Matolcsy György szerint kudarcot vallott az EU válságkezelése, Magyarországé viszont sikerrel járt

Mert Magyarország az ellenkezőjét tette, mint amit a déli tagországok.

2017. szeptember 7., 17:17

Szerző:

Az eurózóna hagyományos eszközökre alapozó válságkezelése kudarcot vallott az újszerű megközelítésekre és célzott válaszokra épülő magyar modell tükrében, elsősorban az eurózóna, illetve az unió gazdaságpolitikai és politikai felfogása miatt – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.

Matolcsy György a háromnapos esemény nyitónapján tartott előadásában hangsúlyozta, fontos, hogy mindannyian tisztában legyünk azzal, hogy a 2010 óta tartó, forintra épülő magyar válságmenedzselés sikeres volt. Rámutatott, hogy míg az EU hazánkhoz hasonlóan mély és átfogó válságjelenségekkel küzdő déli tagállamai megszorító intézkedéseket hoztak, Magyarország pont az ellenkezőjét tette. Mindez az érintett tagországokban gazdasági visszaesést és romló egyensúlyi mutatókat eredményezett, míg Magyarországon költségvetési fordulat állt be, a mérlegek egyensúlyi irányba mozdultak el és a gazdaság fenntartható pályára állt – hangsúlyozta a jegybank elnöke.