Ismét rajthoz állnak a napelemes autók

Napenergia-meghajtású autók versenye kezdődött vasárnap Ausztráliában: a járművek 3000 kilométert tesznek meg az ötödik kontinens sivatagos belsején át.

2017. október 9., 17:10

Szerző:

Az 1987-ben alapított, legutóbb 2015-ben megrendezett World Solar Challenge nevű verseny mezőnye az Északi terület székhelyén, Darwinban startolt, és embert próbáló futam után a dél-ausztráliai Adelaide-ben ér majd célba. A holland Nuon csapat szeretné megőrizni bajnoki címét, de meglepetésre a belga, 41 autóval induló Punch Powertrain került az élre a szombati edzés után.

A napelemmel hajtott kísérleti autók többségét egyetemek, illetve magáncégek fejlesztették ki. A verseny célja a napenergia és általában a megújuló energiaforrások népszerűsítése. A versenyzők olyan prototípusokat vezetnek, amelyek utasok szállítására is alkalmas napelemes autók tervezéséhez szolgálhatnak majd modellül.

 A Google technológiai óriáscég társalapítója, Larry Page és a Tesla villanyautókat gyártó vállalat társalapítója, J.B. Straubel is részt vett korábbi versenyeken, és elmondták, hogyan befolyásolta a tapasztalat a karrierjüket.

Két évvel ezelőtt a Nuon nyerte meg a versenyt 33,03 órás idővel, megelőzve a tokiói Tokai Egyetemet, a 2009-es és a 2011-es futam győztesét. Japán, amely 2015-ben a 16. helyen végzett, idén 38 autóval versenyez. A 19 csapat között most amerikai, ausztráliai, malajziai, indiai, dél-afrikai és hongkongi is van.

„A kihívás célja természetesen nem csak az, hogy gyorsan hajtsuk, illetve nem is az, hogy olyan technológiákat dolgozzunk ki, amelyek soha nem jutnak el a nagyközönséghez” – mondta Chris Selwood, a rendezvény igazgatója. „Alapítónk, Hans Tholstrup, valamint a jelenlegi és az egykori versenyzők eltökéltek, hogy tartós energiaellátású napelemes autókat fejlesszenek ki és valósággá váljon a megújuló energia”.

A szabályzat lehetővé teszi kis mennyiségű, főként napenergiából és kinetikus erőből álló energia tárolását. A csapatok reggel nyolc és este öt óra között vezethetnek, éjszakára le kell táborozniuk. 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.