Vélemény

Lakner Zoltán: Egy botrány botránya

Ami a júliusi bodajki éjszakában történt, azzal kapcsolatban sokkal több a vélemény, mint az információ. Annyi biztos, hogy Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja a Momentum Nyitás Fesztiválján erősen ittas volt, ebben az állapotban túlment még a bulizás lazább magatartási határain is: zaklatásról, kéretlen sátorba fekvésről, zavaró szexuális próbálkozásról, biztonsági őrökkel kialakult konfliktusról, ön- és közveszélyesség miatti elkülönítésről, valamint a Momentum-rendezvényekről való kitiltásról szóltak a hírek.

Az érintett maga is sajnálja, ami történt, bár közleményében nem nevezte meg, szerinte konkrétan mi le­­hetett, úgymond, nemkívánatos vagy zavaró a viselkedésében és kommunikációjában. Kész személyesen bocsánatot kérni mindenkitől, akinek gondot okozott, továbbá, habár magánemberként és nem pártja képviseletében vett részt a fesztiválon, az LMP-ben etikai vizsgálatot kezdeményezett maga ellen.

Ez rögtön felvet két kérdést. Az egyik, hogy bár fontos gesztusnak tekinthető egy ilyen eljárás megindítása, kérdés, egyáltalán minek a kivizsgálására lehet hivatott és alkalmas. Tanúkat aligha idéznek be, hiszen az etikai testület pártfórum, nem közbíróság. Magukról a történésekről tehát ebben a folyamatban nem tudunk majd meg többet. Legfőképpen az lehet a mérlegelés tárgya, mit tehet vagy nem tehet egy politikus, ha magánemberként bulizik, a hivatalos program lezárultával, ám mégis egy speciális helyszínen, egy másik, ráadásul szövetségkötésre kiszemelt párt rendezvényén. Miközben ajánlatos kerülni az álszentséget, vagyis elismerhetjük, hogy mindenki viselkedett már szégyenkezésre okot adó módon életében, továbbá rögzíthetjük, hogy van különbség a hivatalos és a szabadprogram normái között, mégis igaz, hogy – különösen a mediatizált nyilvánosság korában – a közszereplő magánemberi mivolta otthona négy falán kívül aligha létezik. Ennyiből általában a politika, közelebbről egy párt megítélését befolyásolják az ilyen hírek, annál inkább, mert bár a politikai emlékezet rövid, ami egyszer nyilvánossá lett, az lényegében örökre visszakereshető marad. A fiatal politikus és

az LMP számíthat arra, hogy ez az ügy és a védekezésül bevetett „voltam már részegebb is, és akkor nem volt gond” szöveg szembe fog jönni a választási kampányban.

Ez az érv egyébként azt volt hivatott alátámasztani, hogy Ungár Péter viselkedésének a zaklatás, rendzavarás olyannyira nem a sajátja, hogy erre csak az önkontrollját elveszítve kerülhetett sor. Egyáltalán nem mellékes ez a körülmény: nem mindegy, hogy valaki egész életét mások leuralására, megfélemlítésére építi, vagy csakis akkor vált egyszer összeférhetetlenné, amikor túl sokat ivott. Az sem mindegy, hogy ezt utólag letagadja, vagy hajlandó bocsánatot kérni.

Ami az ügyben az igazán kínos csavar, az a szexuális ajánlattétel és a zaklatás vádja, tehát valamiféle szexuális visszaélés kísérletének megfogalmazódása

egy olyan politikussal szemben, akinek (és pártjának) egyik legfontosabb célja az ilyen cselekmények elleni küzdelem.

E tekintetben nem lehet teljes értékű érv, hogy nem történt feljelentés, hiszen ezeknek az ügyeknek a természetéből adódik, hogy nem vagy csak nagyon sokára kérnek jogi segítséget a sértettek. Az is nehezen fogadható el, hogy a fesztiválhangulatba több minden belefér, mint máskor, hiszen ha valamit mások zaklató viselkedésként élnek meg, akkor az ő rossz érzésüket egy pesti villamoson és a bodajki táborban is komolyan kell venni, még ha az eset a peresíthetőség limitje alatt is marad – miközben a cselekedet súlyossága természetesen az egyik kulcsfontosságú szempont volna az egész történet megítélésében.

Szinte kötelező kör, hogy ilyenkor sokan nekiesnek a feministáknak. Holott az ő sokszínűségüket mi sem jelzi jobban annál, hogy köreikben olyan vélemény is megfogalmazódott: egy rosszul sikerült bulihelyzet összemosása a valódi, folytatólagos, ténylegesen megvalósuló zaklatással és abúzussal olyannyira általánosítja e fogalmakat, hogy viszonylagossá és számonkérhetetlenné válnak a valóban veszélyes szituációkban. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Ungár Péter maga is résztvevője a gendervitáknak, amiből adódóan feminista és LMBT+-berkekben ellentmondásos a megítélése: támogatói és ellenségei egyaránt akadnak. S ahogyan más véleménycsoportok, úgy ezek sem mentesek attól, hogy sokan már létező rokon- és ellenszenvük alapján próbálják megítélni az aktuális történéseket.

Igaz ez, hogyne lenne igaz, a politikai pártállás szerinti tagolódásra is. Az online nyilvánosságban a Momentummal szemben egy ideje halmozódó ellenszenv nyílt megfogalmazására adott alkalmat az eset.

Mondván, micsoda módszer a túlfutó partizást politikai lejáratás eszközévé tenni, illetve erre hivatkozva kitérni az együttműködési tárgyalás elől.

Figyelemre méltó, miként vált a közvélekedés sarokpontjává a tétel, hogy a Momentum az Ungár-affért felhasználva tolja el magától az LMP-t, annak ellenére hogy a Momentum és az LMP sosem tettek utalást a tárgyalások megkezdésének kölcsönös szándékára.

Politikai számítás benyomását keltheti az a valóban magyarázatra szoruló tény, hogy a botrány bő két héttel a sajnálatos bodajki eseményeket követően robbant ki. Erre azonban kínálkozik más magyarázat is, mint az, hogy ez a Momentum lejárató akciója. A tapasztalat azt mutatja, a valódi szándékok megfontolt palástolása pontosan ugyanannyira jellemzi a politikacsinálást, mint a csetlés-botlásba hajló esetlegesség. Az időzített lejáratás feltételezésével szemben előfordulhatott az is, hogy az elemzői és újságírói körökben két hete keringő pletykáról egy sajtóorgánum azt gondolta, megírja a forráskritikai problémák ellenére. Amit az esetről tudni lehetett, azt nyilván főként momentumosoktól hallhatták, de ennek sem kellett célzott kiszivárogtatásnak lennie: a „lotyaszájú” politikusokat elég hosszan tudnánk sorolni. A valamiképp megneszelt leleplezést előzhette meg Ungár Péter nyilatkozata, amelyben bevezette a „voltam már jobban berúgva, és akkor nem volt semmi baj” érvelést.

A momentumosok – persze ez is csak egy lehetséges értelmezés – akkor pipultak be, amikor sokan őket tették felelőssé a botrányért, amit azért mégiscsak Ungár Péter viselkedése idézett elő.

Ekkor fogalmazódott meg a Momentum részéről, hogy nem babra megy a játék, szexuális aktusra vonatkozó kísérlet történt, de ennek körülményei, részletei, „fokozata” továbbra is tisztázatlanok a közvélemény számára. Ha így volt, akkor a kéthetes lappangási idő magyarázata éppen hogy nem a momentumos fondorlat, hanem az, hogy eredetileg nem akartak botrányt, mert tényleg úgy volt, ahogyan először nyilatkoztak: a kitiltást elegendő szankciónak tartották. Akkor váltak (ellen)­­támadóvá, amikor bírálóik rajtuk verték el a port Ungár védelmében vagy ürügyén.

Valószínű, hogy az Ungáron és a Momentumon rugózó ellenzékiek – akik az ügy kapcsán illusztrálják, miért van ok a kételyre, amikor demokrata oldalt emlegetünk, ugyanis e vitában nagyon nem tűnnek egyazon oldalhoz tartozónak – egy kormánypárti politikust már réges-rég hibátlan összhangban elítéltek volna ugyanennyi információ birtokában. Ugyanakkor az is biztos, hogy Soproni Tamás Momentum-alelnök „ballibsizése” és „álértelmiségi pöcsözése” (mill pardőz) tovább rontott a helyzeten. Az meg főleg, hogy a Momentumot támadók elleni felháborodásában egy nem publikus Facebook-posztról készült képernyőfotót is csatolt a saját közösségi oldalán tett nyilvánosra állított bejegyzéséhez.

Egyvalamiben nem kételkedhetünk: az Orbán-rendszer propagandistái mindezt látva nem egy kávét kérnek, ahogy mondani szokás, hanem buzgón jegyzetelnek.

Amit most politikusok és véleményformálók indulatból vagy taktikai megfontolásból írnak és mondanak, az bármely közéleti ügyben politikai célhoz rendelten a demokrata oldal fejére olvasható lesz. A kormánypropaganda a saját szavaival fogja kicsinálni az ellenzéket, amely hiába álmodozik szövetségkötésről vagy új korszakról, ha képtelen egy nyilvános vitát az önmagának okozott kár súlyosbítása nélkül lefolytatni.