Repríz

2017. szeptember 27., 06:31

Szerző:

Ötvenhét év után ismét a vásznon Fellini klasszikusa: Az édes élet. Digitálisan kijavítva a technikai hibákat, de csak azokat, mert amúgy az egészen nincs javítanivaló semmi. Ugyanis az egész – az hibátlan.

Nem öregedett semmit. Ez nagy szó, mert a filmen egy divatjamúlt zakó, egy szélesebbre/keskenyebbre szabott nyakkendő, egy kaucsuk inggallér vagy egy tiritarka szoknya már alkalmas arra, hogy kizökkentsen bennünket az élvezni való jelenből, s durván áthurcoljon a naftalinos múltba, ahol levegő után kapkodó idegenek leszünk.

Fellini/Marcello mindenhol otthonos. A hemzsegő Via Venetón ugyanúgy, mint az arisztokrácia fád, kihűlt estélyén, mint a Szűzanya megjelenésének lázában összecsődülő népség között, mint az elszabadult svéd kebelcsoda fürdőző botrányán vagy a befutott és kiegyensúlyozott Steiner társaságának zagyváló intellektuális hintapalintájában.

Marcello költőnek, de legalábbis írónak készült. Újságíró lett belőle, a bulvár közepén, az élet szélén. Kis szenzációk, elcseszett életek szemtanúja. Epizodista. Olyan, aki lentről nézve fent van, fentről meg a porban. Ereje efemer: jót ír rólad, vagy rosszat, nem mindegy, de mindenképp múlandó.
A pezsgőügynök apa maga sem tud mást ráhagyni, mint kongó közhelyeket, kakaskodó, kétértelmű emlékeket, verejtékes homlokot, nehézlégzést, holtig tartó üresjáratot. Valami régi dicsőséget, talán 1922-ből.

A barát? Steiner intellektuálisan produkáló komoly férfi, akit a szanszkrit nyelvtan mellett a modern technika, a magnó és a reprodukció is érdekel. Okossága azonban felhígul a „társaság” sekélységeiben. Hogy mily tragikusan, mutatja a gyilkosság/öngyilkosság kétségbeesése.

Az utolsó képsorban egy kótyagos hajnalon ott állnak a másnapos szereplők a tengerparton. Marcello is. A hullámok zúgnak. A halott szemű szörny néz. Visszanéz. Rájuk. Ránk.

(Az édes élet. Rendezte: Federico Fellini, 1960.)

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.