2018/12 Kósa-mese

Egy csengeri, négygyerekes háztartásbeli befektetési tanácsadója, Kósa Lajos fideszes politikus szerint őt 2002 óta minden egyes választási kampányban „megtámadták” valamivel. Most épp 4,3 milliárd eurónyi, azaz 1350 milliárd forintot érintő pénzmosással, illetve csalás gyanújával.

2018. március 21., 10:32

Szerző:

Kósa-mese

Egy csengeri, négygyerekes háztartásbeli befektetési tanácsadója, Kósa Lajos fideszes politikus szerint őt 2002 óta minden egyes választási kampányban „megtámadták” valamivel. Most épp 4,3 milliárd eurónyi, azaz 1350 milliárd forintot érintő pénzmosással, illetve csalás gyanújával. A miniszterelnök minderre csak annyit mondott: kampánylyukból kampányszél fúj. Pedig 1350 milliárd forint akkora összeg, mint Donald Trump amerikai elnök becsült vagyona. A megfilmesítésre méltó csengeri történetből mindössze annyi biztos, hogy közjegyzői okiratok bizonyítják: az ügy létezik, továbbá hogy Kósa Lajos és Szabó Gáborné, a „háztartásbeli” jól ismerték egymást. Együtt jelentek meg a közjegyző előtt, hogy 1350 milliárd forint sorsáról rendelkezzenek, s a csengeri asszonyt Kósa Lajos barátai is jól ismerik, velük közös cégekben is érdekelt. Egyébként meg csak kérdések vannak: mi történt valójában? Létezik-e a mesés örökség? Ha igen, hol van, ki csapott be kit, ki az áldozat, ki a bűnös? Pénzmosásról vagy befektetési tanácsadásról volt szó, s ha az előbbiről, akkor honnan lehetett ennyi pénzt összelopni, s miért akarta volna azt bárki visszahozni Magyarországra? A Transparency International most azt várja, hogy a hatóságok vizsgálják ki a csalás és a pénzmosás gyanúját, egyszersmind Kósa Lajos érintettségét. Összeállítás a 168 Órában.

 

Lapozzon bele!

Kerítésrajongó

Magyarország déli határát 175 kilométer hosszan acélkerítés torlaszolja el. A déli határzár a miniszterelnök megvalósult álma, az Orbán-rendszer ikonikus alkotása. A kerítés akarása vagy nem akarása a választási kampány központi témája, a kormánypropaganda egyetlen mondatba foglalt eszenciája. („Le akarják bontani a kerítést.”) A NER legfőbb objektumának szakmai arca Bakondi György altábornagy és miniszterelnöki főtanácsadó, aki ma már több mint parancsvégrehajtó. Ő a rendszer háttéralakja. De honnan emelkedett ilyen magasra ennek a derék katonának, az egykori ferihegyi határőrnek a csillaga? Portré.

 

Írom, mondom, csinálom, tolom

Van szakmai minimumprogram, amely az ellenzék esetleges győzelme esetén az oktatási rendszer átalakításának alapja lehet – nyilatkozza lapunknak Daróczi Gábor oktatási szakértő, a Romaversitas Alapítvány korábbi igazgatója, aki elfogadta az MSZP–Párbeszéd listavezetőjének, Karácsony Gergelynek a felkérését arra, hogy árnyékkormányában oktatásiminiszter-jelölt legyen. Daróczi Gábor mindenekfelettinek tartja a kormányváltás szükségességét, de kételyeinek is hangot ad annak kapcsán, hogy ez a Jobbikkal együttműködve is lehetséges-e. Ónody-Molnár Dóra interjúja.

 

Ellenzéki rock and roll

Alig három héttel a választások előtt az ellenzék pártjai nem találják egymással a hangot. Mindenki a másikat vádolja durva beszéddel, megegyezésre képtelenséggel. Hétvégén Gyurcsány Ferenc DK-elnök hívására egyeztettek az LMP, a DK és az MSZP–Párbeszéd képviselői. Mindenki rossz szájízzel ment haza. Gyurcsányék jelezték, hogy egy meggondolatlan mondatáért beperlik az LMP-s Vágó Gábort, de az érintett egy tévéműsorban bocsánatot kért. De hogyan tovább? Pungor András riportja.

 

A szomszédban is Sörös

Timothy G. Ash 1989 őszén azt mondta, hogy a szocialista rendszer lebontásához Lengyelországnak tíz évre, Magyarországnak tíz hónapra volt szüksége, Csehszlovákia viszont tíz nap alatt képes lesz megtenni ugyanezt. A Szlovákiában most zajló eseményeket figyelve sokszor eszébe jut Huncik Péternek az angol politológus szavai. Csakhogy jelenleg nem a szocialista rendszer lebontásáról van szó, hanem annak a képnek a széthullásáról, amelyet a szlovák polgárok alakítottak ki országukról az elmúlt húsz esztendő alatt.

Nincs jogosítványa, töri az angolt. Mégis fiatalon lett adjunktus a Corvinuson, de alapított már egy minipártot, volt kerületi polgármester, főpolgármester és most indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Tarlós szerint "hazudós, tétova, mama kedvence", Tóth Csaba pedig "taknyos úrifiúnak" nevezte. Megint mások Orbán Viktor ellentétét látják benne - portré Karácsony Gergelyről az új 168 Órában.

„Aligha” – válaszolta Kemenesi Gábor víruskutató arra a feltételezésre, amely szerint a koronavírust egy kínai laboratóriumban fejlesztették ki. A legfrissebb 168 Óra nyomtatott hetilap azt próbálta meg felfejteni a víruskutató segítségével, hogy honnan származhatott a koronavírus, és hogyan került át az emberre.

„Még hivatalba sem léptem, de már megmondták, hogyan fogok visszaélni”. Január elsején lett Magyarország új főbírája Varga Zsolt András. Polt Péter legfőbb ügyész volt helyettesét, korábbi alkotmánybírát, a Velencei Bizottság tagját, tárgyalótermi tapasztalat nélkül, két törvénymódosítás eredményeként választhatta meg a Kúria élére a kétharmados parlamenti többség. Az egyik szerint az Alkotmánybíróság tagjaként szerzett tapasztalat is bírói jogviszonynak számít, egy másik pedig lehetővé tette, hogy az alkotmánybírákat kérésükre a köztársasági elnök a szokásos pályáztatási eljárás nélkül a Kúria tagjának nevezze ki.