Külföld

A mi Donaldunk – Trump lengyel kitérője

Kölcsönös kedvezésekben nem volt hiány Donald Trump múlt heti, tizenhat órás varsói fellépésén. Az amerikai elnök nárcizmusát nyilván kielégítette a buszokkal az egész országból odaszállított lelkes tapsoncok ujjongása, nevének hosszas, ütemes skandálása. Ezt hallania kellett. Vajon azt meghallotta-e, amikor kifütyülte őt ugyanez a közönség?

Donald Trump varsói kifütyülése akkor történt, amikor a díszvendégek között üdvözölte Lech Walęsa volt államfőt, ahogy ő mondta, a „Szolidaritás híres alapítóját”. Walęsa a jobboldali-nacionalista Jog és Igazságosság párt (PiS) és vakhitű hívei számára ellenség. Amikor megjelent a Krasinski téren, a klakk harsány Bolek, Bolek kiáltásokkal fogadta. Ez lett volna az a fedőnév, amelyet az állambiztonság a gdański hajógyári munkásnak adott a hetvenes évek elején. Amit viszont az amerikai elnök a varsói felkelés emlékművénél elmondott, és az is, amit nem említett, előre jelezte a másnap Hamburgban történteket, a Vlagyimir Putyinnal lezajlott kétértelmű találkozóját.

Trump először is bőséges hízelgéssel viszonozta a rajongó tömeg lelkes köszöntését, beszéde tökéletesen megfelelt annak a lengyel nemzeti önképnek, amelyet a most hatalmon lévő tábor az országról kialakított. Nemcsak a makulátlan múltbeli hősiesség és mártíromság bevált sztereotípiáit adta elő, de megnevezte a közös ideálokat és kijelölte a közös ellenségeket is.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Sokkal fontosabb az, hány amerikai katona állomásozik majd Lengyelországban, és meddig, mint az, hogy hány hízelgő jelzőt eresztett meg a szabadságszerető nemzetről” – értékelte a 168 Órának Jacek Pawlicki, a Newsweek Polska külpolitikai szerkesztője a látogatást. Az elemző szerint Trump nem kínált további biztonsági garanciákat Lengyelországnak. Ez persze igaz, de egyes várakozásokkal ellentétben az elnök megerősítette elkötelezettségét a NATO-alapokmány ötödik paragrafusa mellett, amely a megtámadott tagállamok közös védelméről szól. Korábban éppen az váltotta ki a nézeteltérést az amerikai elnök és az európai vezetők között, hogy azt mondta, a NATO elavult dolog, s azon államok, amelyek nem költenek eleget, nem is szolgálnak rá a védelemre. Eredeti víziójában valamiféle Amerikának befizetett tagdíjként jelent meg a tagállamoknak az a vállalása, hogy GDP-jük két százalékát védelmi célokra költik. A lengyelek egyébként sokat költenek.

Varsó a balti államokkal együtt azt várta, hogy Trump figyelmezteti az oroszokat. Ez azonban nagyon visszafogottra sikerült. Felszólította Moszkvát, hogy hagyjon fel az Ukrajna és Szíria destabilizálására irányuló törekvéseivel, miközben mindenki tudja, hogy Oroszország elfoglalta a Krím félszigetet és bábállamokat támogat Kelet-­Ukrajnában. Nagy dérrel-dúrral jelentette be ugyanakkor, hogy államközi megállapodás alapján nagyjából egymilliárd dollárért PAC–2 rakétavédelmi rendszert szállítanak Lengyelországnak. A valóságban nem kötöttek megállapodást, csak szándéknyilatkozatot írtak alá. Ha lesz szerződés, akkor is csak 2022-ben állhat fel a lengyel tulajdonú védelmi komplexum. A dolog érdekessége, hogy az amerikai rendszerhez izraeli rakétákat szállítanak. Ezeket feltehetően Lengyelországban gyártják – írta meg az izraeli Ynet hírportál. Már évek óta tervben van egy amerikai légvédelmi-rakétavédelmi Patriot-üteg (PAC–3) felállítása az észak-lengyelországi Redzikowóban, Słupsk közelében. Legkorábban jövőre érkeznek meg az amerikai rakéták. A lengyel kormány már eddig is tett gesztusokat az Egyesült Államoknak a katonai beszerzések terén. A francia gyártmányú Caracal helyett amerikai Black Hawk helikoptereket rendeltek például. Az amerikai hadiipar további lengyel vásárlásokat is remélhet. Trump majd eldicsekedhet otthon, hogy ezzel is megrendeléseket és munkahelyeket szerzett az amerikai iparnak.

A lengyel kormányzó párt eszmerendszerében egy republikánus adminisztráció vezérelte Amerika szövetségesként messze megelőzi az Európai Uniót. Különösen most, hogy Trump elődeitől eltérően nem a demokrácia és a jogállam fontosságára figyelmeztetett, hanem a hősi régmúltat méltatta. Szabályosan felmondta a jobboldali lengyel történelmi narratívát. Ebben megfelelő segítséget kapott Marek Jan Chodakiewicz lengyel-amerikai tör­­ténészprofesszortól. Chodakiewicz munkásságában központi helyet foglal el azoknak a kutatásoknak és kutatóknak a támadása, akik feltárták a 20. századi lengyel antiszemitizmus okozta szörnyűségeket, beleértve a második világháború alatti eseményeket is.

Trump a hetedik amerikai elnök volt, aki Varsóban járt, de ő volt az egyetlen, aki nem tisztelgett a varsói gettó felkelőinek emlékművénél. Ezt a feladatot kiszervezte Ivanka lányának.

Azt persze a varsói politikusok kiválóan tudják, hogy Amerika nem tudja és nem is akarja helyettesíteni Európát. Ráadásul minden lengyel alaposan tapasztalhatja, hogy a lelkes udvarlás nem gátolja Washingtont abban, hogy másodosztályú európaiként kezelje őket: a vízummentes utazás jótéteményéből továbbra is kimaradtak. Trump beszédének internetes közvetítése idején a legtöbb beúszó komment a vízummentesség ígéretének valóra váltását sürgette. Az elnök fellépését azonban értékelhetik úgy, hogy megerősítette bevándorláselleni és bezárkózó fellépését, amely a lengyel kormány és persze Orbán Viktor egyik fő témája az EU-val folytatott kakaskodásban.

Anne Applebaum Pulitzer-díjas amerikai-lengyel publicista, Radek Sikorski volt lengyel külügyminiszter felesége a Varsóban feltálalt trumpi vízióban az iszlámmal megvívandó „civilizációs háború” ígéretét fedezte fel. Kibékíthetetlen ellentétet vázolt fel az elnök, az egyik oldalon a terrorizmussal azonosított „Kelet” áll, a másikon pedig „nemzeteink közössége, amelyet a család, hagyomány, nemzeti azonosság és hit” kapcsol össze. Demokratikus értékekről, jogállamról, emberi jogokról semmi, s ezek az értékek a lengyel jobboldal szótárából is hiányoznak. Applebaum azt mondta, hogy Trump értékfelsorolása elment volna a nyolcvanas években is: „Lengyel hősiesség, felkelés, harc a külső elnyomókkal, II. János Pál.” Az amerikai elemző szerint mindez megerősíti az uralkodó politika nemzeti-katolikus vízióját s egyben az önelszigetelődési hajlamot is.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Donald Trump Varsóban kurta találkozót bonyolított le azokkal az államfőkkel is, akik a horvát–lengyel kezdeményezésként létrehozott úgynevezett Trimarium-övezet országait képviselték épp akkor ott. Előzőleg Wrocławba szólt a meghívás, de áttették a találkozót Varsóba, mert ez felelt meg az amerikai elnök programjának. Trumpnak a kelet-európai kisállamok, tizenkét EU-tagország a Balti-tengertől az Adriáig, illetve a Fekete-tengerig terjedő sávban, többnyire jelképes hatalmú vezetői előtt elmondott beszéde nem dúskált tartalomban. Ha valami fontos volt benne, az az, hogy partnernek ajánlkozott a kezdeményezésnek, különösen a térség energetikai átrendezésének ügyében. Értsd: az eddigi orosz forrásokat cseréljék le, legalábbis részben, más forrásokkal. Arról különös hangsúllyal szólt, hogy immár Amerika is jelentkezett szállítóként, a lengyelországi Świnoujściében nemrég fogadtak egy amerikai cseppfolyósított palagázt szállító tankhajót. Az energetikai források diverzifikálása valóban alapvető politikai ügy. A cseppfolyósított földgáz egyelőre jóval drágább az orosz vezetékesnél. Most, hogy elkezdik az orosz–német Északi Áramlat 2. építését, és a szintén orosz gázt szállító Török Áramlatét, olyan túlkínálat jelentkezik, amely érdektelenné is teheti az amerikai ajánlatot. Trump azért is szólt moderált stílusban a tizenkét állam vezetőihez, mert nyilván felkészítették rá, hogy jobb, ha nem irritálja az oroszokat. Moszkva ugyanis továbbra is úgy lép fel, mint akinek regionális jogai vannak. Nemcsak biztonsági ügyekben, de foggal-körömmel védi a gázszállítás és az atomerőművek jövedelmező üzletét is a térségben.

A lengyel jobboldali kormánytöbbség számára Donald Trump jelenléte és megnyilvánulása győzelem. „Ő a mi Donaldunk.” Ellentétben „az ő Donaldjukkal”. Utóbbi a lengyel Donald Tusk volt liberális-konzervatív miniszterelnök, az Európai Tanács másodszor is, a lengyel kormány ellenzése dacára megválasztott elnöke. Annyi vérkudarc után a lengyel külpolitika számára siker volt a jelképes találkozó megrendezése. Trump úgy kezelhette ezt a társaságot, mint korábbi elődje, George W. Bush, aki az iraki háborúban való részvételre lelkesen jelentkező kisállamokat „új Euró­­pának” minősítette, szemben a kalandot elutasító franciákkal, németekkel, a régi demokráciák Európájával. Trump végletesen önimádó személyisége szomjazza az elismerést, a csodálatot. Úgy érezhette, hogy ezt nemcsak a Krasinski téren, de a Trimarium-találkozóra összeröppentett államfők között is megkapta.

Aztán jött Hamburg.