Külföld

Abszurdba hajló gyűlöletküzdelmek Amerikában

Volt idő, mikor királyok és politikusok keze irányította a cenzúrát. Évszázadokon át a hatalom narratívája volt a sajtó fő vonulata. A 21. században azonban új típusú cenzúra kezdi kinőni magát. Az internet megjelenésével sokan azt hitték, hogy a szabad információáramlás jobbá teszi majd a világot. De kiderült: az internet csak egy újabb harctere lesz a sajtószabadságért folytatott küzdelemnek.

Ma a cégek oly mértékben határozzák meg a gondolkozást, amilyen mérték állami vezetőknek soha nem adatott. Az irdatlan tömeg kordában tartásával kezdődött az egész, de az internet kommunikációs platformjainak urai, mint a Google, a Facebook és a Twitter, egyre inkább hoznak megkérdőjelezhető, de legalábbis erősen vitatott döntéseket. Mindeközben az Egyesült Államokban és Nyugat-Európa országaiban vita folyik a gyűlöletbeszédről és esetleges törvényi szabályozásáról.

2008-ban egy abortuszellenes csoport beperelte a Google-t, miután a keresőóriás nem engedte meg a szervezetnek, hogy reklámfelületet vegyenek. A Twitter pár hete letiltotta a Kritikus Mami elnevezésű blogger fiókját. A nő a kifogásolt tweetjében egy újságírót kritizált, amiért az orális szex praktikáiról írt cikket egy tinimagazinban. S ott van a Facebook, amely minden techcégnél jobban igyekszik kiszűrni az általa sértőnek vélt tartalmat.

Minden azzal kezdődött, hogy a kö­­zösségi média megjelenésével a tömeg ellenőrizhetetlenül özönlötte el a fórumokat. Ráadásul az emberek indulataikat névtelenül élhették ki. A kommentszabályok bevezetésével a nevük vállalására kényszerítették a felhasználókat. A kommentek után maguknak a tartalmaknak a szabályozása is beindult.

Az első nagy korlátozások az üzlet növekedésével együtt indultak el. A YouTube, amely szintén a Google tulajdona, a profit növelése érdekében reklámokat kezdett játszani a videók előtt. 2016-ban a cég 750 millió dollárt veszített, miután egyes cégek felháborodtak, amiért reklámjaikat „sértő” tartalmú videók előtt játsszák. A YouTube erre új rendszer bevezetésével válaszolt. Azokat a videókat, amelyek a hivatalos szabályzat fogalmai szerint „megosztó” vagy „érzékeny” témákat érintenek, leértékelik, és nem mehetnek előttük reklámok. Ezzel a videó készítői veszítenek elsősorban. Mivel percenként 72 óra tartalmat töltenek fel a videómegosztóra, így az ellenőrzést kódok alapján végzik. Népszerű, elsősorban jobbra és középre hajló, valamint klasszikusan liberális politikai kommentátorok több ezer videóját értékelték le. A gyakorlat számtalan pert, panaszt és felháborodást váltott ki, de a YouTube magáncég lévén azt tesz a platformján, amit akar.

Hasonló elvek alapján működik a két legnépszerűbb közösségi oldal, a Twitter és a Facebook, amelyek harcot hirdettek a sértő tartalmak ellen. Mindkét oldal bevezette, hogy az átláthatatlan posztok milliónyi száma miatt bejelentés alapján ellenőrzi a tartalmakat. Mindkét cég felszólította a felhasználóit, hogy segítsenek az ellenőrzésben. Ezzel lényegében a felhasználók válnak a cenzorokká, pontosabban ők teszik meg az első lépést. A techcégek döntéseikkel elsősorban a közhangulatnak kívánnak megfelelni.

A Pew Research nevű cég felmérése alapján az Egyesült Államokban az Y-generációnak nevezett korosztály (18–30 évesek) 40 százaléka betiltaná a sértő beszédet. Az amerikai alkotmány szólásszabadságra vonatkozó első kiegészítése egyedül az uszítást és az obszcén beszédet nem védi, a sértő beszédet viszont igen. Nem védi tehát azt az embert, aki tüzet kiált egy színházban, de védi azt, aki esetleg bigott vagy nem a fősodorhoz tartozó nézeteket vall. Azonban a sértő beszéd fogalma kezd egybemosódni a gyűlöletbeszéddel. Általánosan megfigyelhető, hogy az Egyesült Államokban mindkét oldalon megjelentek az eltúlzott vagy hiperfogalmak. Aki követte a Trump-ellenes tüntetéseket, az megfigyelhette, hogy a tüntetők általában ezt skandálták: „No Trump, No Hate, No fascist USA.” Magyarul: „Nem Trumpra, nem a gyűlöletre és nem a fasiszta Egyesült Államokra.” A demokrata Hillary Clinton kampányának egyik szlogenje pedig a „Love Trumps Hate” vagyis „A szeretet legyőzi a gyűlöletet” volt. Tehát a logika alapján a republikánus szavazók egyszerre gyűlölködők és fasiszták is.

Ezt a véleményt visszhangozza számos politikus, de a jogvédő csoportok is. A Black Lives Matter fekete polgárjogi csoport vezetője egyenesen Hitlernek nevezte Donald Trumpot, a republikánusokat meg náciknak. Ez nem új jelenség. 1950-ben jelent meg Theodor W. Adorno A tekintélyelvű személyiség című, fasizmusról szóló műve, amelyben a szerző a hagyományos amerikaiban fasiszta vonásokat vélt felfedezni. Ez a mű nagy hatással volt a társadalomtudományokra, és a nyomában lett divat a konzervatívokat fasisztának nevezni.

A gyűlölet fogalma az elmúlt évtizedekben kitágult. A Southern Poverty Research Center (Déli Szegénységkutató Központ) gyűlöletcsoportokat regisztráló listáján figyelhető meg legjobban a fogalom változása. A listán megtalálhatók különböző neonáci szervezetek, rasszista csoportok, de az elmúlt években helyet kaptak rajta a legnagyobb amerikai baptista gyülekezeti hálózatok, valamint számtalan keresztény felekezet a katolikusoktól a pünkösdiekig. A keresztény egyházak a szervezet leírása alapján a homoszexualitás elítélésével gyűlöletet szítanak. A listát a CNN is használta a charlottesville-i neonáci által elkövetett gyilkosság után, hogy demonstrálja, hány száz gyűlöletcsoport tanyázik Amerikában. A listán még megtalálható Ayaan Hirsi Ali szomáliai menekült, nőjogi aktivista, de helyet kapott rajta Ben Carson fekete republikánus politikus, akit csak közfelháborodás után törölt a szervezet a gyűlöletlistáról.

A sértő tartalmak definiálása nagyon nehéz. Hiszen míg a nyílt fenyegetés és az obszcenitás viszonylag egyértelműen beazonosítható, a sértő tartalom alatt mindenki mást ért. Általánosságban persze azért kikövetkeztethető, mely tartalmakat tiltják az eddig hozott vagy kilátásba helyezett törvények alapján.

Az Egyesült Államokban továbbra sem népszerű a szólásszabadság korlátozása. Azonban így is akadnak aktivisták és törvényhozók, akik társadalmi nyomással vagy törvényileg kívánják mások megsértését megakadályozni. A legnagyobb nyomás az egyetemeken tapasztalható. Richard Dawkins etológust, ismert darwinistát a Berkeley Egyetem tiltotta el könyvbemutatója megtartásától, mondván, a professzor valláskritikája iszlámellenes. Eleinte főleg konzervatív gondolkodókat tiltottak el, de most már egyre több baloldali és liberális előadótól tagadják meg a beszéd jogát.

De hosszú listát lehetne írni, mit szabad és nem szabad ma mondani az amerikai egyetemeken, s ők örömmel publikálnak is ilyen listákat szavakról, amelyek kerülendők a beszélgetésekben. De az öncenzúra állami formája is kezd megjelenni Észak-Amerikában. Kanada ebben már előbbre jár az Egyesült Államoknál. Néhány hónapja fogadtak el például egy törvénytervezetet, amely büntetné az isz­­la­­mofóbiát. Amerikában az államok igyekeznek a korszellemnek engedve a sértő dolgokat eltüntetni. Például Ka­­lifornia állam kezdeményezte, hogy a Kolumbusz Kristóf-nap mostantól Őslakosok napja legyen, mert a benyújtó politikus szerint Kolumbusz a történelem legnagyobb népirtását jelképezi.

A közhangulatnak engednek a politikusok, a techcégek vezetői, a média és az egyetemek is. Természetesen a sértő beszéd korlátozásával a szavak mögötti indulatok nem szűnnek meg, ahogy a múlt sem törölhető el ünnepek átnevezésével vagy kifejezések betiltásával.