Tesco-sztrájk: nagy hangon küzd a maga teremtette helyzet ellen a kormány

2017. szeptember 6. 18:34

A főként alacsony bérek okozta elvándorlásból következő munkaerőhiány egyre komolyabb feszültségeket okoz a munkaerőpiacon. Egyre több sztrájkfenyegetés van nemcsak a közszférában, hanem még a multinacionális vállalatoknál is. A Policy Agenda elemzése szerint a kormány a mostani Tesco-sztrájk kapcsán inkább az árral úszik, és úgy tesz, mintha nem ő alakítaná, hanem csak elszenvedné a helyzetet.

A bolti vegyes kiskereskedelemben nagyjából százezer ember dolgozik, a létszám évek óta csaknem állandó. Az alkalmazottak 63 százaléka a 250 fő feletti létszámú cégeknél dolgozik, sőt 35 százalékuk a három legnagyobb áruházlánc alkalmazottja – ismerteti az alaphelyzetet a Policy Agenda elemzése.

A foglalkoztatotti létszám nagyságától függően jelentősek a bérkülönbségek. 2016-ban az ötven fő alatti és a kétszázötven fős létszám feletti boltok között 39 százalék volt a különbség a nagyobb cégek javára. A 2017-es kötelező béremelés hatására (a minimálbér és a főleg ebben a szektorban fontos garantált bérminimum emelése) valamelyest csökkent az olló, és most már „csak” 31 százalék  nagyobbak bérelőnye.

A sztrájk előtt álló Tesco a harmadik a dolgozóit legjobban fizetők között, legalábbis az egy főre vetített bérköltség alapján. Az is igaz, hogy e cégnél öt százalékkal csökkent a dolgozói létszám az előző évhez képest.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Éppen ezért a szakszervezetek által megfogalmazott követelések – a két legfontosabb: 25 százalékos béremelés és 15 százalékos létszámbővítés – között nagyon fontos szerepe van a munkaerőhiány miatt bekövetkezett problémák kezelésének. Azaz az adott létszám túlterheltsége ugyanúgy gondot tud okozni, mint a bérek szintje. Ez az egyik legfontosabb magyarázata annak, hogy egyelőre miért csak ennél az áruházláncnál alakult ki a sztrájkhelyzet.

Mit tehet a kormány?


A kormány megalakulásától kétarcú politikát folytat a munkavállalók helyzete kapcsán – állapítja meg az elemzés. Egyrészt olyan gazdasági szerkezetet támogat, amely rugalmasan a munkaerőpiacra épít. Ez azt jelenti, hogy gyengíti a munkáltatói jogokat, nem támogatja, sőt többször kifejezetten nehezíti az érdekképviseletek helyzetét, ezáltal a munkavállalók szerveződési, tárgyalási képességét.

A Policy Agenda elemzői szerint éppen emiatt szakadtunk le az elmúlt években a nettó keresetekben a visegrádi országoktól, és kisebb ütemben tudtunk zárkózni a nyugati bérekhez. Így például 2016-ban a kiskereskedelemben az átlagbér mintegy 13 százalékkal maradt el a Szlovákiában mérthez viszonyítva.

Ugyanakkor 2016 második félévében alapvetően megváltozott a helyzet. A kormány is érezte, hogy tennie kell valamit a munkaerőhiány miatt. Ennek eredménye volt, hogy a törvényben meghatározott legkisebb bérek (minimálbér és a garantált bérminimum) kétéves emelésében állapodott meg a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal.

Ennek a béremelésnek a hatása azonnal meglátszott a hazai kiskereskedelemben is. Egyrészt az átlagbér a 12 százalékkal nőtt a szektorban, a legnagyobb bérnövekedés a közepes foglalkoztatóknál volt. Ezzel hét százalékra mérséklődött például a különbség a szlovák és a magyar bérek között.

Ugyanakkor ez önmagában nem oldotta meg a problémákat, ennek eredménye a mostani sztrájkhelyzet a legnagyobb kiskereskedelmi láncnál. A Tescónál kialakult helyzet pedig nem egyetlen bolthálózatra korlátozódó probléma. Ha a konfliktus végén nemcsak a bérek emeléséről, hanem újabb dolgozók felvételéről is sikerül megállapodni, az mindenképpen elszívó hatással jár majd. Ennek negatív következménye meg fog jelenni a többi áruházláncnál, valamint a kis boltoknál – amelyek már most munkaerőhiánnyal küzdenek – is jelentős problémát okozhat.

„Baloldali” lett a kormány?


A kormány pontosan érzi, hogy nehéz helyzetben van, mivel a probléma forrása éppen az általa kigondolt alacsony bérrendszerre berendezkedett gazdasági szerkezet. A választások előtt pedig kifejezetten káros lenne számára, ha egyre több „bérharc” lenne a szakszervezetek és a munkáltatók között, hiszen ebben azért munkáltatóként is érintett lenne. Nehézséget jelenhet számára az is, hogy a bérek kérdésében a két legnagyobb ellenzéki párt (a Jobbik a bérunióval, az MSZP a Fizessenek a gazdagok! kampánnyal) már pozíciót fogott a kormánnyal szemben.

Nem meglepő, hogy a kormány „munkavállaló-barát” oldala – Lázár János miniszter – látványosan támogatta a Tesco-ügyben a szakszervezeti követelést. Mintegy fenyegetésként „belengette”, hogy a kormány kész beavatkozni a terület működésébe. (Törvénnyel kényszerítené ki, hogy több dolgozót kelljen foglalkoztatnia a nagy áruházaknak.) Nem új ez a javaslat. Bár eddig nem lett belőle semmi, de arra jó, hogy a problémában – választások szempontjából – a jó oldalra kerüljön a kormány.

A kormány számára ugyanakkor az már nehezebben kezelhető helyzetet okozna, ha a szakszervezetek egy sikeres bérharcot követően nemcsak a Tescónál, hanem a többi nagy áruházláncnál is képesek lennének sztrájkhangulatot teremteni. Ez már önmagában olyan politikai helyzetet okozna, amely a kormány számára rövid távon nem kezelhető. Sok sikeres bérharc pedig már kampánytémává teheti a kérdést, miközben ez egyáltalán nem érdeke a kormánynak.