Vélemény

Tóth Ákos: Momentum

A Momentum egyik vezetője, Fekete-Győr András és kamerás kísérője a napokban látogatást tett az Origo szerkesztőségében, ahol fölkereste azt az embert, aki több aljas cikket jelentetett meg a mozgalom tagjairól. Fekete-Győr elbeszélgetett volna vele, ha a megzavarodott ember nem hebeg össze-vissza, majd amikor távozásra szólították föl, ellenkezés nélkül elhagyta az Origo szerkesztőségét, ám a videót közzétette. Fekete-Győr akcióját azóta elítélte a TASZ azzal, hogy törvénytelenül tartózkodtak magánterületen, számos jó nevű újságíró szóvá tette a közösségi médiában, hogy mi lenne, ha fidelitasosok látogatnának így, hívatlanul más, még szerkesztőségnek nevezhető műhelyekbe, megzavarva ezzel az ott dolgozók nyugalmát, az Index pedig publicisztikában ítélte el a Momentumosok megmozdulását, azt kínosnak minősítve, leszögezve, hogy „az ember óhatatlanul is a munkájukban feltartott dolgozókkal azonosul”.

Megy az össznépi hujjogatás, a „persze, tudjuk az Origo, de hát azért mégis”. Meg a „ha másnál szóvá tesszük, akkor itt, ezen az oldalon is szóvá kell tennünk”, megy a kiegyenlítgetés, a pártatlankodás, a hivatás (óh, uramisten, ne hagyj el) védelme, megy minden, ahogy szokott.

Nos, Fekete-Győrék nem alkalmaztak erőszakot senkivel szemben, besétáltak az Origo szerkesztőségébe, majd békésen kijöttek onnan, e két tevékenység között nem fenyegetőztek, hanem csak

megpróbálták szembesíteni a velük legaljasabbul elbánó propagandistát az általa írottakkal, elbeszélgetni vele, kérdéseket föltenni neki, és köpni-nyelni nem tudott, amiből pontosan kiderült, hogy ennyit tud.

Mert nem hisz saját igazában. Mert képtelen azonosulni azzal, amit csinál, mert nincsenek érvei, tényei, nincsenek szavai, nincs hangja, nincs semmije, csak az az övé, amit tollba mondanak neki, egy biológiai klaviatúra. Ha már mást nem köszönhetünk a momentumosok akciójának, legalább ezt igen – most már lehet tudni, milyen emberek azok, akik nap mint nap meggyalázzák ezt a hivatást, amelynek nélkülözhetetlen velejárója a hatalom kontrollja.

Ezek az emberek ennek a hivatásnak a meggyalázására szerveződtek. Arra, hogy a hatalom szolgálatában, a hatalom által e célra elorzott elképesztő összegekből, magukat újságíróknak álcázva, másokra minden szennyet összehordjanak, hogy ott lihegjenek a nyakukban, mint a jól idomított pitbullok, hátulról marva lehetőleg, de szemtől szembe meghunyászkodva, mindenfajta érzelem nélkül, csak a szolgai státuszukból fakadóan, s így még az egykori újságíró, a DK szóvivője, Gréczy Zsolt előtt is kalapot emelhetünk, mert ő legalább hisz valamiben, s ezért állt át a pingpongasztal túloldalára hülyeségeket beszélni, míg ezek egyszerűen csak elfoglalják a mi térfelünket, a hivatásunkat, s azzal a mozdulattal meg is gyalázzák azt.

Pedig jöhetne fidelitasos, betyársereges, gójmotoros, jöhetne fideszes, MSZP-s, jöhetne momentumos, ha békében jön, beszélgetni. Vannak még olyan szerkesztőségek, amelyek nem mások megalázására és tönkretételére szerveződtek, hanem a hatalom kontrolljára,

a társadalmi folyamatok feltárására, az információk átadására, ahol olyanok dolgoznak, akik a nap 24 órájában újságírók, akiknek azon jár az eszük minden pillanatban, hogyan tudnák még pontosabban, még tágabban, még szélesebb körűen megmutatni a bennük bízó olvasók előtt az általuk érzékelt valóságot, akik hittel, méltósággal, a hivatásuk iránti alázattal végzik nap mint nap a dolgukat, egyre nehezebb körülmények között, egyre inkább összébb szorítva, jöhetnének betyárseregesek, momentumosok, jöhetnének,

hadd nézzék, hogy az igazi újságírónak érvei vannak, vitaképes, mert tények vannak a birtokában, nem hebeg-habog, nem mutogat másokra és nem hivatkozik arra, hogy nem közszereplő, hiszen éppen attól az, hogy újságíró. Olyan, aki felel a mondataiért, felel a gondolataiért, felel az általa előállított tartalomért.

Ami pedig a Momentum akcióját illeti: lehet fanyalogni, lehet ízlésről beszélni, lehet méricskélni, lehet sok mindent csinálni, csakhogy a helyzet az, hogy a Momentum kilépett azokból a keretekből, amelyek miatt ma az egész ellenzéket úgy általában tehetetlennek szokták minősíteni. Túlléptek a gyengécske hazaszeretet-definícióikon, túl a szónoki közhelyeiken, és az olimpiai népszavazás után újra megmutatták, hogy igenis komolyan gondolják a dolgot, s nem hagyják, hogy szórakozzanak velük mindenféle senkiháziak. Megmutatták, hogy korai lenne leírni őket.