A világ csúcsára ért az ELTE joghallgatói csapata, a legjobb egyetemeket múlták felül a magyarok

2018. május 4. 20:37 - szerző: Szabó Brigitta

Nem győzött a díjakért a pódiumra menni az ELTE csapata Washingtonban a Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen. A magyar fiatalok – több mint százhúsz egyetem közül – megnyerték az összevont felperesi és alperesi beadványokért járó abszolút első helyet is. Az egyetem harminc éve küld joghallgatókat a világ egyik legnagyobb múltú nemzetközi megméretésére. A fiatalok képesek voltak jobb angol nyelvű beadványokat írni, mint a Yale vagy a Berkeley csapata, amelyeknek tagjai, amellett hogy anyanyelvük az angol, naponta kapnak hasonló feladatokat, és évente több versenyen is összemérik a tudásukat.

– Amikor belevágtunk a felkészülésbe, annyit tudtunk, hogy rengeteg munka vár ránk, és sokat tanulunk majd a következő hét-nyolc hónapban, de arra az érzelmi hullámvasútra nem számítottunk, amiben végül részünk volt – kezdi a beszámolót Németh Olívia, az ELTE joghallgatója. – Főleg a szóbeli felkészülésre volt jellemző, hogy egyszer azt éreztük, jók vagyunk, máskor, hogy nagyon keveset tudunk, így aztán hol szomorúak voltunk, hol szárnyaltunk. Hasonló hangulatban teltek a napok Washingtonban is. A hétfői és szerdai versenyek között rengeteg minden változott bennünk, a magabiztosságtól a teljes tanácstalanságig mindent átéltünk. De ami biztos: életre szóló élmény volt a felkészülés és persze a verseny is.

Az ELTE jogi karának aulájában állunk, Németh Olívia és Bazánth Barbara egy vitrint mutat, benne kiállítva a díjaik, amelyeket a napokban hoztak haza Washingtonból, mellettük az írásos anyagok, amelyekkel mindenkit megelőztek, DVD-k a korábbi versenyek hanganyagaival.

Nagyon sokan büszkék rájuk az egyetemen, olyanok is gratulálnak, akikkel egyébként nem szoktak beszélgetni – mondják, és gyorsan hozzáteszik: abban, hogy ilyen sikert értek el, óriási szerepe volt Kajtár Gábor tanárnak, aki a szakmai feladatok mellett végig odafigyelt a lelki tényezőkre is. Érezte, mikor kinek van szüksége beszélgetésre, megerősítésre, odafigyelésre, nem hagyta magukra a hallgatókat a gondjaikkal.

S hogy mi a büszkeség oka? Az ELTE a világ legjobb egyetemeit – mint például a Yale, a Berkeley, a NYU, a King’s College, a UCL –, valamint a nemzetközi döntőkön győztes német, francia, ír, kanadai, indiai, kínai csapatokat előzte meg a Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen. A megméretés a maga hatvanéves hagyományával a legnagyobb múltú, joghallgatók számára rendezett nemzetközi verseny, amelyen mintegy száz országból évente csaknem hatszáz csapat vesz részt. Az ELTE-t idén Balázs Gergő, Bazánth Barbara, Buda Zolta, Németh Olívia és Orosz Dzsenifer képviselte. A joghallgatók felperesi beadványa az abszolút rangsorban az ötödik, alperesi beadványuk a második helyen végzett, s ezzel az összesítésben elnyerték az abszolút első helyet. Bazánth Barbara emellett megkapta az International Law Institute amerikai ösztöndíját a legjobb nem anyanyelvű versenyzőnek járó díjként, amivel a nyáron visszatérhet az Egyesült Államokba tanulni. A csapat az összesített rangsorban – amelyben figyelembe veszik a szóbeli, az írásbeli és az egyéni teljesítményeket – a huszadik helyen végzett. Az ELTE ÁJK Jessup-csapatát tíz éve Kajtár Gábor adjunktus, a nemzetközi jogi tanszék oktatója készíti fel, idén felkészítőtársa Csernus Máté ügyvédjelölt volt.

Kajtár Gábor, Balázs Gergő, Buda Zolta, Bazánth Barbara, Orosz Dzsenifer, Németh Olívia és Csernus Máté

A versenyen az egyik legnagyobb izgalmat az okozta a joghallgatóknak, hogy vajon kiket kapnak ellenfélnek. Ezen ugyanis nagyon sok múlik. Végül kuvaiti, kenyai, nepáli, Fülöp-szigeteki és indiai versenyzőkkel zajlottak a döntőbe kerülésért vívott csoportmérkőzések.

Azt, hogy kik kerültek be a 32-es döntőbe, egy hatalmas bulin jelentik be a szervezők, addig semmit sem tudni arról, ki hogyan szerepelt az előző napokon. Aki bekerül, annak azonnal véget ér a parti, megy vissza a szállodába, és folytatja a felkészülést.

– Úgy szokott lenni – meséli Barbara, aki már harmadik alkalommal vett részt a versenyen –, hogy egy-egy csoportból általában csak egy ország jut tovább. Amikor bejelentették, hogy Fülöp-szigetek bekerült, azt éreztük, ennyi volt, kiestünk. Aztán nem sokkal később megjelent a kivetítőn Magyarország neve is. Olyan ovációt csináltunk, mint senki más.

– A másik ilyen nagy pillanat az volt, amikor megkaptuk az első helyet az írásbeli beadványainkért – veszi át a szót Olívia. – A helyezéseket a huszadik helyről visszafelé sorolják. A pontszámaink alapján már gondoltuk, hogy az összetett rangsorban ott lehetünk a legjobbak között. Ahogy haladt előre a sor, és bennünket még mindig nem mondtak, a csapat egyik fele pesszimista lett, és egyre kevesebb esélyt látott arra, hogy bármilyen díjazásban részesüljünk. A többiek meg úgy voltak vele, minél később szólítanak, annál előrébb végzünk. Az ötödik helyezettet hívták ki, amikor Kajtár Gábor tanár úr azt mondta, menjünk előre az első sorokba, mert lassan mi következünk. Ő volt a legoptimistább.

– Amikor kimondták a második helyezett nevét, és nem mi voltunk, vágni lehetett a csöndet – folytatja Barbara. – Ott lebegett előttünk, hogy na, most akkor mindent vagy semmit. A csapatszámunk 365-ös volt. Úgy hívják ki a versenyzőket, hogy elkezdik egyesével mondani a háromjegyű számot. Ha néggyel kezdődik, azonnal tudjuk, hogy nem mi vagyunk. De volt egy 369-es is az első ötben, amikor azt gondoltuk, mi leszünk, akit kihívnak. De megint nem mi voltunk. Aztán amikor kimondták a 365-öt, sírtunk az örömtől, a megkönnyebbüléstől.

Azt mondják, számukra a top 10-be jutás már elképesztően jó eredmény lett volna, hiszen olyanokkal kellett versenyezniük, akik anyanyelvi szinten, naponta foglalkoznak hasonló feladatokkal az egyetemen. Ráadásul a kelet-európai jogi gondolkodás dogmatikus, vagyis mindent minél korrektebben akar megfogalmazni, jogilag alaposan levédeni valamennyi megoldást, ami sokszor szétaprózza a mondanivalót, és nehezen emészthető végeredménnyel jár. Az idei verseny nagy előnyének tartják, hogy sikerült túllépni ezen a beidegződésen. Olyan írásbeli anyagokat adtak le, amelyekben a lehető legegyszerűbben fogalmaztak, ráadásul úgy, hogy aki ért hozzá, pontosan tudja, milyen hatalmas háttértudás van mögöttük, de az is érti, aki nem a téma szakértője.

Az ELTE harminc éve indul a nemzetközi versenyen, és az idei a legnagyobb sikere.

– Az eredmény nem előzmény nélküli – mondja Kajtár Gábor. – Az elmúlt négy évben elértünk egy szóbeli abszolút harmadik és egy abszolút második egyéni helyezést is Surjányi Dáviddal és Pap Dániel Kristóffal, Dani is kapott georgetowni ösztöndíjat. Igazán az elmúlt öt évben mutatkozott meg a tudatos felkészülés eredménye. Ennek egyik eleme, hogy a coach nem cserélődik le minden évben, tizedik éve én készítem fel a csapatokat, vagyis halmozódik az a tudás és tapasztalat, amit át tudok adni a hallgatóknak. Átgondoljuk, megbeszéljük, mit csinálhattunk volna jobban, és a következő évben beépítjük. Már most azon gondolkozom, jövőre mit csinálok másképp. A tudatosság másik eleme, hogy csapatban dolgozunk, mindenki számít. Nemcsak a versenyzők, hanem a felkészítők, a korábbi évek versenyzői, a külső tanácsadók, az összes segítő.

A versenyen négy nemzetközi közjogi témát kell a nemzetközi bíróság elé tárni két állam vitájában. Idén egy államok közötti választott bírósági ítélet érvénytelenítése, egy tengerjogi, egy nukleáris lefegyverzési kötelezettségi, valamint egy fegyveres erő használatával kapcsolatos háborús jogi kérdést kellett kidolgozni. A csapatoknak felperesi és alperesi oldalon is 45-45 percük van az érvelésre. Kajtár Gábor azt mondja, a témák olyanok, amelyek eléggé vitatottak a nemzetközi jogban, éppen azért, hogy mindkét oldalról jól lehessen érvelni. A tényállást úgy állítják össze, hogy olyan jogi normák alkalmazására kényszerítse a versenyzőket, amelyeknek bizonytalan a tartalmuk.

A felkészülés során általában kilencven százalékban sikerül feltárni, hogy a bíróság felől milyen kérdések merülhetnek fel. Mivel azonban a bírák bármire rákérdezhetnek, a teljes felkészülés lehetetlen.

– A legtöbb felvetés persze a maradék tíz százalékból származik – jegyzi meg Kajtár Gábor. – A hallgatókat arra készítjük fel, hogy bízzanak magukban, mert van olyan mély háttértudásuk, hogy adott pillanatban olyan kérdést is meg tudnak válaszolni, amit maguk sem gondoltak volna. Úgy kell elképzelni, hogy az írásbeli anyag, amit leadunk, a jéghegy csúcsa. A háttértudásuk pedig az a kilenctized, ami a tenger szintje alatt rejtőzik.

S hogy kik kerülhetnek be a csapatba, kik képesek végigcsinálni a hét-nyolc hónapos felkészülést, majd a versenyt? A kiváló angoltudás csupán a belépő. Szükség van jó íráskészségre, de jónak kell lenni szóbeli szereplésben is. Kell tudni figyelni, hiszen a verseny tulajdonképpen egy szofisztikált beszélgetés: nem monológok vannak, hanem udvarias vita zajlik a bírókkal, egy-egy perces válaszokkal. Olyan vitakultúrában kell otthonosan mozogni, ami a hazai jogi oktatásban precedens nélküli. Tudni kell belemenni mély, érdemi dialógusba egy külföldi bíróval, nyitottnak lenni a világra, az embertársakra, tájékozódni a metakommunikáció alapján. És ami a legfontosabb: a hallgatóknak annyit kell beletenniük a munkába, mint korábban semmibe.

– A kutatómunkához rengeteg anyag, erőforrás kell – magyarázza Kajtár Gábor. – A magyar csapat a CEU nélkül nem tudott volna oda eljutni, ahol jelenleg tart. Az egyetem tizedik éve belépőt ad nemzetközi szinten is kimagasló könyvtárába, és az ELTE csapata a felkészülés során végig használhatja.

Az oktató, miközben a sikernek örül, már azon gondolkozik, milyen kiírást tesz közzé a jövő évi verseny résztvevői számára. Magasan van a léc.