Kultúra

Színház: Na minden jót!

A Minden jó, ha vége jó nem tartozik a Shakespeare-művek első vonalába (neki legyen mondva, persze), rengeteg a bizonytalanság is körötte, sokan a szerzőségét is kétségbe vonják, mások egy elveszett ifjúkori munka átdolgozásának tartják. Vannak, akik szerint nem is vígjáték, hanem keserű szatíra, melyben a címet éppen eredeti értelmének ellentéteként kell érteni, s vannak, akik egy könnyed, összefércelt darabot látnak csak benne, melynek témáját  a szerző egy Boccaccio-novellából emelte át (angol közvetítéssel persze), s azt habosította fel a nála megszokott mellékszereplőkkel.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Akárhogy is, nem véletlen, hogy a darab máig a ritkán játszott Shakespeare-művek közé tartozik, s első magyarországi előadása is csak ezerkilencszáznegyvenben volt. Hogy mit látott meg benne Zsámbéki Gábor, hogy miért választotta idei őszikéje anyagául, arra nem nehéz válaszolnunk: a látvány, a mozgások, a szöveghangsúlyok és a szereposztás mind-mind a nemzedékek közötti kibékíthetetlen ellentétekről szólnak, arról, hogy az idősek nem értik meg a fiatalokat s a fiataloknak nincs szükségük az öregek bölcsességére, tapasztalataira. (Nem állítjuk, hogy ez a gondolatkör hiányzik az eredeti darabból, de azt igen, hogy nem a főszólama: az inkább a születési előjogok és az igazi emberi értékek, erények harcáról szólna.) Zsámbéki cirkuszi atléták közé helyezte Bertram gróf és Heléna történetét, a fiatalok végigkunsztolják a darabot, folyton fizikai ügyességüket mutogatva, az öregek egyik foteltól a másikig vánszorognak. Várady Szabolcs alaposan kivasalta a Vas-fordítást, a látvány és a szöveg együtt olybá tűnik, mintha egy modernizált Heltai-darabot látnánk egy Menzel-filmben elbeszélve.

De akármennyire győz is (vagy mit csinál) a fiatalság, a darab legnagyobb alakításai az öregekéi. Mindenki jó (ezt itt, a Katonában megszokhattuk), de Szacsvay László királya és Bezerédi Zoltán bolondja különösen az: már értük érdemes megnézni ezt a fanyar játékot.