Külföld

Tömegbe hajtott egy sofőr New Yorkban

Egy halott és 23 sérült van. A gyanúsítottat elfogták.

Egy halottja és huszonhárom sebesültje van annak a gázolásnak, amely csütörtök délelőtt történt New Yorkban a Times Square-en.  Helyi hatósági közlések szerint nem terrorizmusról van szó, a gyanúsítottat pedig elkapták. Róla James O’Neill rendőrfőnök egyelőre annyit mondott, hogy egy bronxi születésű, 26 éves férfi, Richard Rojas haditengerészeti veterán, akit 2008-ban és 2015-ben is letartóztattak már, mert alkoholos befolyásoltság alatt vezetett. Arról, hogy Rojast miként fogták el, O’Neill nem árult el részleteket.

Egy Reutersnek nyilatkozó szemtanú szerint Rojas a forgalommal szemben „száguldott” a hetedik sugárúton dél felé, amikor a kocsija, egy borvörös Honda Accord a 42. utcánál felszaladt a járdára, és amíg végül meg nem állt a 45. utcánál, elütött mindenkit, aki az útjába került. Halálos áldozata egy 18 éves lány, akinek a 13 éves húga sérülésekkel megúszta a gázolást.

Fotó: MTI / EPA / Justin Lane

Bill de Blasio New York-i polgármester – aki O’Neill-lel együtt állt ki egy sajtótájékoztatóra – a Twitteren nyilvánította ki együttérzését a sérülteknek és részvétét a halott lány hozzátartozóinak. A polgármesterrel az oldalán Andrew Cuomo, New York állam kormányzója is megjelent a gázolás helyszínén. New Yorkban tartózkodik egyébként Donald Trump elnök is, akit értesítettek a gázolás tényéről – jelentette be Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője.

A Times Square-en naponta három-ötszázezer ember sétál át. A téren folyamatos a rendőri jelenlét, a járókelőket akadályok védik a hasonló incidensektől.