Véresen komolyan veszik a verset – Egy hajdúböszörményi zöldségesből lett közhasznú költő missziója

Azt nem lehet megtanítani, pláne nem néhány nap alatt, miként kell jó verset írni, de arról már lehet hasznos tanácsokat megfogalmazni, hogyan ne írjon rosszat az ember – ez az alapvetése a hajdúböszörményi ifjúsági írótábornak, amelyet idén már hetedszer rendeztek meg, többségében hátrányos helyzetű fiataloknak. Az esemény ötletgazdája, szervezője, mindenese, Papp-Für János azt szereti a legjobban, amikor csiszolatlan gyémánt kerül a kezébe, vagyis amikor egy gyűrött, összefirkált papírlapon ő olvashatja elsőként egy tehetséges fiatal költő friss, egyéni hangú költeményét. Ilyenkor beleborzong, könnyen lehet, hogy a magyar irodalom egyik leendő sztárjának a versét tartja a kezében.

2018. július 22., 05:42

Szerző:

– Tízéves korom óta írok verseket, de csak középiskolásként szedtem össze annyira a bátorságomat, hogy néhányat megmutassak közülük az egyik tanáromnak – mondja Áfra János költő. – Annak, akit sokra tartottam, akiben megbíztam. Beleolvasott a versekbe, aztán percekig sírva röhögött. Utólag egyáltalán nem csodálkozom ezen: az akkori verseimet még Balassi-strófákban, régies nyelvezettel írtam. Odáig csak olyan irodalommal találkoztam, ami a tankönyvekben szerepelt, azt hittem, így kell írnia minden költőnek. Sokkolt az eset, másfél évig egy sort sem írtam le. Másfelől viszont elindított egy új úton, onnantól tudatosan próbáltam megismerni a kortárs magyar költészetet: naponta bejártam a könyvtárba, elolvastam a folyóiratokat, a frissen megjelent köteteket. Mennyivel könnyebben ment volna az útkeresés, ha már akkor is lett volna ifjúsági írótábor Hajdúböszörményben.

De akkor még nem volt. Most viszont már van, ezen a nyáron tartották meg hetedik alkalommal. Áfra János mindegyiken részt vett, igaz, nem diákként, hanem kurzusvezető tanárként. Számára ez hazai pálya, itt született a hajdúsági kisvárosban. Övé az egyik legnépszerűbb szeminárium, ami nem meglepő, hisz ő a harmincas költőgeneráció egyik legismertebb alakja, számos irodalmi díj nyertese, a KULTer.hu alapító-főszerkesztője, az Alföld szépirodalmi szerkesztője.

Nyolcan ülnek az asztal körül, jórészt középiskolások, ez a délelőtti kurzus. Egyikőjük kezében gitár, a többiek előtt papírlapok, füzetek, tele versekkel. A foglalkozás elején igazi nagyágyúkat vesznek górcső alá, most éppen Kovács András Ferenc sorait ízlelgetik. „Gallyát töröm csak, mert a töve vén: / nem dönthető a korhadt líra fája – / vak föld alá nő visszás koronája, / s a szó a szájban senki: jövevény.” (József Attila szonettje)

Készül a performance a táborzárásra
Fotó: Bazánth Ivola

Áfra János vezeti a szeánszot, szavanként, képenként veszik sorra az értelmezési lehetőségeket. Aztán mindenki megmerevedik, tapintani lehet a feszültséget – jönnek a saját versek. Úgy tűnik, Áfrában nem múlt el nyomtalanul a középiskoláskori megaláztatás – talán emiatt ügyel annyira a szelíd fogalmazásra, igyekszik mindenkit dicsérni, kíméletesen bírálni. Bezzeg a költőpalánták nem finomkodnak egymással, rendesen ütik-vágják a másik szövegét: „ne haragudj, de ez általános iskolás stílus”, „túl didaktikus”, „a tegnapi versed erősebb volt”, „fölöslegesek az ismétlések”.

– Pont ez a lényege az írótábornak – magyarázza a szegedi Kiss Dorottya az óra szünetében. Ő négy éve ír verseket, idén végzett grafikusként egy szakgimnáziumban. A képzőművészeti egyetemre nem vették fel, de jelentkezett pszichológiára és anglisztikára is, most a ponthúzásra vár. Hajdúböszörményben idén jár először. – Olyanokkal vagyunk itt együtt, akik véresen komolyan veszik az írást, akiknek fontos és hasznos a véleménye, akiknek a bírálatát mindenképpen érdemes megfontolni. Az építő kritikát nagyon szeretem, és én is gyakorlom másokkal szemben. Működik, mert egy nyelvet beszélünk. Persze nem olyan könnyű a másik elé odaállni egy saját verssel, korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy idegenek belejavítsanak egy szövegembe.

Márpedig ebben a táborban nincsenek tabuk, a feladatok közé tartozik például, hogy az Alföld aktuális számában megjelent versek közül kettőnek el kell készíteni a parafrázisát. Egymás verseit még szabadabban kezelik a táborlakók, sokszor addig csűrik-csavarják az eredeti szöveget, amíg az alkotója rá sem ismer. Persze ha a vers az összmunkától jobb lesz, senki nem bánja a dolgot. Az ötnapos táborban tíz szemináriumvezető irányításával folynak az írókurzusok, egy-egy csoportban hét-tíz fiatal kap helyet. Ők választhatják ki, hogy melyik költőtanárral akarnak együtt dolgozni, akad olyan táborozó, aki már negyedszer van itt, minden alkalommal más oktatóhoz iratkozott be.

Az írótábor csak az egyik missziója Papp-Für Jánosnak a sok közül
Fotó: Bazánth Ivola

Akárkit kérdezünk is, hogy miért ír verseket, nagyjából mindenki ugyanazt feleli: belső késztetésből. Senki nem számol azzal, hogy felnőttként meg tudna élni a szépirodalomból, viszont szinte mindenki bizakodik abban, hogy az írótáborban szerzett ismeretségek-kapcsolatok révén megnyílhat előtte valamelyik irodalmi folyóirat kapuja. Ez nem is alaptalan remény, hiszen a kurzusvezető költők-írók – Áfra János mellett például Babiczky Tibor, Kemény István, Berta Zsolt, Vörös István, Deres Kornélia – közül többen is szerkesztőként dolgoznak különböző irodalmi lapoknál, segítségükkel könnyebb bekerülni a kortárs irodalom vérkeringésébe.

– Rengeteg példa van rá, hogy először a hajdúböszörményi írótáborban tűntek fel olyan fiatal költők – Juhász Tibor, Weeber Luca Borbála, Papp Gréta, Szűcs Noémi –, akik később rendszeres publikálási lehetőséghez jutottak a legnívósabb folyóiratokban – mondja Papp-Für János költő, az írótábor ötletgazdája, fő szervezője, mindenese. Szerinte az igazi tehetséget egyetlen strófa alapján ki lehet szúrni. – Nincs nagyobb élmény annál, mint a kamasz költők között rábukkanni egy-egy csiszolatlan gyémántra. Egy friss, egyéni hangra. A világon elsőként olvasod a versét, és beleborzongasz, hogy néhány éven belül ő lehet a magyar irodalom egyik sztárja.

De lehet-e okítani a vers- és prózaírást? – kérdezzük Papp-Für Jánostól. Szerinte azt nem lehet tanítani, hogy miként írjon valaki jól, de azt igen, hogy hogyan ne írjon rosszul. Fel kell hívni a figyelmet a szöveg gyengeségeire, a közhelyekre, a képzavarokra, a patetikus stílus nevetségességére.

– Ha valaki abszolút tehetségtelen, nem szabad áltatni, finoman és humánusan ugyan, de muszáj szembesíteni a helyzettel. Jobb megelőzni azt a durva kritikát, amit egy irodalmi szerkesztőtől kapna, ha beküldené a versét egy folyóirathoz – mondja Papp-Für János.

Ő egyébként akkor sem vett volna részt középiskolásként a hajdúböszörményi írótáborban, ha az már létezett volna a kilencvenes évek elején. Akkortájt ugyanis egészségügyi szakközépiskolába járt Debrecenben, és még nem foglalkozott írással. Inkább zenélt. Autodidakta módon tanult gitározni, ami elég is lett volna egy rockbandában, de a környezetében hamar kiszúrták, hogy tehetsége is van a hangszeres muzsikához. Úgyhogy nem is lett belőle szakápoló, az érettségi után beiratkozott a nyíregyházi Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium klasszikus gitár–művészettörténet szakára. Aztán mégsem lett zenész. Pontosabban ma is játszik egy bandában, ő a kortárs költők verseit feldolgozó Másik Oldal nevű formáció gitárosa, de a zenélés megmaradt hobbinak.

Az életpálya kacskaringói közül érdemes megemlíteni, hogy amikor letelepedett Hajdúböszörményben, tíz évig vitt egy zöldség-gyümölcs kereskedést. Ekkor kezdett verseket írni. Hajnali fél háromkor kelt, indult a debreceni nagybani piacra, dolgozott estig, utána elmerült az írásban. Veleszületett szívbetegsége miatt azonban fel kellett adnia a túlhajszolt életformát, és amikor segítséget kért az önkormányzattól, felajánlottak neki egy beszédírói állást. Nem vettek zsákbamacskát a helyi zöldségessel, akkor már a környéken mindenki tudta, hogy Papp-Für János verseket ír. Ráadásul jókat, 2002 óta folyamatosan jelennek meg művei az irodalmi lapokban, hét kötetét adták ki, számos pályázaton szerepelt sikeresen. Jelenleg is a városházán dolgozik, csak most már közhasznú munkásként, elsősorban kulturális rendezvények szervezése tartozik a feladatai közé.

Áfra János igyekszik mindenkit dicsérni, kíméletesen bírálni
Fotó: Bazánth Ivola

Az írótábor létrehozását megelőzte a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör megalakítása. Kertész Lászlót Hajdúböszörményben és a környékén mindenki ismerte. A tragikusan fiatalon elhunyt költő, tanár ikonikus alakja volt a városnak, emlékét gondosan ápolják. Papp-Für János az irodalmi kör létrehozásával Kertész egykori szerepét akarta újjáéleszteni: mentora szeretett volna lenni a környék legtehetségesebb fiatal íróinak-költőinek. Mint mondja, az írótábor legfőbb célja a kapcsolatok kiépítése az irodalmi elit és a feltörekvő generációk legígéretesebb képviselői között. 2012-ben még nem volt könnyű támogatókat találnia az ötletéhez, az idei, hetedik találkozóra viszont – hivatkozva az eddigi sikerekre – már egyszerűbb volt előteremteni a rendezvény 5,5 milliós költségét. Papp-Für nyolc-tíz helyről kalapozza össze a pénzt, a legtöbb segítség a város önkormányzatától érkezik. A fiatal írók az ország bármely tájáról jelentkezhetnek, de az évek során úgy alakult, hogy hajdúsági városokból és határon túli középiskolákból jönnek a legtöbben. A táborozók 70 százalékának nem kell fizetnie a részvételért, a hátrányos helyzetű diákok kiadásait a közhasznú egyesületként működő irodalmi kör állja.

A tábor egyszerre jelent kemény munkát és szórakozást. A délelőtti és délutáni szemináriumok után esténként könyvbemutatókkal és koncertekkel lazítanak a fiatalok. Az utolsó napon mindegyik csoport tart egy performance-ot, ahol kreatív módon mutatják be a többieknek, mire jutottak a táborban a saját alkotásaikkal. A szemináriumvezetők javaslatára megnevezik a csoportok legjobbjait, illetve megválasztják a két nagydíjast: a tábor legjobb prózaíróját és költőjét. Ők automatikusan publikálási lehetőséget kapnak meghatározott folyóiratokban.

Az nem kérdés, hogy jövőre is lesz hajdúböszörményi írótábor, mondja Papp-Für János. Már nem is ezen jár az agya, hanem az őszi teendőin. Az új tanévben is szeretné folytatni a rendhagyó irodalomóráit, amelyekkel évek óta járja az országot: tanulásban akadályozott és értelmi fogyatékos gyerekekhez próbálja közel hozni az irodalmi szövegeket. Mert a missziókból sosem elég. 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.