Pénz

Paks II.: Orbánék és Brüsszel érdekei találkoznak?

Ahogy az már korábban kiszivárgott, a harmadik vizsgálati témában is jóváhagyta Brüsszel a Paks II.-projektet. Ezzel gyakorlatilag bármikor indulhat a drága és soha meg nem térülő beruházás, amely évtizedekre eladósítja és energetikai kényszerpályára viszi az országot.

Faramuci döntést hozott a paksi bővítés állami támogatásának ügyében az Európai Bizottság. Bár kimondja, hogy az állami finanszírozásra szükség lesz, azaz az új két blokk Orbánék állítása ellenére nem áll meg tisztán piaci alapon a saját lábán, mégis engedélyezi azt olyan megkötéssel, hogy az energetikai piactorzító hatása minimális legyen. A dokumentum szerint a tagállamoknak jogukban áll veszteséges projekteket államilag támogatni, ha az nem veszélyezteti nagyon az uniós versenyhelyzetet. Röviden: legyen az ő gondjuk, ha másoknak nem ártanak vele.

Felettébb pragmatikus álláspont, ennél nagyobb vonalú az EU nem is lehetne, ami frappánsan bizonyítja, mennyire hamisak Orbánék vádjai Brüsszel ellenségességéről. Kitűnik ez a szabott feltételekből is. Az első közülük leszögezi, hogy a termelődő nyereség kizárólag üzemeltetésre és a beruházás megtérítésére mehet. Meghökkentő kitétel annak fényében, hogy a határozat szerint magához a működéshez is állami támogatásra van szükség, piaci alapon tehát nem lehet nyereség, kizárólag az állami beavatkozásból származhat. A feltétel így fából vaskarika, semmi értelme sincs.

A második uniós előírás az, hogy Paks II. legyen független mind az MVM-től, mind más állami energetikai cégtől. A cél vélhetően az, hogy a költségeket ne lehessen eldugni vagy összemosni más dolgokkal, de ez a lényegen semmit sem változtat: lesz egy új állami vállalat, a manipulációkra éppen annyi lehetőség lesz, mint a többinél, ahogy azt most is láthatjuk. Arról az apróságról nem beszélve, hogy minden fontosabb adatot törvényileg évtizedekre titkosítottak, így átláthatóságról egyébként sem beszélhetünk. Mindezt figyelembe véve ez a feltétel is értelmetlen.

A harmadikkal sem más a helyzet. Kimondja, hogy a megtermelt áram legalább 30 százalékát nyílt tőzsdén kell értékesíteni, és a maradékot is transzparens módon. Így Paks II. arra kényszerül, hogy részben piaci áron adja el az áramot, amit egyrészt amúgy is megtenne, ha a hazai szükségletnél többet termel, másrészt az áram előállítási költsége ezzel semmivel sem lesz kisebb, legfeljebb jobban látjuk, hogy az adófizetők mennyivel dotálják a működést. Tíz év múlva kiderülhet tehát, hogy a mostani fideszes állításokkal szemben Paks drága áramot termel, de akkor már sajnos túl késő lesz. Összegezve: a harmadik feltétel is csak parasztvakítás, semmit sem jelent számunkra.

Brüsszel a jelek szerint a legkisebb ellenállás irányába ment, Orbán vádjaival szemben nemhogy konfliktust nem akar, de kifejezetten együttműködő. Ez már látható volt az előző, a tendereztetés elmaradása miatt indított vizsgálat eredményénél is, amikor azzal a meglepő indokkal nézte el a szabálysértést, hogy a Roszatomon kívül más nem tudott volna a különleges feltételeknek megfelelni. Mire alapozták ezt? Mások is gyártanak hasonló technológiájú atomerőműveket, miért ne pályázhattak volna? A dolog pikantériája, hogy a nekünk ajánlott orosz technológia teljesen új, folyamatos működéssel még nem kipróbált, megbízható referenciákkal nem rendelkezik.

Hab a tortán, hogy a hivatalos mintaprojektnél, egy Szentpétervárhoz közeli erőműnél alig két hét éles működés után leállítani kényszerültek a blokkot műszaki problémák miatt. A Roszatom hosszú közleményben magyarázza az okokat, amelyek szerinte nem az alkalmazott technológiából fakadnak, de a tény az tény: a nekünk beígért referenciaprojektnek már régóta üzemszerűen, folyamatosan működnie kellene, de erre egyelőre képtelen. Erre ütötte rá a pecsétet Brüsszel azzal az indokkal, hogy más szállító nem tudott volna eleget tenni a helyi feltételeknek – ha így is lenne, ezt inkább az eredetileg ígért nyílt pályáztatással kellett volna kideríteni.

Hogy az EB miért ennyire rugalmas, a konfliktuskerülés nyilvánvaló szándékán túl, csak találgatni lehet. Közelebb visz minket a megoldáshoz az a kikötés, amelyet az előző vizsgálat írt elő: a beruházás értékének legalább 40 százalékánál az alvállalkozók számára nyílt tendert kell hirdetni, amelyen nyugati cégek is részt vehetnek. Ez összegszerűen – a kiegészítő elemeket is figyelembe véve – legalább 1500 milliárd forintnyi üzletet jelent, amire biztos lesz jelentkező. Azaz: ha adtok másoknak is valamit, akkor csinálhatjátok – mondta az Európai Bizottság. Ezt a verziót alátámasztani látszanak Oettinger uniós biztos rejtélyes, az egyik legismertebb atomlobbista közvetítésével tett budapesti látogatásai.

Az érdekek sajátos találkozásának eredményeként így a jelek szerint indulhat a paksi beruházás, csekély az esély a megakadályozására. Az osztrákok ugyan meg akarják támadni a döntést az európai bíróságon, de mire abból határozat lesz, a munkálatok már elindulnak. A hazai népszavazási kezdeményezések nem csupán elkésettnek látszanak, de kivitelezhetőségük is kétséges: a fideszes többségű választási bizottság aligha fogja engedni, a jogorvoslat pedig elbukhat arra hivatkozva, hogy az alkotmány szerint nemzetközi szerződésből adódó kötelezettségről nem lehet népszavazást tartani.

Ezzel együtt az egyetlen lehetőség felrázni az embereket, mozgalmat indítani, ahogy az olimpia esetében történt, rámutatni az egész paksi projekt visszásságaira, gigantikus és soha meg nem térülő költségeire, amelyeket csak növel a mindent átszövő korrupció. Nem az atomerőmű ellen kell fellépni, mert annak helye lehet az energiapolitikában, hanem az önhatalmúan és előkészítetlenül eldöntött és ebben a formában nem az ország, hanem kormányközeli körök és persze az oroszok érdekeit szolgáló beruházással szemben, amelynek terheit az unokáink is nyögni fogják.