Orbán Viktor azt ígérte, hogy megsarcolja a multikat, ehhez képest kitömte őket pénzzel

2018. február 2., 20:42

Szerző:

Felfoghatatlan mennyiségű pénzzel, 188 milliárd 992 millió forinttal támogatta az Orbán-kormány a multnacionális nagyvállalatokat azért, hogy munkahelyeket teremtsenek Magyarországon, de 50 multiból 17-nél csökkent a munkaerő létszáma a szerződéskötés évéhez képest. Az összesen több mint 200 stratégiai partneri megállapodás nagy részében, amelyet az Orbán-kormány a multikkal kötött, a multik nem is vállalták, hogy munkahelyeket teremtenek, és az Orbán-kormány sem vállalt semmit – derül ki a Célpont pénteki riportjából. A Hír TV tényfeltáró műsora szerint a leépítések bajnoka a Tesco, ahol most csaknem hatezer munkavállalóval dolgoznak kevesebben, a második a Samsung, amely most 916 emberrel kevesebbnek ad munkát, mint a négy évvel ezelőtti szerződéskötéskor, a harmadik pedig a Magyar Telekom, ahol 803 fővel csökkent a létszám. Az egyébként titok, hogy a szerződésekben mi szerepel, és titok az is, hogy a szerződéseket milyen cégekkel kötötték.

Fotó: MTI/Veres Nándor

A csaknem 189 milliárd forint egyébként azt jelenti, hogy az Orbán-kormány 4-12 évre kifizette az érintett multik munkavállalóinak a bérét, arról nem is beszélve, hogy a saját kitűzött céljától, az egymillió új munkahelytől nyolc év után is messze jár. 

Fél évvel ezelőtt az Orbán-kormány még nem tűnt ennyire multisimogatónak. A tavaly júliusi tusnádfürdői beszédében a miniszterelnök azt mondta, rengeteg pénzt, majdnem 500 milliárdot költenek a családok támogatására, és ezt a multiktól veszik el. „Veszem el, mert rajtam kívül nem sok híve volt ennek a remek mozdulatnak” – mondta Orbán Viktor, hozzáfűzve, a bankszektortól 272 milliárd, a biztosítóktól 31 milliárd, az energiaszektortól 120 milliárd, a telekommunikációs ipartól pedig 55 milliárd forinttal sarcolják meg, amelyből 272 milliárdot adókedvezmény formájában odaadnak a gyereket nevelő családoknak, gyermekek ingyenes étkeztetésére 74 milliárd forintot, ingyenes nyaraltatására 5 milliárdot fordítanak, ingyenesen adják a tankönyveket és 210 milliárdot bocsátanak rendelkezésre otthonteremtési támogatásként.

Pontosítás

Lapszemlénk első változatában az szerepelt, hogy a Magyar Telekom 4471 munkatársától vált meg az Orbán-kormánnyal kötött partnerségi szerződés aláírása óta. Ezt a számot a cég február 7-én kapott kérésére írtuk át.