Kultúra

A sokszínűség hajnala – Vallás és kultúra a Múzeumok Éjszakáján

Ezen a napon nem lehetett rossz döntést hozni: figyelemfelkeltő és érdekes programokat kínált a 15. Múzeumok Éjszakája. Június 24-én, szombaton, Szent Iván éjjelén országszerte háromszázhúsz múzeum, könyvtár, levéltár, közművelődési és más intézmény kétezer-egyszáz különleges programmal várta a látogatókat. Az éjszaka azonban nem csak a kultúráról szólt, a vallások is kiemelt szerepet kaptak.

A budapesti múzeumok megteltek élettel június 24-én. A Magyar Nemzeti Múzeumban például régészeti helyszínelést, tárlatvezetéseket, koncerteket és még tangóórákat is tartottak.

Nem csalódhattak a Magyar Nemzeti Galéria látogatói sem: az est Georg Baselitz Újrajátszott múlt című kiállítására épült, a nap folyamán négy alkalommal is ki lehetett próbálni a meditációs órát, a gótikus szárnyasoltárok között pedig „gótikus chill-out zone-t” alakítottak ki, hogy itt már a haladóbbak is meditálhassanak.

Lett volna meditálnivaló a Ludwig Múzeumban is, ahol a kultikus rendezőről, David Lynchről vetítettek dokumentumfilmet, illetve dj-szett, szitaműhely, homlokzati fényfestés és biciklis városnézés is színesítette az estét.

Említésre méltó a Petőfi Irodalmi Mú­­zeum programja is, ahol főként a kortárs irodalomé volt a főszerep. A kortárs irodalmi „új punk” – Csider István Zoltán költő szavaival élve –, vagyis a slam poetry is kiemelt helyet kapott. Miként a megzenésített versek is, amelyeket a modern könnyűzenéből ismert Szabó Balázs bandája vitt színpadra. Szabó Magda emléktermében a látogatók pedig levelet írhattak Abigélnek.

Ám az este nemcsak a művészetről és az irodalomról szólt, hanem a vallásról is. Balog Zoltán humánminiszter, a Múzeumok Éjszakája fővédnöke ennek kapcsán egyik régi nyelvemlékünkből, a Müncheni kódexből, az úgynevezett huszita Bibliából idézett: „Mert hol vagyon te kéncsed, ott vagyon a te szü­ved is.”

Balog szerint „így fordította le 1466-ban magyar nyelvre a Szentírás két évezredes, létünket, önazonosságunkat meghatározó igazságát. Bizony nem mindegy, mit tartunk értéknek, mivel vesszük körül magunkat életünk napjaiban. A kincs értékét mindig az ember adja: nem lehet kinccsé az, amit nem ismerünk, amit nem fogadunk a szívünkbe.”

Ez lehetne a mottója az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) is. Az, hogy a földi romlandó helyett mennyei, romolhatatlan kincseket gyűjtsünk. Az EMIH zsinagógalátogatást szervezett a Múzeumok Éjszakáján. De mi is az az EMIH, és miben más, mint a többi zsidó közösség? Közleményük szerint egyszerre képviselik a hagyományokhoz való ragaszkodást és a nyitottságot a modern világ felé.

„Legfőbb célunk, hogy a magyarországi zsidóság biztonságban és örömmel élhesse meg hitét és identitását – teszik hozzá. – Küldetésünknek tekintjük a vallástól és a közösségtől eltávolodott zsidók bevonását a közösségi életbe. Hitközségünk az egyik legdinamikusabban fejlődő vallási közösség Magyarországon.”

Az 1775-ben alapított Chabad ma a legnagyobb és legismertebb haszidmozgalom, egyben a világ legnagyobb zsidó szervezete is. Az elnevezés a héber Chochmá, Biná, Dá’át, azaz értelem, bölcsesség, vallás szavakból jött létre. Budapestre 1989-ben érkezett meg Oberlander Báruch rabbi, hogy a hazai zsidó közösségnek segítséget nyújtson. A Chabad-mozgalom követői 2004 májusában hozták létre az EMIH-et, a hitközség vezető rabbijának pedig Köves Slomót választották.

Az éjszakai zsinagógalátogatás első állomása a Keren Or Chabad központ volt. A Keren Or egy nemrégiben épült modern zsinagóga, és ezáltal egyedi az egész városban. De természetesen csak a külső modern, amúgy megtalálható benne az összes elengedhetetlen vallási kellék. A zsinagóga rendszerint egy nagy csarnokból áll: ez a fő szentély, az imádkozás helye, és itt található a béma, ahol a rabbi imádkozik és felolvas a Tórából, majd prédikál, szemben a tóratartó szekrénnyel, ami a jeruzsálemi Siratófal felé néz. Egyes nagyobb zsinagógákban külön helyiség szolgál a Tóra tanulmányozására, ez a bét midrás, a tanulás háza. Innen ered, hogy a zsinagógát ma is (a német Schule, vagyis iskola szóból származtatva) sulnak is hívják a zsidók.

A látogatás sábeszi szertartással folytatódott, amelyet valamivel éjfél előtt tartott Köves rabbi. A szombat mint Isten által megszentelt hetedik nap, nagy szerepet játszik a zsidó kultúrában. Ezen a szent napon tilos a munkavégzés. A sábeszi szertartás fontos kelléke a duplakanócú csavart gyertya, a bor és az illatos szegfűszeg, amely a lélek felélesztését szolgálja. A szertartás végén a rabbi és a gyülekezet tagjai a gyertyalángot eloltó borral kenik meg halántékukat, hogy a következő héten jó gondolatokkal áldja meg őket az Úr. A sabbat elengedése után, igaz, egy óra csúszással, de elindult az első tömött busz, amelyen Köves Slomó rabbi tartott idegenvezetést.

A következő állomás a Vasvári Pál utcai zsinagóga volt. A rabbi elmondta: az imaházakból nem hiányozhat az örökmécses, és természetesen itt is külön kell helyet foglalniuk a nőknek és a férfiaknak azért, hogy a test és a szem kívánsága ne kísértse meg a gyülekezet tagjait igehallgatás közben.

A Tórát egyébként egy év alatt, részenként olvassák fel: érdekesség, hogy a világon mindenhol ugyanazt a részt olvassák a zsidók egy adott napon, ezzel is tükrözve az egységet, hogy a szét­­szóratás ellenére mégis egybeforr a zsidóság egésze.

Az éjszakai túra harmadik állomása a Budavárban található imaház volt, ami jelenleg múzeumként működik. A török megszállás alatt épülhetett, amikor zsidók is érkeztek Magyarországra. Az épület előcsarnokában sírkövek találhatók, amelyek az ország különböző pontjairól kerültek a helyi közösség tulajdonába. Az imaterem falán freskómaradványok, amelyeken Tóra-részletek is olvashatók, Dávid-csillagos díszítéssel. Az épületet a tervek szerint néhány hónapon belül renoválják, és rendszeres imaalkalmakat is tartanak majd a helyi közösség számára.

Utolsó megállónk a páratlan szépségű óbudai zsinagóga volt. Ez épült a legrégebben Budapest még működő zsinagógái közül. Aktív vallási és közösségi élet zajlik a templomban, amelyet a zsidó közösség előbb visszaszerzett, majd saját erőből újított fel.

Az Óbudán letelepült zsidókról 1349-ben jelentek meg az első írásos feljegyzések, de még így is keveset tudunk róluk. A későbbi korokról annyi azért tudható: Mária Terézia rendelkezései a város perifériájára kényszerítették a zsidókat, így a Pest-Budát környező településeken, például Óbudán, földesurak védelme alatt fejlődhettek az újkori közösségek. Először a 18. század elején kaptak engedélyt az óbudai zsidók kőtemplom építésére.

A zsinagóga jelenlegi épületét 1821. július 20-án avatták fel. Még ebben az időszakban is tilos volt a zsidóknak a fővárosba költözniük, így az óbudai Zichy-birtokon éltek, a Lajos utcában (amit akkoriban csak Zsidó utcának hívtak) alakították ki közösségi életüket.

A zsinagóga klasszicista terve Land­­herr András nevéhez fűződik, a belső díszítéseket Maurer János stukkátor készítette. Építése idején a Habsburg Birodalom egyik legnagyobb zsinagógájának számított, melyet 1900-ban restauráltak, ekkor egészült ki a jelenleg látható szecessziós elemekkel.

A II. világháború és a holokauszt pusztítása elérte az óbudai közösséget is. A holokauszt után még egy ideig küzdöttek a zsinagóga közösségének fennmaradásáért, de végül az ötvenes évek végén államosították az épületet, 1957 óta pedig műemléki védelem alatt áll.

A 20. század második felétől többször váltott funkciót: menedékháznak, múzeumnak és a Magyar Televízió V. stúdiójának is használták. A zsinagóga ugyan megőrizte eredeti külsejét, de a belső tér folyamatosan változott. 2010-ben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség birtokba vette az épületet, és a magyarországi Chabad Lubavics Mozgalommal közösen, példátlan közösségi összefogással, több száz ember magánadományából megkezdte a felújítást. A zsinagóga homlokzatán idézet. Szimbolizálja a közös erőfeszítést, amely az épületet ismét „minden ember házává” teszi: „Minden imádságot, minden könyörgést, mely bármely embertől ered és kiterjeszti kezeit e ház felé…” (Királyok I. 8:38.)