Orbán legjobb török barátjának a líra zuhanásáról is egy jó kis tisztogatás jutott az eszébe

2018. augusztus 13., 14:03

Szerző:

346 közösségi média-oldal ellen indított vizsgálatot a török belügyminisztérium azzal a gyanúval, hogy ezek a felhasználók állhatnak a török líra árfolyamának összeomlása mögött, írja az AP nyomán a 444. A minisztérium hétfői közleménye szerint ezek a felhasználók „olyan tartalmat tettek közzé, amelyek a líra árfolyamesését provokálták".

A líra zuhanásáért Erdogan egyből külső erőket hibáztatott, és minden jel szerint ez újabb tisztogatásra ad lehetőséget neki. Az AP jelentése szerint ugyanis a belügyminisztérium mellett már az isztambuli ügyészség is bejelentette, hogy eljárást indított „azok ellen, akik cselekedeteikkel a gazdasági stabilitást veszélyeztették."

Erdogan a múlt héten még azzal nyugtatta a nemzeti fizetőeszközért aggódó híveit, hogy nem lesz semmi baj, hiszen Allah velük van. 

A török líra árfolyama azután kezdett esni, hogy az Egyesült Államok kormánya extra vámokat vetett ki Törökországra, főként egy amerikai lelkipásztor, Andrew Brunson fogva tartása miatt. A lelkészt Erdoganék azzal vádolják, hogy köze volt az ellene végrehajtott 2016-os puccskísérlethez.