Testről és lélekről

március 14. 08:30 - szerző: Bölcs István

Igazi, szép szerelmes film, hősszerelmesek nélkül. „Júlia” ezúttal minőségellenőr egy vágóhídon. A koros „Rómeó” ugyanitt gazdasági igazgató. Költészet? Ifjúi romantika? Az Veronában maradt. Gondolhatnánk. De nem lenne igazunk.

A nő nem ismeri a hangsúlyokat. A párbeszédek taktikáit. A beszédhelyzeteket. (Én magát nagyon szépnek látom – mondja váratlanul egy mások által is látogatott menzaasztalnál.) A férfi béna kezű, idős, csalódott, kicsit beszáradt. A nő autista. Életidegen, tapasztalatlan, gyermekded. Esténként felidézi és eljátssza a nap szituációit, tanulja a másikkal való bánásmódot, az érzelmek elfogadását, az emberi érintést. Egymást álmodják. Vagyis ugyanazt: két szarvas ők, és közük van egymáshoz.

Összerendeltségük csak a téli, erdei világban bomlik ki, a közös álmokban. Freud szerint „az álom mindig vágyteljesítés, olyan késztetéseké, amiket önmagunknak sem merünk bevallani. Ezeket a vágyakat a tudat elfojtja, ám ezek nem szűnnek meg létezni, és nyugtalanítják, feszültséggel töltik el a szereplőt. Bizony, néha a dolgokban a legnagyobb akadály mi magunk vagyunk.”

A gyanakvás és megadás ellenérdekű tereiben nehéz megtalálni a test és lélek harmóniáját. Különösen ilyen furcsa pár esetében, akiket az egyedüllét és a rejtett vágy kapcsol össze és választ el. A testbeszéd, az arckifejezés, a hagyományos köznapi kommunikáció sem segíthet. A kapcsolatteremtést akadályozza, hogy az autista nemigen érti mások érzelmeit, vágyait. A férfi pedig a maga gátolt kiégettségével nem is akar tolakodó rohamot indítani e szerelemért. Többnyire kielégíti a patássors, az éjszakai álom.

A háttér ellenpontként egy véres vágóhíd. Amíg nézem, növekszik bennem a megértés a vegetáriánusok iránt.

Emlékezetes film, nagyon ajánlom.

(Írta és rendezte Enyedi Ildikó. A berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét kapta.)