Elment a világ legokosabb embere – Stephen Hawking emlékére

2018. március 17. 21:15 - szerző: Palugyai István

Nem kapta meg a Nobel-díjat a szerdán 76 éves korában elhunyt világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking, pedig már fiatal korában messzebb látott tudóstársainál, és olyan eredményei születtek, amelyek felülmúlják a stockholmi kitüntetés szintjét. Ezek közül többnek az igazolására ugyanúgy éveket, évtizedeket várhat a világ, ahogy Einstein több felismerésével is történt, aki óta nem volt a földkerekségen népszerűbb tudós a most távozott rendkívüli egyéniségnél.

Két évet jósoltak neki az orvosok, amikor 1963-ban, néhány nappal a 21. születésnapja után, harmadéves cambridge-i egyetemistaként megtámadta szervezetét a mindmáig gyógyíthatatlan idegrendszeri sorvadásos betegség, a Lou Gehrig kór, vagy ALS (amiotrófiás laterálszklerózis). Ez az agy és a gerincvelő idegsejtjeinek folyamatos és végleges pusztulását okozza, és az így diagnosztizált páciensek mindössze öt százaléka éli túl egy évtizeddel a kór felismerését – a betegek túlnyomó többsége a diagnózist követő egy éven belül meghal. Hawkingnál kezdetben csak köhögés és mozgászavarok jelentkeztek, például többször elesett. Eleinte esernyőjét álcázta botknak, ám hamarosan tolószékbe kényszerült.

A korosztálya legtehetségesebbjei között számon tartott fiatalember, az egyetem evezőscsapatának kormányosa, aki ekkor már kiterjesztette és összetett matematikai modellbe öntötte a nagy előd, Einstein általános relativitáselméletét, belevetette magát kutatásaiba, amihez erőt adott az a szerelem is, amely egyik egyetemista társával, későbbi feleségével, aki három gyermekkel ajándékozta meg, éppen a diagnózisa előtt bontakozott ki.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy betegsége nélkül Hawking talán egyike lett volna a sok száz nagyon tehetséges, de mégsem ekkora szakmai csúcsokat elérő és ilyen népszerűséghez jutó tudósnak, viszont elképzelhető, hogy pályáját a Stockholmban kevésbé méltányolt celebség helyett már régen megkoronázta volna a Nobel-díj.

Így viszont egy olyan egyedülálló életpálya bontakozott ki, amelyet a kórral való harc, ennek a hatalmas kihívásnak a feszítő ereje táplált, amiből a világ megismerésére és másokkal való megismertetésére irányuló törekvés sarjadt ki. Egy két évvel ezelőtti előadásban azt emelte ki, hogy „ha valaki úgy érzi, hogy egy fekete lyukban csücsül, ne adja fel – van kiút". Ahogy ő is megtalálta, sőt egészen rendkívüli módon terjesztette ki, amihez persze fantasztikus személyisége is kellett.

A csodálatos elméleti tudományos eredményeket, a gravitációs szingularitások létezésének bizonyítását, a fekete lyukakból előtörő anyagot, a kvantumgravitációt, a világegyetem tágulását vagy épp a féreglyukakra vonatkozó képzeléseit – hasonlóan az einsteini felismerésekhez – csak nagyon kevesek értik, de Hawking mindent megtett, hogy nézeteit széles körben népszerűsítse. Csodálatos ismeretterjesztő könyveket írt, amelyek közül Az idő rövid története című több évig volt bestsellerlistás: negyven nyelvre fordították le, harmincmillió példányban kelt el. Ennek révén vált világszerte ismertté, de a tudományt népszerűen magyarázó filmjei is hozzásegítették az emberek tömegeit, hogy úgy érezzék, megértették a modern fizika alapjait. A lányával, Lucyvel együtt készített több, gyermekeknek szóló ismeretterjesztő könyv, a magyarul is megjelent nagyszerű George-sorozat pedig mindenféle hókuszpókusz nélkül képes a tíz év körüliek érdeklődését is felkelteni a fizika iránt. 

Fotó: RTRoe/MediaPunch

A személye körüli médiafelhajtást is célzatosan használta a tudomány megszerettetésére, megismertetésére. Ennek érdekében tudósoktól idegen közegekben lépett fel, egyebek mellett hagyta magát szerepeltetni népszerű rajzfilmsorozatokban (Simpson család), eljátszotta el saját hologramját a Star Trek egyik epizódjában, többször megjelent az Agymenők című vígjátéksorozatban és hangszintetizátoros hangja felhangzik az egyik Pink Floyd-albumon is.

A nagy közfigyelemben része volt az élete utolsó éveiben már csak pislogni és két ujját mozgatni képes tudós speciális (arcizmai mozgatásával irányított) beszédgenerátorának és neki kifejlesztett tolószékének is, amellyel Hawking még egy űrugrást is megkockáztatott, hogy a súlytalanság élményét, ha csak percekre is, de megélhesse.

Eközben azt is megélte, hogy míg a tudomány legnagyobb elismerését nem kapta meg, Eddie Redmayne a róéla szóló filmben, A Mindenség elméletében nyújtott alakításáért 2015-ben hazavihette a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

A szupersztár, a nyomorék testben is hőssé vált celeb élete utolsó évtizedeiben hihetetlen előrelátással és gondoskodással igyekezett figyelmeztetni az emberiséget a tudománnyal kapcsolatos lehetőségekre és veszélyekre. Már 2000-ben döbbenetes előrelátással beszélt például a génmanipulációról. Abban az évben, amikor feltérképezték az emberi genomot, egy interjúban azt mondta, ugyan az emberiség génkészletében az elmúlt tízezer év során az evolúció nem hozott jelentős változásokat, de nem kell e természetes folyamatra várni, hogy azok bekövetkezzenek. Hawking szerint

a következő ezer évben valószínűleg lehetőségünk lesz az emberi DNS teljes átszabására, ami akár agyunk kapacitásának felturbózásával is járhat.

Pár évvel később azt sugalmazta, jobban tennénk, ha mihamarább módosítanánk génjeinket, mielőtt a szuperintelligens számítógépek leköröznek bennünket és átvennék a hatalmat fölöttünk. Mint a pár éve magyarul is megjelent, Hawkingról írt könyvben olvasható, ekkor már így gondolkodott: „Ha rendkívül bonyolult vegyületek képesek az emberi intelligenciát létrehozni, akkor elektronikus áramkörök révén a számítógépeknek is képessé kell válniuk intelligens tettekre. Az intelligens gépek ezután már tervezhetnének még intelligensebb gépeket, majd meg is alkothatnák őket.”

Két éve pedig már azt mondta: „Úgy vélem, a mesterséges intelligencia az emberi faj végét jelentheti”, s ugyanez az aggodalom szólalt meg abban a tavalyi petícióban is, amelyet több hírességgel, például Elon Muskkal együtt intézett az ENSZ-hez a gyilkos robotok bevetése ellen. Ennek ellenére optimista maradt, amit az a hit táplált, hogy képesek leszünk felismerni és ellenőrzés alatt tartani a veszélyeket. Tanácsa a fiatal kutatóknak: sose veszítsék el hitüket hatalmas és komplex világunk csodáinak megismerése iránt. „Csodálatos időben élhettem és kutathattam az elméleti fizikát”, jelentette ki két éve. „Semmi sem hasonlítható ahhoz a pillanathoz, amikor felfedezünk valami újat, amit addig senki nem tudott.” A jövő tudósainak az ismeretlen keresése közben azonban soha nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a műszaki-tudományos haladás megváltoztatja a világot, ezért segíteniük kell, hogy a széles közvélemény is megérthesse ezt a folyamatot. „Fontos, hogy a fejlődés jó irányt vegyen. Egy demokratikus társadalomban mindenkinek rendelkeznie kell egy alapvető tudással a tudomány megértéséhez, hogy képes legyen dönteni saját jövőjéről. A tudósoknak ezért világos magyarázatokat kell adniuk kutatásaikról, és ki tudja, a végén még maguk is megértik, amit csinálnak.”

A két évből, amit orvosai hajdan jósoltak, az emberiség szerencséjére, több mint ötven lett. A világ legokosabb embereként tartották számon, hiányával bizonyosan butábbak lettünk.