Baldauf László végleg kiszáll a CBA-ból

2018. május 21., 17:50

Szerző:

Üzletei után megválna CBA-részesedésétől is Baldauf László, a kereskedelmi lánc egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, a Baldauf Invest Kft. névértéken, összesen 300 millió forintért adja el üzletrészét, amelyet hat CBA-tulajdonos vásárol meg 50-50 millió forintért.

Baldauf László
Fotó: MTI/Kovács Attila

A tranzakciót még jóvá kell hagynia a keddi taggyűlésnek is, amelyen várhatóan elfogadják a cég tavalyi beszámolóját is. Ebből kiderül, hogy a CBA valamelyest rosszabbul teljesített, mint egy évvel korábban, a vállalat nettó árbevétele ugyanis csaknem kétszáz millió forinttal 6,62 milliárd forintról 6,46 milliárd forintra csökkent.

A 76 éves Baldauf László tavalyi nyugdíjba vonulása óta fokozatosan vált meg CBA-érdekeltségeitől. Boltjait a Lidlnek és a Sparnak adta át, pedig korábban azt hangoztatta, hogy a magyar vállalatokat kellene előnyben részesíteni a multinacionális cégekkel szemben.

A tranzakció után nem sokkal interjút adott a Magyar Időknek, amelyben úgy fogalmazott, nem tartja „egészségesnek”, hogy az élelmiszerboltok többsége külföldi tulajdonban van. 

Baldauf a CBA elnöki pozíciójától már 2016-ban megvált, azóta Lázár Vilmos volt fogathajtó vezeti a vállalatot.