Vélemény

Tamás Ervin: Stróman­felvételi

Felvételt hirdet a strómanképző. Nem csoda, nagy a kereslet. Zárthelyiek a vizsgák, rengeteg a tesztkérdés, állítólag utána is néznek a jelentkezőknek. Régebben a szónak volt valami gyanús csengése, de ez a múlté. Napjainkban jó helyen strómannak lenni valóságos megtiszteltetés, biztos perspektíva.

Rajtam látszik, hogy megbízható vagyok. Nem ártom bele magam azokba az ügyekbe sem, amelyek rám tartoznak. Kifejezetten engedelmesen hajtottam végre a parancsokat a katonaságnál is. Diplomám nincs, de ígérem, lesz – olyan, amilyenre szükség van. Amíg nem tudom ugyanis, hogy milyen szektorban leszek álcsászár, nem érdemes belefogni. Viszont az alázaton kívül van bennem tudásszomj, és belátom, hogy azért mutatnom kell a hozzáértésemet s kerülhetek olyan helyzetbe, mintha magam döntenék. A tulajdonosi szerep nem volt egészen idegen a családunktól, szüleimet az államosítás röpítette ki a nincstelenségbe, a strómanság nem volt rájuk jellemző, de remélem, büszkék lesznek így is rám. Vittem valakire.

Képünk csupán illusztráció Fotó: Kovalovszky Dániel

Képünk illusztráció Fotó: Kovalovszky Dániel

Egyébként volt nekem sok munkám az irodai kézbesítőtől a taxizásig, s el ne felejtsem, hogy belevágtam magánvállalkozásba is, de valahogy nem tudtam kiteljesíteni magam. Mindig ott pendliztem az alkalmazotti és a vállalkozói kultúra között, bizonytalanul, hogy melyik való inkább nekem – mostanában döbbentem csak rá, hogy pont a közepén, strómanként tudnék helytállni, egyszerre alkalmazkodni és alkotni.

Tény, hogy ezen a pályán is van rizikó, de úgy tapasztalom, hogy csak egészen szélsőséges esetben üt be a katasztrófa. Itt van ez a szerencsétlen Orgován Béla, aki mindenféle képzettség nélkül bevállalt cégvezetést, majd a Quaestor-botrány csúcspontján a Quaestor Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója lett. Mindent aláírt, amit elé tettek, fogalma sem volt semmiről. Na, ez a strómanság megcsúfolása, az ilyenek miatt nincs becsülete a munkának.

Szükséges a megfelelő szűrés és a tanfolyam, különben felhígul a pálya. Márpedig az különös veszélyeket hordoz, amely a valódi tulajdonost jobban sújthatja, mint az árnyékembert. Különösen napjainkban, amikor a céghálók, az offshore világ kibogozását néhány kötözködő szinte hobbiból csinálja.

Igaz, néha még nekem is feltűnő, ahogy, akár az indák, tekeregnek ezek az üzleti szférában. A legváratlanabb pillanatokban, a legváratlanabb helyeken tűnnek fel, csak a bennfentesek csettintenek, mondván, hogy a terjeszkedés egyben bebetonozás is, ami nekem képzavarnak tűnik, de inkább nem árulom el magam. Természetes, hogy ennyi profilhoz hasznos a stróman, ha ügyes, ápol és eltakar, nem beszélve arról, hogy a legkülönbözőbb pályázatok, közbeszerzések megnyeréséhez a vezérnek időt és fáradságot nem kímélve kell hajtania.

Persze előfordul, hogy aki a vásárlásokban, hitelfeltételekben felülmúlhatatlan, a működtetéssel akadnak gondjai – de hát éppen az a specialitása a jelenlegi rendszernek, hogy az államtól korlátlan segítséget kap. Ha szerencséje van, majd megtanulja, ha nem, észre sem veszi, és ő is strómanná válik. Magyarán a temérdek pénzével jachtozhat, de nem ugrálhat. Strómanlánc esetében ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy az Üveghegyen is túl ki mozgatja a szálakat. Vonz a pálya. Egyszerre kell okosnak, ravasznak mutatnom magam, de egyiket sem szabad túlzásba vinni, mamlasznak lenni viszont tilos, a sok beszéd és a humor viszont kizáró ok. Mint hallom, nagy a túljelentkezés, „szerénység, megbízhatóság, rátermettség”, ez van az iroda falára írva – nem létezik, hogy nem rám gondoltak.