Itthon

Tilos bringával felhajtani a vizes világbajnokság 400 millióból elkészült bringahídjára

Tolni szabad. Hogy is mondják? Magyarország, 2017?

Nem szabad kerékpárral felhajtani arra a kerékpárhídra, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) épített 400 millió forintból kifejezetten a vizes világbajnokság kedvéért a Rákos-patakon – szellőztette meg az Index. A híd előtt most biztonsági emberek állnak és térítenek el mindenkit, aki kerékpáron ülve érkezik. Gyalog szabad átkelni rajta, úgy is, hogy az ember maga mellett tolja a kerékpárját.

Fotó: Haszán Zoltán / 444

A híd hivatalosan a vizes világbajnokság egyik fő helyszínét, a Duna Arénát köti össze a hozzá tartozó, de a Rákos-patak túlsó partján fekvő parkolóval. Hogy ennek mi értelme van, az két okból sem egészen világos. Egyrészt azért nem, mert ettől a hídtól mindössze 300 méterre, két percnyi sétát jelentő útra a Cserhalmi utcánál van egy másik híd is, amely átível a Rákos-patakon, másrészt pedig eleve kétséges, hogy miért akarná valaki kerékpárral megtenni az utat a Duna arénától a parkolóig. (A Duna Aréna előtt már amúgy is halad egy kerékpárút.) Ennek kapcsán a 444 találgatja, hogy a vizes világbajnokság csak ürügy, a hidat azért építették, hogy legyen valami, ami a Duna Arénát összeköti a Rákos-patak túlpartján fekvő, 2019-ben elkészülő Danubio lakóparkkal. A lakóparkot Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának, a havi több mint hétmilliót kereső Szivek Norbertnek a közvetett érdekeltségéhez tartozó cég, a Zahara Park Kft. építi.

A 6,3 méter széles, 27 méter hosszú híd építési költségeit eredetileg nem 400, hanem 198 millió forintra becsülték.