Fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban

Történelmi pillanat a Szegedi Vadaspark életében: most először született náluk oroszlánkölyök. Október 19-én jött világra Nadja és Timba kicsinye, aki szépen cseperedik.

2017. november 3., 14:23

Szerző:

Akik az elmúlt napokban a Vadasparkba látogattak, meglepődhettek azok, hogy az oroszlánok háza melletti útszakasz le lett zárva. Ennek oka most kiderül: első alkalommal született oroszlánkölyök a Vadasparkban.

Az érdeklődők számára jó hír, hogy az oroszlánház ablakán keresztül már meg is leshetik a kis oroszlánt. A vadaspark dolgozói viszont arra kérnek mindenkit, hogy hangoskodással és zseblámpával ne zavarják az oroszlánokat.

Fotó: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.