Eddig ismeretlen fotók kerültek elő John Lennonról

Jonh Lennon eddig ismeretlen fotói kerültek elő egy limlomos fiókból, a tulajdonos a liverpooli The Beatles Story múzeumba vitte be őket értékbecslésre - adta hírül a BBC.

2017. november 10., 20:39

Szerző:

A 26 negatív 1970-ben készült John Lennonról, a Beatles hajdani sztárjáról. A neve elhallgatását kérő tulajdonos elhunyt édesapja hagyatékában találta őket. Valószínű, hogy akkor kerültek hozzá, amikor a hetvenes években művészeti tanulmányokat folytatott. Azért tartotta a fiókjában, mert úgy vélte, értéktelenek. A Darren Julien aukciósház tulajdonosa szerint a „bensőséges portrék igazi ritkaságnak” számítanak, 10 ezer fontot (3,5 millió forint) is érhetnek.

A múzeum marketingese, Dane Glover elmondta, a képek 1970 februárjában készültek, amikor Lennon karrierje egyik fordulópontjához érkezett: a legendás négyes feloszlott, és ekkor jelent meg az Instant Karma című kislemeze, a harmadik, amelyen az együttes nélkül énekelt. A negatívokat és a róluk készült fényképeket novemberben kiállítják a múzeumban, majd jövőre elárverezik őket.

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.