A 168 Óra hetilap legújabb száma a kínai Sinopharm-oltás körüli anomáliákat mutatja be. Nemzetközi kutatások és hazai adatok is azt bizonyítják, hogy a hetvenévesnél idősebbeknél a Sinopharm-oltás sokak számára nem biztosít megfelelő védettséget.

Nincs jogosítványa, töri az angolt. Mégis fiatalon lett adjunktus a Corvinuson, de alapított már egy minipártot, volt kerületi polgármester, főpolgármester és most indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Tarlós szerint "hazudós, tétova, mama kedvence", Tóth Csaba pedig "taknyos úrifiúnak" nevezte. Megint mások Orbán Viktor ellentétét látják benne - portré Karácsony Gergelyről az új 168 Órában.

„Aligha” – válaszolta Kemenesi Gábor víruskutató arra a feltételezésre, amely szerint a koronavírust egy kínai laboratóriumban fejlesztették ki. A legfrissebb 168 Óra nyomtatott hetilap azt próbálta meg felfejteni a víruskutató segítségével, hogy honnan származhatott a koronavírus, és hogyan került át az emberre.

Nemrég debütált a Netflixen Mundruczó Kornél új filmje, a Pieces of a Woman. Az SZFE modellváltásáról és a film egyik szereplőjének zaklatási botrányáról is kérdeztük a rendezőt.

2020. szeptember 8., 21:31

Gáz van, babám. Ez a címe Bródy János hét végén megjelenő új nagylemezének, amelyről elsőként a 168 Órának adott nagyinterjút. A címadó dalból kiderül, hogyan változhat meg a szabály: „aki nem lopott, az nem nyert”. Több nóta témája, hogyan hamisítják a múltat, és megint rádöbbenhetünk: a „szemétdomb a szemét otthona, a tisztaság az ellenség szava”. Az interjúban az is szóba került, hogy a Szörényi–Bródy páros miért találkozott Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával. Voltak, akiket kiakasztott, hogy a hazai rock klasszikusai közös fotón szerepeltek a tisztségviselővel, aki az irodalom után a popzene megújításának állami stratégiáját is elkészítette.

2020. szeptember 1., 20:30

A jelek szerint sokféle értelmezése lehet a jelenlegi hatalom egyik kedvenc jelszavának, amelyet már a határállomásokon is hirdetnek, nehogy a hazánkba tartó külföldiek tévedésbe essenek. „Családbarát ország” – hangzik a szlogen, melyet azonban a kormányzat egészen másképp gondol, mint jó néhány állampolgár vagy szervezet. A hivatalos politika mindenkit arra ösztönöz, hogy munkából éljen meg. Ha tud. Ha viszont nem, akkor küzdjön meg a lehetséges támogatásokért. Ezt nevezik a mai Magyarországon szociálpolitikának.

2020. augusztus 25., 20:45

A múlt héten a külgazdasági és külügyminiszter ügye keltett feltűnést. Miközben ugyanis Szijjártó Péter a fehérorosz válságról tárgyalt „budapesti irodájában”, készült róla egy fotó, amint egy luxusjacht fedélzetén utazik az Adriai-tengeren. Nem meglepő, hogy az egymásnak ellentmondó tények (és helyszínek) bizonyos kétségeket ébresztettek sokakban, és egy pillanatra talán még a hatalom állandó igazmondásába vetett hit is megingott.

2020. augusztus 19., 14:49

Augusztus 20-a már majdnem három évtizede a hivatalos állami ünnep. Sokféle jelentése volt eddig is, de a Trianon-emlékmű avatásával egy újabb járult hozzá. Ez és a járvány fenyegetése pedig még hangsúlyosabbá teszi, hogy hivatalosan régóta alig tudnak vele mit kezdeni.

2020. augusztus 11., 13:18

Ha a zsúfolt, kényelmetlen vonatokon, vagy a gyakran dugókkal terhelt utakon eljut a pihenésre vágyó ember a családjával a magyar tenger partjára, akkor kezdődnek az igazi megpróbáltatások. Ha ugyanis valaki nem milliomos, az egykori szocializmust idéző szállásokon tengetheti napjait, s megtapasztalhatja, hogy minden mennyire drága. Közben pedig arról is meggyőződhet, hogy politikai csatatérre vált nyárra a Balaton.

2020. augusztus 4., 14:14

Kováts Kriszta színész-énekesnő a koronavírus-járvány hazai berobbanásakor egy lemezkészítés kellős közepén tartott, új munkája, az Ó- és Újszövetségből készült Biblia show a májusi online premiert követően júniusban már fizikai hanghordozón is megjelent. A Jászai Mari-díjas művészt a nem vallásosságról, a neveltetésről, a karanténról, a zeneipar átalakulásáról és arról kérdeztük, hogy mit gondol a hazai kultúrpolitika könnyűzenével kapcsolatos terveiről.

2020. július 28., 18:12

Minden magyar popfesztivál ősapja Müller Péter Sziámi, a később hatalmasra nőtt Sziget Fesztivál ötletadója és első szervezője, aki később a Miskolci Operafesztivált is létrehozta. Sziámi idén, a COVID-válság idején a világhálón új ötlettel, afféle közösségépítő kirakós játékkal jelentkezett.

2020. július 21., 14:28

A 10–18 éves magyar gyerekek 88 százaléka rendelkezik profillal valamelyik közösségi média felületén, 20 százalékuk volt már elektronikus bántalmazás áldozata, 10 százalékuk pedig beismerte, hogy maga is bántott másokat az online térben. Ezen az arányon az elmúlt hónapok sem segítettek, a koronavírus-járvány okozta karanténhelyzet és az iskolabezárások miatt a fiatalok életének jelentős része ugyanis áttolódott az online térbe, ami csak fokozta a bántalmazás veszélyét.

2020. július 14., 20:23

Az elmúlt tíz évben mi, zenefogyasztók is megtapasztaltuk, hogy amikor az alkotóművész előtt bezárulnak az ajtók, és választhat az arcvesztés vagy az éhkopp nem túl kecsegtető alternatívái között, akkor azért az elvek is nyúlékonyabbá válnak. Láttunk mi már egykor rendszerkritikus rockbandát külön engedéllyel élve autóskoncertet adni önparódiára hajazó új dalokkal, amelyekben már nyomokban sem volt fellelhető az egykori markáns értékrend. De elég látványos az alternatív szférában is, ahogy a szövegekből egyre kopik a közéleti él.

2020. július 7., 14:29

Sose fogjuk megtudni a titkát, sem azt, hogy tüntet el, vagy változtat át mindenfélét a színpadon, sem azt, hogy miként tud ragyogni, miután naponta hét emberre - négy kiskorúra és három felnőttre - főz többfogásos lakomát, gyereket és kutyát nevel, mindezt tökéletes frizurában és sminkben, de főleg: mosolyogva. Szóval, nem firtatom, hogy csinálja, csak azt, hogy kezdődött. Igaz-e, hogy Ungár Anikónak a varázspálcát az édesapja adta át?

2020. június 30., 12:00

Nem tudjuk, mi lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel a rapid átalakítás után. Az azonban gyanítható, hogy nemcsak a financiális szerkezet átalakítása, hanem az ideológiai befolyásolás szándéka is vezérli a döntéshozókat: erre utal az a többfrontos támadás, amit az intézmény ellen indítottak. Hegedűs D. Géza színművész harminchárom éve tanít az egyetemen. Vele beszélgettünk erről.

2020. június 23., 13:44

Újabb pótolhatatlan veszteség érte a múlt héten a magyar sportot. Két – egyenként háromszoros – olimpiai bajnok hunyt el 24 órán belül. Kárpáti Györgyöt pár nappal 85. születésnapja előtt, Benedek Tibort 48. életévében érte a halál. A hazai pólózás két nagy korszakát testesítették meg. Az egész országgal együtt mi is megemlékezünk róluk.

2020. június 16., 09:08

Koltai Róbert minden idők egyik legsikeresebb magyar filmjében, a Sose halunk meg címűben a saját nagybátyját, Gyuszi bácsit alakította, és ő is rendezte a filmet. Akárcsak a Csocsót, a Szambát vagy a Világszámot. Filmjeit csak a mozikban több mint kétmillióan látták. Egyik alapítója volt a legendás kaposvári társulatnak, de már régóta szabadúszó. A színész-rendezőt nemrég a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották.

2020. június 10., 14:44

Tüntetők 350 városban vonultak utcára, és az elkeseredett demonstráció több helyen erőszakba fordult. A rohamrendőrök az első napokban kemény eszközökkel léptek fel, ahogyan azt Trump elnök is kérte tőlük.

2020. június 4., 14:39

A minap hatvanöt éves Máté Gábor bezokogta magát a magyar színháztörténetbe. A kaposvári színház fénykorának korszakos előadása, a Marat halála végén, a Kikiáltó szerepében 1981-ben egy az 1956-os forradalomra emlékeztető utcakővel a kezében, háttérben a forradalom jelképe, a Corvin köz hatalmas képével sírt és sírt.

2020. május 27., 09:37

Ungváry Rudolf író, politikai elemző a rendszerről: 1998-ban válhatott meghatározóvá egy olyan ember, aki felismerte, hogy a magyar lakosság politikai kultúrája valahol az 1945-ös retardált szinten maradt, megfejelve a pártállami uralom atyáskodó beidegződéseivel. Ez az ember pillanatok alatt meg tudta nyerni magának a tanácstalan, tájékozatlan és elesett rétegeket. Orbán többségét ugyanis nem a hagyományos keresztény középpolgárság alkotja – bár ők is rá szavaznak –, hanem az ő alattuk élők.

2020. május 21., 12:22

Geszti Péter dalszerző, előadóművész, reklámguru az interjúnkat követő napon csatlakozott ahhoz a nemzetközi felhíváshoz, melyben híres művészek arra kérik a világ vezetőit, hogy ne térjenek vissza a járvány előtti szemléletükhöz, ők maguk is lemondanak eddigi pazarló életformájukról.

2020. május 13., 20:50

A koronavírus-járvány miatt egyre többen gondolják, hogy fontos lenne vizsgálni: miképpen hat a mentális egészségre a jelenlegi bezártság. A Berkeley Egyetem egyik kutatója már kutat ezen a területen, és elemzéseibe bevonta Magyarországot is. Ez nagyrészt a Magyar Televízióból – főleg külföldi riportjairól – ismert Al Ghaoui Hesnának köszönhető. Ösztöndíjat nyert ugyanis az egyetemre, és társkutatóként bekapcsolódott a projektbe.