Pénz

Tényleg lesz magyar gazdasági csoda?

Egyre bátrabb növekedési becslések hangzanak el kormányközeli szakértőktől, van, aki már ötszázalékos GDP-bővülést is lehetségesnek tart az idén. Mennyire reálisak ezek a hiperoptimista jóslatok?

Nem könnyű előre kiszámítani, milyen fejlődési pályát fut be egy-egy gazdaság a jövőben, minél hosszabb távot elemzünk, annál nehezebb a dolgunk. A gond nem a módszertannal van, az részletekbe menően kidolgozott és alapos, hanem a bizonytalansági tényezők sokaságával. A különböző trendek vizsgálata, valamint a rendelkezésre álló bázisadatok alapján felállíthatók növekedésipálya-prognózisok, az viszont nem állítható bizonyosan, hogy azok közül melyik fog megvalósulni. Rengeteg kisebb-nagyobb, előre nehezen látható tényező befolyásolja a gazdasági folyamatokat, ráadásul ezek többsége a mai globalizált világban nem az egyes országok belső folyamataiból, hanem nemzetközi összefüggésekből származik.

Különösen igaz ez az olyan kicsi és nyitott országokra, mint Magyarország, amely nagymértékben ki van szolgáltatva a szűkebb és tágabb környezet hatásainak. Ha egy elemző tehát a gazdasági kilátásainkról próbál korrekt jóslatot készíteni, a külső folyamatokat is vizsgálnia kell, ami növeli a bizonytalanságot. Nem véletlen, hogy az előzetes makrogazdasági prognózisok számszerűen szinte soha nem teljesülnek, sőt néha köszönő viszonyban sincsenek a későbbi tényekkel. Minél hosszabb távú a jóslat, annál nagyobb lehet az eltérés, még abban az esetben is, ha nem üt be semmilyen rendkívüli esemény, mondjuk egy világválság, mint 2008–2009-ben.

Minél hosszabb periódusra vonatkozik a gazdasági prognózis, annál több benne a politikai elem is. A hatalmon lévő kormányok nagy előszeretettel festenek derűs képet a jövőről, minél nagyobb a távlat, annál szebbet. Ha teljesültek volna Orbánék 2010-es ígéretei, már 2013 óta folyamatosan 5 százalék körüli lenne a GDP-bővülésünk, a nemzeti össztermékünk negyedével nagyobb lenne, mint most, az államadósságunk pedig 40 százalék közelébe süllyedt volna. 2011-ben Matolcsyék arról beszéltek, hogy 2030-ra az egy főre jutó GDP-ben utolérjük Nyugat-Európát, mert a növekedésünk éves átlagban 3-4 százalékkal gyorsabb lesz. Ezt eddig még a legjobb években – 2014–15 – sem tudtuk megközelíteni, 2012-ben konkrétan visszaesett a GDP-nk, tavaly pedig lassabbak voltunk az uniós átlagnál.

Ha eltekintünk a politikai felhangoktól, az éves költségvetésnek kell legközelebb állnia a realitásokhoz, egyrészt mert csak egyéves távra kell jósolni, másrészt annak alapján kell elosztani a termelődő forrásokat. Az igazán korrekt prognózis nemcsak egy határozott makropályát vetít előre, hanem szélesebb tartományt jelöl meg, bemutatva a pozitív és negatív kilengési lehetőségeket is. Ezek figyelembe veszik a várható kockázatokból származó esetleges eltéréseket, legyenek azok kedvezők vagy kedvezőtlenek. A szakértői műhelyek ezek alapján egy középpályát határoznak meg, amelyet a legvalószínűbbnek tartanak.

Így készítette a 2017-re szóló prognózisait minden hazai és külföldi szakértő, az OECD-től kezdve az IMF-en át az EB-ig és a GKI-ig, hogy a legismertebbeket említsük. Valamennyi kicsivel 3 százalék alatti növekedést jósol nekünk, ami javulás a tavalyi, várhatóan két százalék körüli adathoz képest, jócskán elmarad azonban a régiónk várható teljesítményétől. Az elfogadott büdzsé 3,1 százalékos bővüléssel számol, a különbség tehát nem jelentős. Az elmúlt hetekben azonban egymás után jelentek meg a jóval optimistább jóslatok: Matolcsy említett először 4 százalékot, az MNB egy elemzése már 4 százalék feletti tempót ígért, de már van, aki nagy magyar gazdasági ugrás lehetőségét emlegeti és az 5 százalékot sem tartja elérhetetlennek.

Never say never, azaz sose mondd, hogy soha, fejezi ki ezzel az angol azt, hogy semmi sem lehetetlen. Ebből kiindulhat hurráoptimista prognózis, nem kell más hozzá, mint az összes pozitív kilátással kalkulálni és figyelmen kívül hagyni a negatív kockázatokat. A derűlátást alapvetően négy tényezőre lehet alapozni. Az első az uniós források beindulása: a 2020-ig tartó keretekből az idén már áramlani fog a pénz, mennyisége jó esetben elérheti a 2500 milliárd forintot, azaz a GDP 6,5 százalékát, de még a legrosszabb esetben is 1500 milliárd felett lesz. A második biztató fejlemény a jövedelmek növekedése nyomán a fogyasztás jelentős, akár az 5 százalékot is meghaladó bővülése lehet.

A harmadik szükséges pozitív tényező az uniós konjunktúra javulása, ami a meghatározó jelentőségű ipari kivitelünknek kedvezhet. Végezetül ne feledjük, hogy a tavalyi gyenge teljesítmény nyomán alacsony az összehasonlítási bázis, azaz idén könnyebb szebb növekedést produkálni, ez azonban a következő években már nem javítja az adatokat. Ha mindezt figyelembe vesszük és semmilyen negatív fejleménnyel nem kalkulálunk, akár össze is jöhet az 5 százalék.

A valóság azonban ennél bonyolultabb. Sok a kockázati tényező, főleg a külső környezet bizonytalanságaiból eredően. Kezdjük mindjárt a Trump-hatással, ami teljesen kiszámíthatatlan, az eddigiek alapján protekcionista amerikai lépésekre, akár kereskedelmi háborúra is lehet számítani. Ez számunkra a tőkemozgási következmények miatt kedvezőtlen hatásokkal járna, akárcsak az, hogy az erős dollár emeli az energiahordozók árait. Az EU megrendült helyzete a legnagyobb kockázati tényező: a Brexit hatásait is kezdjük majd érezni, ott van az olasz és görög válság is, ami együttesen általános uniós bankválsághoz vezethet.

Mindezeket erősíthetik a politikai fejlemények, a német és francia választások kimenetele, a súlyosbodó török helyzet, a közel-keleti háborús válság, és ez utóbbiakból eredően a menekültprobléma, amelynek a megoldása nem látszik. Ha Európában megerősödnek a nacionalista, széthúzó erők, annak az unió egész rendszere, az országok gazdasága is kárát fogja látni, és a legtöbbet a periféria, benne hazánk veszítheti. Külön kockázat a tőlünk keletre lévő térség, az egyre ambiciózusabb putyini törekvések és azok következményei.

Hazai tényezők is jelentenek kockázatot, így például a továbbra is nehezen kiszámítható, hatalmi szempontok szerint változó kormányzati lépések, a erősödő állami beavatkozás a piaci viszonyokba, a fejlesztési források politikai szimpátia szerinti elosztása. Külön gond lehet a mezőgazdaság, amely a kiugróan jó terméssel tavaly 0,4 százalékkal járult hozzá a GDP-bővüléshez, de az idén pont az ellenkezője lehet, ha csupán az elmúlt évek átlagos szintjére tér vissza, egy aszályos időjárás következményeiről nem is beszélve.

A kockázatok sokaságát nehéz egyenként számszerűen kalkulálni, de valóságos csoda kellene ahhoz, hogy egyikkel se kelljen majd számolni és minden a legoptimistább fogatókönyv szerint alakuljon. Mindezt figyelembe véve a 3 százalék körüli idei növekedés látszik a legvalószínűbbnek.