Atombombával támadna a NASA egy aszteroidára

2018. március 19., 17:54

Szerző:

A NASA szerint egy akkora aszteroida tart a Föld irányába, mint a New York-i Empire State Buliding. Az ütközésre elég kicsi az esély, 1 a 2700-hoz, de az amerikai űrügynökség vélhetően nem akar kockáztatni. A tervek szerint vagy eltérítik a 101955 BENNU nevű aszteroidát, vagy nukleáris töltettel robbantják fel – írja a Qubit.

Az 550 méter  átmérőjű kisbolygó aszterodia száz év múlva, 2135. szeptember 25-én ér a Föld közelébe, 482 ezer kilométerre közelíti meg bolygónkat. Az egyik terv szerint egy nagy hatótávolságú űrrakétával térítenék el a pályájáról a kisbolygót. Ez a terv lenne a HAMMER (Hypervelocity Asteroid Mitigation Mission for Emergency Response) misszió. A HAMMER rakétája körülbelül ugyanazokkal a méretekkel és képességekkel rendelkezne, mint az Elon Musk sportautóját az űrbe felvivő űrhajó, a Falcon Heavy.

A másik terv szerint a kisbolygót egy nukleáris töltetű bombával semmisítenék meg. Először azonban űrszonda segítségével megvizsgálják az aszteroidát, várhatóan még 2018-ban. Eszerint a szonda idén augusztusban eléri a kisbolygót, amivel 505 napot repül együtt. Nem száll le a felületére, hanem egy robotkarral mintát vesz belőle.

Űrszonda vizsgálja majd a kisbolygót

 

 

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.