Külföld

„Teljesen nevetséges” – Cáfolja a brit hírszerzés, hogy lehallgatták volna Trumpot

Éles hangvételű közleményben cáfolta pénteken az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ), hogy Barack Obama akkori amerikai elnök megbízásából a tavalyi választási kampány idején lehallgatta volna Donald Trump republikánus jelölt és kampánystábja telefonjait.

Az állítás először az amerikai Fox News hírtelevízió egyik kommentátorától hangzott el a héten, majd Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője is szó szerint idézte minapi sajtótájékoztatóján.

A Fox News jogi kommentárora, Andrew Napolitano szerint a televíziós állomást “három hírszerzési forrás arról tájékoztatta”, hogy Obama nem is a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és az amerikai igazságügyi minisztérium infrastruktúráját, hanem a GCHQ hálózatát használta “Trump lehallgatásához”.

A GCHQ rövid pénteki közleményében “képtelenségnek” nevezte Napolitano állításait. A brit figyelőszolgálat szerint a Fox News komentátorának “teljesen nevetséges” kijelentéseit “egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni”.

A közlemény az éles hangvétel mellett azért is feltűnő, mert a GCHQ és a többi brit biztonsági szolgálat a legritkább esetben kommentál nyilvánosan operatív tevékenységével összefüggő sajtóállításokat.

A The Times című tekintélyes brit konzervatív napilap online kiadása által pénteken idézett források szerint azonban a GCHQ ebben az esetben fontosnak tartotta a gyors reagálást, mielőtt a Fox News kommentátora részéről elhangzott, és a Fehér Ház szóvivője által is idézett állításokat bárki hitelesnek tekintené.

Napolitano ráadásul összefüggésbe hozta a GCHQ-val kapcsolatban megfogalmazott lehallgatási vádakat azzal, hogy a brit szolgálat vezetője januárban váratlanul lemondott.

Robert Hannigan, aki 2014 óta állt a GCHQ élén, családi okokkal indokolta távozását. Boris Johnsonnak, a szervezetet közvetlenül felügyelő brit külügyminiszternek küldött levelében Hannigan azt írta, hogy munkája nagy terhet rótt “türelmes és megértő” családjára, és emiatt “eljött az irányváltás ideje” – írja az MTI.

A The Times brit kormányforrásai azonban határozottan cáfolták, hogy Hannigan távozásának bármi köze lenne a Trump-stáb megfigyeléséről szóló állításokhoz. A lap által idézett illetékesek szerint a GCHQ volt vezetője valóban családi okokból mondott le.