Kultúra

Történelmi önarckép – Ormos Mária memoárja

Remények és csalódások címmel nemrég jelent Ormos Mária memoárkötete. A Széchenyi-díjas, valamint Joseph Pulitzer-emlékdíjas történészprofesszor életrajza fontos huszadik századi kordokumentum. Van mire emlékeznie annak, aki 1930-ban született, végigélte a második világháborút, a Rákosi- és Kádár-korszakot, aki kulcsszerepet vállalt a hazai felsőfokú történelemoktatásban. Ormos Mária már rengeteg tanulmányt írt történelmi személyiségekről, de vajon milyen lehet tudósszemmel elemeznie önmagát?

– A saját életemről írni részben könnyebb volt, mert nem kellett máshonnan összeszedegetni az idevonatkozó ismereteket. Másfelől jóval nehezebb objektíven, elfogultságok nélkül láttatni önmagunkat. Kérdés az is, hogy az ember mennyire ismeri önmagát. Nyilván nem tökéletesen, hiszen mindenki szeretne szebbnek, jobbnak látszani, mint amilyen valójában. Nem hiszem, hogy ettől bárki teljesen megszabadulhatna, de mindent megtettem azért, hogy reálisan mutassam meg azt, aki voltam és vagyok – mondja a 168 Órának a professzor.

Könyvének legnagyobb erénye az őszinteség. Személyes életének kudarcairól épp olyan leplezetlenül ír, mint közéleti szerepvállalásairól. Nyíltan beszél arról is, miért távolították el őt fegyelmivel 1957-ben a Szegedi Tudományegyetemről. Megtudjuk, hogy később, Kádár János bukása után miért lett az MSZMP KB tagja, s hogy ő vetette fel elsőként, hogy ötvenhatot nyilvánítsák népfelkelésnek. Kiderül az is, hogy a szerző miért mondott nemet, amikor Németh Miklós alakuló kormányába oktatási miniszternek kérte fel.

Ormos Mária hozzáteszi, memoárjában korlátokat is szabott magának: nem írt azokról, akik ártottak neki. Nem haragszik rájuk, de nem akart róluk nyomot hagyni a maradandó emlékezet archívumába.

S. Zs.