néhányan a lépcsőre szorulnak, botrányt, pártcsörtét vár mindenki.

A Fidesz ugyanis fegyelmi vizsgálatot akar indítani a DK-s Hajdu polgármester ellen, mivel keresztbe feküdt annak az ötletnek, hogy felhizlalják a helyi óvoda- és bölcsődefelújítások költségét. A 280 milliós tervezett összeg pár hónap alatt 77 millió forinttal nőtt. Hajdu mutyit, korrupciót, kartellt sejt a háttérben, ezért nem írta alá a megemelt költségekről szóló képviselő-testületi határozatot. Hajdu ­László szelíd ember, kerüli a konfliktust, amíg tudja. Talán kompromisszumkészsége tartja még mindig a politikában: a Rákospalotát, Pestújhelyet, Újpalotát magában foglaló kerületben 1990-ben lett helyi képviselő MSZP-s színekben, 1996-tól tizennégy éven keresztül volt polgármester, majd 2014-ben újra megválasztották, de már a DK támogatásával, valamint négy cikluson át, 2010-ig volt országgyűlési képviselő.

Fotók: Kovalovszky Dániel

A fideszes Agárdi János kezdeményezte ellene a fegyelmi vizsgálatot a kerületi képviselő-testületben, szerinte ugyanis a polgármester a közelgő választások miatt akarja elgáncsolni a felújításokat. Pedig Hajdu nem először keményít be. Korábban is kikelt a mutyizók ellen, még akkor is, ha azok az övéi voltak: „Nem voltam hajlandó Hagyó Miklós kedvéért börtönbe menni, és engedni kétes üzleti követeléseinek” – nyilatkozta a Népszabadság újságírójának 2010-ben. Azt mondta, a korábbi főpolgármester-­helyettes arra kérte, hogy anyagilag segítse a pártot, de ő ellenállt. Bejelentette azt is, felfüggeszti MSZP-tagságát, függetlenként indul a választásokon, mire ki is rúgták a pártból. „Ezeket az embereket kizárólag a haszonszerzés motiválja. Azt hiszik, a 19 milliárdos költségvetésű XV. kerület egy hatalmas részvénytársaság, amelyben nagyokat lehet turkálni” – mondta akkor. És ezt mondja ma is. Csak a szereplők változtak. Legalábbis részben.

Varga Zoltán debreceni DK-s képviselő, a Hajdu melletti tüntetés szónoka szerint mostanában a XV. kerületben odáig jutottak a dolgok, hogy a fideszes képviselők a kávéjuk mellé László Tamástól SMS-ben kapják a pártutasításokat.

– De a helyiek nem fontosak? – kérdezi. Zúgolódás a válasz.

A jegyző és a polgármester

Az említett fideszes, László Tamás 67 éves építészmérnök, országgyűlési képviselő, 2010 és 2014 között polgármester is volt a XV. kerületben. A pozíciók szétválasztásakor a parlamentbe vezényelték, jelenleg a költségvetési bizottság alelnöke.

László szemét szúrja Lamperth Mónika kerületi jegyző tevékenysége: felszólította a polgármestert, hívja vissza tisztségéből a 2014-ben kinevezett Lam­­perthet, mert szerinte vele nincs garancia a polgármesteri hivatal törvényes működésére, mivel „a Gyurcsány-kormány egykori belügyminisztere folyamatosan megszegi hivatali esküjét, és politikai tevékenységet folytat”.

Nem nézi ki Hajduból, hogy magától is odacsap, ha kell? Vagy Lamperth Mónika politikai likvidálása a feladata?

De vonultassuk fel a történet ellenzéki kulcsszereplőjét is: ő sem színtelen figurája a helyi közéletnek. A szocialista Móricz Eszter névjegye szerint a gyógyszeriparban dolgozik minőségbiztosítóként. 2010-es interjújában Hajdu a Nép­­szabadságnak azt mondta, Móricz a semmiből bukkant fel a kerületi közéletben, és Hagyó Miklósnak köszönhetően kapott felügyelőbizottsági tagságokat, szerinte járt már a Fidesz közelében is. A helyi baloldal azóta rossz szemmel néz rá, mondván: sokszor szavaz együtt a Fidesz-képviselőkkel.

Gy. Németh Erzsébet fővárosi DK-s képviselő a tüntetésen még egy vádpontot felhoz ellene: Móricz volt az, aki az őszi kvótanépszavazáson a kormánypárti álláspont mellett érvelt. Kapott is érte fegyelmit a pártközpontból, mea culpáját láthattuk a tévében.

Agárdi János a Hajdu ellen indított vizsgálatról szóló határozati javaslatban a jobbikos Bodó Miklós mellett Mó­­riczot jelölte fegyelmi bizottsági tagnak. Naná, hogy Móricz megint lepaktált a Fidesszel – horgadtak fel a DK-sok. Móricz a fideszes László riválisa volt az országgyűlési választásokon, hajszállal maradt le ellenfele mögött, de a kerületet belső viszályai miatt elbukta az Orbán-párt. Hajdu lett a polgármester, de átmenetileg patthelyzet alakult ki a Fidesz és az ellenzék között. Hajdu a kerület működőképessége érdekében megegyezett a Fidesszel, két kormánypárti alpolgármestere lett. Ám idén június közepén László Tamás a Magyar Időkben bejelentette: felmondják az együttműködést, mert szerinte Lamperth Mónika jegyző elszabadult hajóágyúként irányítja Hajdu Lászlót, előterjesztéseikre folyton törvényességi észrevételeket tesz, nehezíti az interpellációikat. A kiegyezésnek tehát vége lett, a fejlesztés, a felújítás pedig áll. Az egyik fél szerint a túlárazás miatt, a másik szerint dafke.

A díszteremben üresek a kormánypárti padsorok, állítólag a médiacirkusz miatt nem jöttek el a fideszes képviselők, de még így is határozatképes a testület. Elvileg tehát szavazhatnának a polgármesteri fegyelmiről. A falon jobbról Deák Ferenc, balról Széchenyi István képe lóg. A kiegyezés és a fejlesztés nagyjai.

– Az MSZP elhatárolódik a Fidesztől és a Jobbiktól – mondja Tóth Imre, egy másik helyi szocialista. Hozzáteszi: le akarják győzni a Fideszt, a korrupció visszaszorításáért küzdenek.

Tapsol a nép, fellélegzik a Hajdu-párti tábor, tehát az MSZP nem szövetkezett a Fidesszel polgármesterük kinyírására. A Jobbik már korábban jelezte, ők nem vesznek részt a vendettában. Vagyis nincs Fidesz–Jobbik–MSZP-szövetség.

Németh Angéla, aki a kerületben működő Rászorultakat Támogatók Egyesülete (RÁTE) színeiben alpolgármester, vezeti fel Hajdut, arról beszél, hogy László Tamás odaígérte az egyik óvodát a katolikus egyháznak. Ezzel még nem lenne baj, de szerinte az önkormányzati felújítás után adná oda.
Hajdu belekezdene, ám megakad a szeme Mécs Imrén. Az ex-SZDSZ-es rendszerváltó feleségével jött a testületi ülésre. Nyakában most is ott lóg elmaradhatatlan fényképezőgépe.
– Nagy szeretettel köszöntelek téged!
– Drukkolok nektek – áll fel Mécs. Ezt teszi szinte minden ellenzéki tüntetésen.

A tiszteletkörök után Hajdu nekikezd a beszámolónak. Elmondja, hogy tavaly decemberben a helyi intézményekért felelős GMK (Gazdasági Működtetési Központ) korábbi vezetője arra kérte a testületet, hatalmazzák fel az óvoda- és a bölcsődefelújítás érdekében a közbeszerzés lebonyolítására. Tavasz végére így kész lehetnek a munkákkal. Ez megtörtént, ám fél év múlva még mindig nem léptek a felújítás ügyében. A GMK közben vezetőt váltott – a helyi fáma szerint az új belépő a Fidesz embere –, ő azt jelezte, nem tudják a közbeszerzést lebonyolítani, mert nem elég rá a megszavazott pénz (280 millió forint), kéne még 77 millió. Hajdu bekérette az igazgatót, indokolja meg, miért van szükség pluszpénzre. Kiderült számára, hogy a GMK önkényesen eltért a testület döntésétől, és nem egyben írta ki a közbeszerzést, hanem kettébontotta: az épületek belső és külső felújítására külön kért ajánlatokat.

– Saját apparátusunk a kivitelezést kezdte védeni, mondván, a vállalkozónak minimálbér-emelést kell végrehajtania, a kormány erre nem adott neki pénzt, külföldre mentek a jobb szakmunkások satöbbi. Erre visszakérdeztem: és az önkormányzatot nem védi senki?

Pedig korábban bekérettek több ár­­aján­­latot, nagyjából kijött volna a munka az eredetileg megszavazott árból. Az új ajánlatokban azonban már olyan költségek szerepeltek, amelyeket az önkormányzat vezetője nem akart lenyelni.

A Fidesz mégis beterjesztette a módosítást, és a testület többsége megszavazta. Hajdu azonban nem írta alá a határozatot, bizottság elé terjesztette az ügyet, közbeszerzési hatósághoz, versenyhivatalhoz fordult.

– Országos hírnévre tettünk szert – mondja keserűen. – De ez az ügy nem 77 millió forintról szól, hanem arról, hogy nem a saját pénzünket költjük, elővigyázatosnak, körültekintőnek kell lennünk – magyarázza.
A szocialista Móricz Eszter már az ülés kezdetekor jelezte, beszélni akar. Mikor megkapja a szót, papírból olvas:

– Szocialista képviselőként sem nekem, sem a helyi MSZP-szervezetnek nincs és soha nem is volt politikai megállapodása vagy együttműködése a Fidesszel. Határozottan visszautasítok minden olyan feltételezést, sajtóban megjelent állítást és találgatást, mely szerint a Fidesszel bármilyen háttéralkut vagy megállapodást kötöttem, kötöttünk volna.

Aztán arról beszél, hogy „annak vagyunk a szemtanúi, hogy Gyurcsány Ferenc egykori belügyminisztere megkezdte a terep előkészítését ahhoz, hogy egykori főnöke Budapest 12-es számú választókerületének jelöltje lehessen 2018-ban”.

Gyurcsány rákospalotai indulásáról az aznapi Magyar Idők írt, informátoraira hivatkozva. A cikkben sokat emlegették Móriczot, azt is, hogy a tavalyi népszavazásos viselkedése miatt és most is pártfegyelmi eljárás indult ellene. Mivel ez az eljárás elhúzódhat, az MSZP a múlt héten felfüggesztette Móricz Eszter párttagságát.

Móricz Eszter távozásával határozatképtelenné vált az ülés

Lamperth nem akar reagálni, azt mondja, köztisztviselőként politikai ügyekben nem szólalhat meg. Szocia­­lista párttagságát egyébként hivatala miatt felfüggesztette. Korábban Gyurcsány és közte, mondhatni, nem volt túl jó a viszony. A miniszterelnök kétszer is „áthelyezte” Lamperthet, míg végül 2008-ban kirakta a kormányából. A volt miniszter később úgy nyilatkozott: Gyurcsány alatt kisiklott a szocialista kormányzás.

Móricz befejezi beszédét, feláll, a hallgatóság pfujolással kíséri ki az ajtón. Távozásával határozatképtelenné válik az ülés. Az utcán érem utol.

– Tőlem nem kérdezte meg senki, felírhatja-e a nevemet az előterjesztésre! – fakad ki. Pedig a papír szerint ő lenne a fegyelmi testület egyik tagja. Mellénk lép egy dühös férfi:
– Maga a tévében is azt mondta, hogy ellenünk fog szavazni.
– Uram, ez hazugság!
– A kivonulással azt a látszatot erősíti, hogy a Fidesszel van – szólok közbe.
– Lehet, de ebben a politikai játszmában nem akarok részt venni – mondja. Azt is elárulja, hogy a kezdetek óta nem szimpatizál Hajdu és a Fidesz he­­lyi nagykoalíciójával, erről annak ide­­jén közleményt is kiadott. Igaz, ez nem magyarázza azt, miért szavazott együtt a ciklus folyamán többször is a fideszesekkel.

A teremben szünetet rendelnek el. Arra várnak, hátha „idetalál” egy képviselő, és újra határozatképesek lesznek.

– Tudta, hogy párttársa ki fog vonulni? – kérdezem Tóth Imrétől.

– Nem szólt nekem – rázza a fejét, aztán arról beszél, hogy a Fidesz valószínűleg azért nincs itt, mert fél a nyilvánosságtól. Pedig most lenne alkalom vitázni.

– Móricz Eszter a kivonulásával a Fidesznek segített – közli Hajdu. Az ellenzék így nem tudott szavazni a fegyelmi indítványról, holott a Fidesz távollétében leszavazhatta volna, pontot téve legalább ennek az ügynek a végére. Határozatképesség esetén arról is dönthettek volna, hogy mennyi pénzt hívjanak le az intézmények, óvodáik fenntartására. Hajdu most nem tud mást tenni, minthogy a kormányhivatal segítségét kéri: döntsön a testület helyett.

Ha igaz, amit a Fidesz-képviselők üzennek, vagyis hogy Lamperth távozásáig nem vesznek részt a munkában, megbénulhat az egész kerület. Akkor végképp nem lesz pénz óvoda­­fel­­újí­­tás­­ra, nem lesz költségvetés, illetve a kormányhivatal „gondnoksága” alá kerülhet a polgármester és a jegyző, a kerület feje felett mondva ki a Fidesznek tetsző döntő szót. Hasonló lehet a helyzet, mint 2010 után Esztergomban, ahol Tétényi Éva polgármester vívta harcát a Fidesszel. Más kérdés, hogy a jobboldali Esztergommal szemben a XV. kerületben egészen más a politikai klíma: a küzdelem ezzel nem dől el. Ellenkezőleg, tovább éleződik.