4,4 milliárdot vettek ki cégeikből Orbán Viktor családtagjai három év alatt

2018. június 5. 11:54 - szerző: 168 Óra

A Fideszhez, vagy akár magához a kormányfőhöz közelálló vállalkozók rohamos gazdagodása hosszú idő óta szembetűnő, Orbán Viktor családjánál azonban sokáig figyeltek arra, hogy ne legyen látványos ez a folyamat. Két-három évvel ezelőtt azonban valami megváltozott. Míg addig az is nagy szónak számított, ha néhány tízmilliót kivettek a cégekből, ma már úgy tűnik, nincsenek gátak – írja a G7.

 A vagyonbevallásában 

feleségével közösen egymillió forintnál kevesebb megtakarítást bevalló Orbán Viktor

szüleinek és testvéreinek cégeiből csak tavaly másfél milliárd forintot vettek ki tulajdonosaik osztalék formájában. 2014 óta pedig közel 4,4 milliárdnyi jövedelemhez jutottak. A 2010 és 2014 közötti kormányzati ciklusban ez az összeg még csak 384 millió forint volt.

A 2017-es év abszolút rekordot hozott a bő 1,5 milliárdos kifizetéssel, pedig ebben még nincs is benne minden Orbán-cég. 

Az Orbán-szülők és testvérek cégei közül a legjobban a bányavállalatok, illetve az azokhoz kapcsolt logisztikai cégek termelnek. Csak a Dolomit Kft.-ből, a Nehéz Kő Kft.-ből, és a tavaly feldarabolt Gánt Kő és Tőzeg Kft.-ből 3,8 milliárd forintot vettek ki a 2015-17-es évek után a miniszterelnök rokonai. A vállalatok bevételének egy része pedig biztosan állami, illetve uniós forrásból finanszírozott megrendelésekből származik. 

Orbán Viktor veje is sikeres vállalkozó. A botrányos közvilágítási tenderekről ismert Elios eladásán 3 milliárdot kereshetett Tiborcz István, aki azóta sem hagyott fel a vállalkozással.

Tiborcznak 17 cégben van érdekeltsége. Ezek jelentős részét a BDPST Zrt.-n keresztül birtokolja, de ott van még  a Pesti Vigadó melletti Mahart-ház, a turai kastély, az Andrássy út 43. szám alatti palota közel teljes első szintje, valamint egy épülő visegrádi luxushotel. A BDPST Zrt.-nek tavaly év végén például 824 millió forint volt a bankszámláin, 166 milliója tárgyi eszközökben, és

több mint 3,7 milliárdja befektetett pénzügyi eszközökben. 

Az viszont nem derült ki, hogyan került bele vállalkozásba ez a hatalmas vagyon. A beszámolóból annyi látszik, hogy tavaly valahonnan keletkezett egy több mint 4,4 milliárdos bevétele a társaságnak, de a szűk másfél oldalas jelentésben nem részletezik, hogy ez miből származik, és az elérhető adatokból visszafejteni sem lehet. 

Hasonló a helyzet a visegrádi luxusszállodát építő Hotel VSGRD-dal. A cégnek nem származott értékesítésből bevétele, viszont nem részletezett „pénzügyi műveletekből” egymilliárd forint folyt be, amelyből 964 millió forintos nyereség is keletkezett.