Büszke az iPhone X-ére? Akkor ezt a világért se olvassa el!

2017. november 21., 15:44

Szerző:

Az Apple alvállalkozója, a Foxconn illegálisan alkalmazott diákokat túlórában az új Iphone X összeszerelésére – írja a Financial Times nyomán CNBC.

Hat középiskolás úgy vallott a Financial Timesnak, hogy általában 11 órás műszakokban dolgoztak a kínai Csengcsou városában. Ez sérti az iskolás gyakornokokra vonatkozó ottani törvényeket. A gyerekek szeptemberben kezdtek dolgozni a gyárban.

Fotó: Youtube

A Foxconn és az Apple a CNBC-nek egyaránt elismerte, hogy értesültek a diákok túl hosszúra nyúlt munkaidejéről, és azonnal intézkedtek. Nem mellesleg a diákok önként kezdtek el dolgozni a gyárban – tették hozzá a miheztartás végett.

A Foxconnal kapcsolatban nem ez az első aggályos eset. Néhány évvel ezelőtt több öngyilkosság is történt a cég gyáraiban dolgozó munkások között – írja a 24.hu.

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.