Itthon

Lázár nagyon rosszul emlékszik, brutálisan elszállt az Új Puskás Stadion költségvetése

Pár év alatt több mint négyszeresére nőtt az Új Puskás Stadion költségvetése, miközben egyszerűsödtek a tervek.

A kormány jóváhagyta, hogy megkezdődjön az Új Puskás stadion megépítése. Mintegy bruttó 190 milliárd forint értékben valósulhat meg a projekt, és 2019-re készülhet el – mondta a csütörtöki Kormányinfón Lázár János.

Újságírói kérdésre válaszolva tagadta, hogy a büdzsé duplája lenne az eredetileg tervezettnek, mivel szerinte 180 milliárd forint szerepelt a korábbi tervekben.

Valójában azonban jelentősen megszaladt, több mint négyszeresére emelkedett a létesítmény ára a korábban bejelentett költségekhez képest.

Negyvenmilliárddal kezdődött

2011 őszén Giró-Szász András bejelentette: egy 40 ezer férőhelyes – igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető –, UEFA 5-ös kategóriájú sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból. Az is kiderült: az új stadionhoz valamint a hozzá kapcsolódó parkolóház tervezéséhez és építéséhez a kormány összesen 43,5 milliárd forintot biztosít, amelyből az előkészítés 500 millió forint, a stadion építési költsége 35 milliárd forint, míg a bontás 5 milliárd forint és a parkolóház költsége 3 milliárd forint.

2014 nyarán Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője már kétszer ekkora költségről beszélt, viszont dicsekedett, milyen kedvező így is az egy székre vetített költség.

A Sport TV-ben azt mondta: 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be. „Három-négyezer euró közé lőttük be a stadion árát székenként, tehát 90 és 100 milliárd között van a tervezés ezen szakaszában az ára a stadionnak” – mondta a politikus, aki összehasonlításképpen elárulta, az Espanyol 2009-ben átadott otthona olcsónak számít 1450 euró/székes árával, a legdrágább pedig a Wembley és a varsói stadion 11 ezer euró/székkel.

2015-ben Fürjes Balázs budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bejelentette: azért, hogy a 100 milliárd forintos költségvetést tartani tudják, egyszerűsítik a terveket. A korábbi koncepcióban szereplő, még húsz sportágat kiszolgáló multifunkcionális létesítményről lehámozzák a focin kívüli elemeket. „A legfontosabb a költségvetés betartása” – mondta Fürjes Balázs.

Árban szinte páratlan

A mostani költségvetés, 190 milliárd forint átszámítva 618 millió euró vagyis 654 millió dollár. Az ekkora stadionok ára csak a híresen korrupt keleti országokban tud Puskás-közeli szintre nőni – írja a 444.hu.

Az Arsenal stadionja, amely világszerte az egyik legkorszerűbbnek számít, 2006-ban 461 millió eurónak megfelelő angol fontból épült. A legendás marseille-i Vélodrome stadion pont akkora befogadóképességű – 67371 néző – mint a tervezett Puskás. Itt gyakorlatilag vadonatúj fedett stadion épült a régi nyitott helyére, annak fokozatos átépítésével, 3 év alatt, 150 millió euróból.

Egyetlen stadiont talált portál, ami hasonló méretű és hasonló összegbe került. A 68 ezres bakui Olimpiai Stadiont az elképesztő költekezése miatt hirhedtté vált 2015-ös Európa Játékokra építették, nagyjából 600 millió eurós költséggel. A Nemzetközi Olimpiai bizottság által kitalált Európa Játékok a dermesztő azeri példa miatt majdnem meg is szűnt az első esemény után. A NOB végül azt találta ki, hogy 500 millió dollárban maximálta a Játékok lehetséges költségvetését. De ezek után is csak egyetlen jelentkező akadt a 2019-es eseményre, az Azerbajdzsánhoz hasonlóan diktatórikus Fehéroroszország.