Pénz

A megugró infláció Orbánéknak jó

A tavalyi megtorpanás után vegyes mutatókkal indult az idei év: a büdzsé egyenlege jól alakult, a beruházások is felívelőben vannak, de az ipar még mindig küszködik, az infláció pedig a vártnál jobban megugrott, és az év végére 3 százalék fölé nőhet.

Az adatok ismételt elemzése sem javított a tavalyi gazdasági mutatókon: a GDP 2, a szezonális és munkanap hatásoktól megtisztítva 1,8 százalékkal nőtt, ami messze elmarad nem csupán az előző két év – az uniós pénzekkel jelentősen megtámogatott – eredményétől, de térségünk országainak teljesítményétől is. A prímet a románok viszik 4,7 százalékos bővüléssel, de az egész régió átlaga is jócskán meghaladja a 2 százalékot. A mi szerény adatunk a kormánypropaganda állításai ellenére az uniós átlagnál is valamivel alacsonyabb, és korrigáltan pontosan megegyezik a „hanyatló” – tőlünk persze fényévekre lévő és így egyre távolodó – eurózóna bővülésével.

A teljesítményünk még rosszabb lett volna a mezőgazdasági termelés – a szerencsés időjárásnak köszönhető – megugrása és a szolgáltatások, azon belül is a pénzügyi szféra átlagon felüli növekedése nélkül. Ez utóbbi javulása jelentős részben az Orbánék által korábban kivetett különadók részleges lefaragásának köszönhető. Nagy pofont kapott a kormányfő álma arról, hogy nálunk legyen a legmagasabb az ipar aránya az EU-ban, legalább 30 százalék a GDP-n belül: lényegében stagnált a termelése, így 22 százalék alá esett az aránya. Nem mintha ez utóbbinak bármilyen jelentősége lenne, nem az arányokra, hanem a minőségi, azaz a termelékenységi mutatókra kellene koncentrálni.

Az ipar számára ez az év sem indult túl kedvezően: bár a kormány nagy sikerként állítja be, hogy januárban 6,5 százalékkal bővült az előző évhez képest, valójában a kettővel több munkanap kiszűrésével csupán 1,6 százalék a növekedés, azaz szó sincs igazi javulásról. Szakértők szerint ebben nem is várható fordulat az idén, a növekedés motorja a fogyasztás bővülése és a beruházások, valamint az építőipar felpörgése lesz, ami nem túl nehéz feladat a tavalyi 20 százalékos visszaesés után, hiszen a bázis roppant alacsony. Összességében az elemzők, valamint az IMF véleménye szerint 3 százalékkal, sőt akár annál is többel bővülhet a GDP, bár a kormánykörökben egyre gyakrabban emlegetett 4-5 százalékot túlzott optimizmusnak tartják.

Szépen alakult az első két hónapban a költségvetés egyenlege. Hivatalosan 180 milliárd forintos pluszt mutatott, amire még nemigen volt példa, a reális kép azonban ennél szerényebb. Számos egyszeri hatás növelte a bevételi oldalt, ezek közül az állami földek eladása legalább 70 milliárddal, a General Electrics szokásos adókímélő trükkje nagyjából ugyanennyivel, az uniós elszámolások további néhány tízmilliárddal. A tényleges eredmény tehát nullszaldó körüli, de ez is igen kedvező a korábbi évek negatív egyenlegeihez képest. Minden jel szerint simán tarható lesz éves szinten a tervezett 2,4 százalékos hiány, és bőven lesz miből osztogatni a választások közeledtével.

Mondjuk például jut pénz a nyugdíjasoknak járó emelési kompenzációra is. Eredetileg Orbánék 0,9 százalékkal tervezték emelni az idén a nyugdíjakat, aztán a nagy felhördülés után ezt 1,6 százalékra módosították. Minden gazdasági elemző már akkor jelezte, hogy ez is kevés, mivel az éves infláció biztosan jóval magasabb lesz, és az első két hónap adatai igazolják őket: januárban 2,3, februárban már 2,9 százalék volt a pénzromlás mértéke. Ez még a pesszimista becsléseket is felülmúlta, és előre vetíti, hogy az év végére 3 százalék fölé emelkedhet az infláció. Az fő ok egyrészt az üzemanyagárak növekedése, másrészt a kiáramló többlet-jövedelmek ösztönözte kereslet, azaz a fogyasztás bővülése. Ez előre kalkulálható volt, a kormány azonban tudatosan alábecsülte az inflációt, mert az kedvező a költségvetés számára, lásd például a nyugdíjak halasztott korrekcióját. Az év közben így képződő tartalékból aztán az év végén osztogatni lehet, népszerű lépések – mint az egyszeri jelentős nyugdíjkompenzáció – sorával, már a választási kampány jegyében.

A megugró infláció nyomán még nagyobb bajban vannak a megtakarítani tudók. Az MNB nem kívánja emelni a kamatokat, a pénzintézetek ehhez alkalmazkodni kényszerülnek, ennek nyomán a lekötések masszív negatív reálhozamot adnak. Nem sokkal jobb a helyzet a középtávú állampapírokkal sem, azoknál máris negatív a reálhozam, és még inkább az lesz. Ha tehát a befektetők tényleges hozamot akarnak, kénytelenek kockázatosabb eszközöket igénybe venni. Van persze más lehetőségük is: elkölteni, amennyit csak lehet, amivel a fogyasztást, azon kersztül pedig a költségvetés adóbevételeit és végső soron a GDP-t növelik. A kormány és az MNB célja nyilvánvalóan ez.