Kultúra

A Fidesz szellemi holdudvarából árad a sötétség, asszisztálni sem szabad a működéséhez – interjú Schilling Árpáddal

Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozót az állam és az önkormányzat ugyan hetven-hetvenmillió forinttal támogatta, de a tizennégy szakmai díjat a Magyar Művészeti Akadémia fizette. Csak néhány színházi ember vetette fel nyilvánosan, vállalható-e ez, arra jutva, hogy nem. Schilling Árpád rendezővel beszélgettünk.

Fotó: Bazánth Ivola

– A pénz visszautasítására tett javaslata szándéka szerint valamiféle polgári engedetlenség kezdeménye lenne? Annak deklarálása, hogy két világ létezik, és az MMA nem lehet a szakma valósága?

– Az MMA maga a botrány. Létrehoztak és irtózatos pénzzel kitömtek egy vegetáló akadémiát, amely semmit sem csinált, és terve sem volt rá, hogy mivel foglalkozzon. Jelenleg is arra a legbüszkébbek, hogy az akadémia a tagjait (meglett korú, többségükben ismeretlen „művészekről” van szó) tisztes nyugdíjjal látja el. Ha még emlékszünk, volt valaha és névleg még ma is létezik a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Ennek volt tagja a jelentős művészek többsége. Mivel ez utóbbi szabad szellemű emberek közössége, a jelenlegi kormány nem támogatja. Az MMA-t viszont az alaptörvény részévé is tették. Miért is? Élére pedig mindenféle időkorlátozás nélkül kinevezték Fekete Györgyöt, akinek az életműve egyáltalán nem igazolja, hogy ilyen jelentős feladatot töltsön be.

– Egészen pontosan azt írta róla, hogy „egy autoriter, antiszemita bolond”.

– Ő felvállaltan antiszemita és antidemokrata. Az egyetlen „érdeme”, hogy valaha Makovecz Imre barátja volt. Az MMA minden demokratikus és szakmai kontrollt mellőz, elég csak átnézni a honlapját, hogy felmerüljön bennünk a kérdés, hova tűnt el belőle az a rengeteg pénz. És mi történik a Vigadóban, amelyet külön az MMA-nak újítottak föl– Mindezek evidenciák azoknak, akik az elmúlt években nyomon követték a kultúrpolitikai eseményeket. Ez az in­­téz­­mény egy fiaskó. Én azt várom el minden felelősen gondolkodó művészembertől, hogy ezt az intézményt ebben a formájában ne fogadja el.

– Úgy gondolja, hogy a felhívásának lehet eredménye? Hogy a Proton Színház kivételével, amely jótékony célokra lemondott díjairól, a színházi szakma még kívül áll annyira a rendszeren, hogy „legalább járjunk egy kicsit jól” felfogását felülírja a művészi önérzet?

– Tartok tőle, hogy azok a színházi szakemberek, akik kitalálták és nyélbe ütötték ezt a paktumot a POSZT és az MMA között, többségükben abból indultak ki, hogy maga az MMA nem jó, de ha már van benne pénz, azt jó volna valahogy onnan kiemelni és hasznos célokra költeni. Ezzel viszont akarva-akaratlan mégiscsak azt üzenik a nyilvánosságnak, hogy az MMA legitim a jelenlegi formájában. Tehát nem azon vannak, hogy az MMA mint olyan szűnjön meg, alakuljon át, hanem működjön, ahogy van, csak ne felejtsenek a színháziaknak is juttatni az irdatlan támogatásukból.

Ez nem pusztán pragmatikus hozzáállás, hanem asszisztálás egy szakmaiatlan és erkölcstelen intézmény működéséhez. Ez így már egészen súlyos állapot.

Pár millióért lemondani a társadalmi felelősségről nem példátlan, de attól még fájdalmas és felelőtlen.

– Az MMA csak pénzdíjat adott, mond­­hatnánk engedékenyen.

– Igen, de ezt a pénzdíjat adhatta volna a Teátrumi Társaság, a pécsi önkormányzat vagy a minisztérium is. Nem lett volna szükséges együttműködni az MMA-val. Gondoljunk bele, hova vezet mindez. Legközelebb Fekete György maga adja majd át a díjakat? Csak mert joga van hozzá. Az MMA egy sor művészt megalázott, ezekkel az emberekkel a színházi szakma nyilván nem szolidáris. Egyáltalán, ki kivel szolidáris? Van-e még ilyen? És a szakmaiság?

Ha az alapelvünk az, hogy az értékek védelme érdekében bárkitől elfogadjuk a pénzt, akkor javaslom, hogy a következő POSZT-on Mészáros Lőrinc legyen a felajánló.

Neki tényleg sok pénze van, hátha ad pár százezer forintot a szegény színházi embereknek.

– Persze ettől még a Teátrumi Társaság vagy a minisztérium pénze is ugyanabból a rendszerből jön. Nem öncsalás az egyik forrásról lemondani, a másikat meg elfogadni?

– Az állam kulturális szolgáltatásokat támogat. Ez a dolga, ezt még a jelenlegi, Szájer József által összeeszkábált alaptörvény is tartalmazza. Az állam mindannyiunké, ahogy az állam által fenntartott kulturális intézmények is.

Az MMA egy államinak feltüntetett magánszervezet, az állami vagyon meghekkelése, ugyanolyan hamisság, mint a Civil Összefogás Fórum, az Országos Roma Önkormányzat, a Köznevelési Kerekasztal és társaik.

Az ilyen képződményekkel szemben minden korrekt szakembernek kritikusnak kell lennie, és keresnie kell az eszközöket, amelyekkel „kijavíthatja” a kormány szándékos károkozását.

– De az eddig elmondottak alapján kevés hite lehet abban, hogy ebben a szakmában még van elegendő ellenállási tartalék, csak mozgósítani kell. Miért próbálkozik mégis? 

– Azért tettem közzé a felhívást, mert

hiszem, hogy van még bennünk tartalék.

Másrészt azt gondolom, hogy emlékezni és emlékeztetni erkölcsi kötelesség. Engem az sem zavar, ha egyedül maradok. „Az én vezérem bensőmből vezérel!” Számomra József Attila a példa.

– Hadd forszírozzam a polgári engedetlenség lehetőségét, bár ön eddig ezt a fogalmat nem használta. Viszont ma sok szó esik erről a civil szervezetek körében. Csak hát nemigen látni, hogy a társadalom a politikai felháborodás mostani alacsony fokán mire lenne képes. Ha nem csinálják sokan, nem történik semmi. Ön mit gondol erről?

– A polgári engedetlenség legkényelmetlenebb eleme, hogy csinálni kell. Oda kell menni és le kell bontani a kordont, ahogy azt Orbánék tették még 2007-ben. Ma nekünk az általuk épített kerítést kellene lebontanunk, ugyanúgy. Amikor az ember polgárilag engedetlen, akkor nem azt mérlegeli elsősorban, hogy ez hány embernek fog tetszeni, mennyien fogják támogatni. A cél ilyenkor egyedül az, hogy rámutassunk az igazságtalanságra, és igyekezzünk azt megszüntetni. Célszerű természetesen olyan ügyekkel kezdeni, amelyeket az emberek könnyebben megértenek, de igazából az elemi felháborodás ténye az érdekes.  Ha kizárólag abból indulunk ki, hogy minek van társadalmi támogatottsága, akkor Kovács Gergely Kétfarkú Kutya pártjával egyetértésben magam is az ingyen sörre szavazok.

Már bocsánat, de Jézus akciójának sem volt társadalmi támogatottsága, mégis a világ legnagyobb projektjévé vált.

Egy polgári engedetlenkedőnek egy valami kell, hogy a szeme előtt lebegjen: a remény hal meg utoljára.

– Ismét sok értelmiségi van úgy, hogy jobb, ha elteszi magát holnapra, ápolja a kertjét, ismerjük ezt a kádári időkből. A csalódott kisszámú konzervatív beszél így, a baloldali-liberálisok jó részét meg az bénítja, hogy az elmúlt húsz évét bukásnak könyvelik el a fia­­talok. Üresek vagytok, önismétlők, mondják. Ön mit lát elvárhatónak az értelmiségtől?

– Az önállóságot és a bátorságot. Ha nincsenek bátor és független szellemi erők, akkor csak az ostoba megalkuvás marad. Érdemes végignézni a Fidesz szellemi holdudvarán, illetve, ami abból maradt: szolgalelkűség, sötétség és arrogancia. Elvárom a szolidaritást is. És az emlékezés kényszerét. Nem felejthetünk!

– Ezzel együtt persze az is igaz, hogy az elszánt ember is kopik, fárad. Maradt-e még olyan mondata a rendszerről, az országról, amit még nem mondott el, nem unt meg, nem lát falra hányt borsónak?

– Azt kell megértenünk, hogy

az ellenállás alapját nem a várható eredmény szolgáltatja, hanem kizárólag a belső meggyőződés. Nem szabad felcserélni az okot a céllal. Nem azért harcolok, hogy Orbánt legyőzzem, hanem mert hiszek abban, hogy többek vagyunk annál, mint amennyit jelenleg kihozunk magunkból.

Az ízület kopik, a lélek nem.