Évi 89 ezer forintot vesz ki a munkavállalók zsebéből az Orbán-kormány

2018. június 27., 08:05

Szerző:

Havi csaknem 7500, éves átlagban kis híján 89 ezer forintot veszítenek Magyarországon a munkavállalók a cafeteria megszűnésével. Az Orbán-kormány döntése a 4,4 munkavállaló közül hozzávetőleges kétmilliót érint – írja a saját számításai alapján a 24.hu

A múlt héten elsőként az Index írta meg, hogy az erről szóló törvénymódosítás szerint a SZÉP-kártya kivételével szinte minden cafeteria-elem megszűnik jövőre. Vége lesz 

  • a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességének, 
  • a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentességének,
  • a kockázati biztosítás munkáltató által megfizetett díj adómentességének,
  • a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentességének
  • a sportrendezvényre szóló belépők adómentességének
  • a kulturális utalványok adómentességének
  • és a készpénzben kifizethető 100 ezer forintos juttatás kedvezményének is.

Az éves  rekreációs keretösszeg, amelyet amelyet az egyedüli cafeteria-elemként megmaradó SZÉP-kártyára adni lehet, költségvetés alá tartozó munkahelyek esetében 200 ezer forint, egyéb munkáltatók esetében 450 ezer forint lesz.

Fotó: Pénzjegynyomda/MTI

Bár Varga Mihály pénzügyminiszter a változtatásokat azzal indokolta, hogy munkáltatói kérést teljesítenek, a 24.hu megszólaltatta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökét, Dávid Ferencet, aki szerint  csúsztat, aki azt állítja, hogy mindezt a munkáltatók kérték az adminisztráció egyszerűsítése érdekében. A cafeteria egy lehetőség, amelyről mindig az adott cég dönti el, hogy adja-e vagy sem, ha pedig igen, akkor tisztában van azzal, hogy ez mivel jár.

Ami pedig az adminisztráció könnyítését illeti, ha ez a a szándék, az Erzsébet-utalványt miért nem teszik rá a SZÉP-kártyára negyedik zsebként?

– firtatja a VOSZ elnöke.