Pénz

Péntek délután négytől éjfélig, szombat reggel tíztől éjfélig sztrájkolnak a tescósok

A cég csalódott.

A Tesco csalódott, hogy a szakszervezetek a sztrájkot választották, és folytatni szeretné a megkezdett párbeszédet – közölte a munkáltató pénteken az MTI-vel.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken délután jelentette be, hogy pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig sztrájkolnak a Tesco-Global Zrt. munkavállalói.

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Erre reagáló közleményében a Tesco kiemelte, ezen a hétvégén is az áruházláncot választó 3,3 millió vásárlójának színvonalas kiszolgálására fókuszál, és arra törekszik, hogy boltjai a sztrájk idején is a megszokott rend szerint működjenek. A munkáltató hangsúlyozza: az elmúlt két évben folyamatosan emelte a béreket, az áruházlánc munkatársainak többsége összesen több mint kéthavi fizetéssel vihet többet haza az idén, mint 2016-ban, a teljes munkaidős dolgozók közül senki sem keres havi 176 ezer forintnál kevesebbet.

A Tesco az elmúlt 2 évben már 8,7 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. A kiskereskedelmi szektorban az áruházi dolgozók fizetése átlagosan csak 19 százalékkal növekedett, míg a Tesco év eleje óta a legalacsonyabb fizetési kategóriákban 22,4 százalékos bérfejlesztést hajtott végre – írja közleményében a munkáltató. A Tesco az idén az első fél évben több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 munkavállaló OKJ-s képzésébe, a tavaszi szemeszterben a vállalat több mint 300 diák és 742 felnőtt számára biztosított szakmai képzést – írja közleményében az áruházlánc. Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója a közleményben elmondta, nyitottak arra, hogy konkrét problémákra konkrét válaszokat adjanak, továbbra is várják a szakszervezetek képviselőit az általuk kezdeményezett szeptember 11-i egyeztetésre. A tescósok azt követelték, hogy

  • szeptember 1-jétől a vállalati bértömeg növekedésének éves szintje a Tesco valamennyi munkavállalója esetén érje el a 25 százalékot 2017-hez és 2016-hoz  képest;
  • a létszámhiány miatt a munkavállalók fizikai terheltsége átlépte a tűréshatárt, ezért szeptembertől valamennyi áruházban emeljék meg 15 százalékkal a foglalkoztatotti létszámot, szorítsák vissza a túlórákat;
  • a műszaki berendezések bruttó értékét legalább 33 százalékkal kellene emelnie a cégnek, olyannyira korszerűtlenné váltak mostanra a munkavégzés technikai körülményei;
  • az árufeltöltő, pultos, pénztáros, raktári alaptevékenységekben a kölcsönzött vagy az alvállalkozók által biztosított létszámot korlátozzák 15 százalékban a munkaviszonyban levő átlagos állományi létszámhoz képest.

A Tesco áruházak többsége egyébként továbbra is nyitva tart, jelenleg hat hipermarket és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni – közölte később a Tesco sajtóosztálya pénteken az MTI-vel. A Tesco közleményében elnézést kér a kellemetlenség miatt, és közölte, diákmunkát rendelt, szombaton reggel a megszokott nyitva tartási rend szerint várják vásárlókat. A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Az MTI tudósítója az egyik legnagyobb budapesti Tesco áruházban azt tapasztalta, hogy bár a dolgozók többsége sztrájkolt, az áruház üzemelt. A kasszáknál azonban hosszan kígyózó sorokban várakoztak a vásárlók és az áruházi parkoló is tele volt gépjárművekkel. A sztrájkolók egyike elmondta, a kasszákban fiatal, számukra ismeretlen, valószínűleg kölcsönzött dolgozók ülnek.  A munkabeszüntetésben résztvevők az áruház előtt csoportokban beszélgettek, a hangulat nyugodt volt a munkatársak és a vásárlók között is.

A Tesco nem vonul ki Magyarországról

Este aztán a cég azt is bejelentette, hogy az áruházaknak 10 százaléka zárt be a pénteken délután 16 órakor kezdődött sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában tapasztalható valamilyen fennakadás. Bezárt a bicskei, a kazincbarcikai, az ózdi, a paksi, a hatvani, a tapolcai és a miskolci hipermarket, Budapesten négy, Győrben kilenc, Debrecenben egy kisboltot csuktak be a munkabeszüntetés miatt.

A Tesco cáfolta a budapesti Fogarasi úti Tesco bezárásáról megjelent híreket. A Fogarasi úti áruház több mint egy tucat kasszával szolgálja ki a vásárlókat, és visszautasítja, hogy az egyik áruházában a vezető nem engedi sztrájkolni a dolgozókat, a munkaadó tiszteletben tartja a szakszervezetek jogát. Ugyancsak cáfolták azt a sajtóértesülést, hogy a Tesco magyarországi boltjainak bezárását tervezné.

Példátlanul sikeres a sztrájk a Tescónál, a két kereskedelmi szakszervezeten kívüli dolgozók is szép számmal csatlakoztak a munkát beszüntetőkhöz – ezt már Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke mondta a pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Fogarasi úti Tesco áruház előtt. Hozzátette, a szövetség hatfős jogász bizottságot küld segítségül arra az esetre, ha valakit a sztrájk miatt esetleg elbocsátanának vagy retorzió érné. Akinek ilyen problémája lenne, az a munkástanácsok központi e-mailcímén jelezze, hogy hol történt, és segítenek neki – fejtette ki.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke elmondta, sok helyen látták, hogy diákokat vagy ismeretlen helyről érkezett munkavállalókat állítottak be a sztrájkolók helyére, de úgy értesült, hogy az ő munkaidejük is le fog járni a nyitva tartási idő vége előtt, így ezt követően valószínűleg ezzel a megoldással sem tudják fenntartani az áruházak működését azokon a helyeken, ahol még nyitva kellene tartani. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) pénteken délután közölte, hogy a munkabeszüntetést tartanak a Tescónál. A sztrájk pénteken 16 órától 24 óráig, szombaton 10 órától 24 óráig tart.

Magyarországon a Tesco a legnagyobb kiskereskedelmi cég. A Trade magazin felmérése szerint tavalyi teljesítménye alapján a Tesco Global Áruházak Zrt. áll az FMCG (fast-moving consumer goods), a gyorsan forgó fogyasztási cikkek piacának toplistája élén közel 790 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal.